Orbán is tudott a Kehi jelentéséről

Egykori televíziós nyilatkozata szerint Orbán Viktor volt miniszterelnök is tudott a Postabank-konszolidációt vizsgáló Kehi-jelentésről. Veres János pénzügyminiszter tegnap jelezte: ellenőrzik az interneten megjelent dokumentum állításait.

A pénzügyi tárca 2000 decemberében kapott egy szigorúan titkos minősítésű jelentést, amely azonos lehet a Postabank konszolidációja során törvénytelenségeket feltáró Kehi-jelentéssel. Erről Veres János pénzügyminiszter beszélt tegnap, a Nap-kelte műsorában. Veres elmondta: a Pénzügyminisztérium belső vizsgálatot folytatott a napokban, amely során kiderült: az Orbán-kormány idején a tárcához két példány is érkezett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalban készült titkos jelentésből, az egyik 2000 decemberében, a másik 2001. január végén. A második - 97 oldalas - jelentésnek azonban a minisztériumban nyoma veszett. A tárcánál ezért jelenleg nincs példány az említett dokumentumból. Az interneten - a Stop.hu portálon - megjelent anyag azonban olyan állításokat tartalmaz, amelyek önmagukban is elkerülhetetlenné teszik, hogy vizsgálat induljon a Potabank-privatizáció, és az ennek során állítólag Fidesz-közeli személyekhez vándorolt milliárdos vagyonok ügyében - mondta Veres, aki szerint ma már nem kérdés, létezett-e a visszaéléseket feltáró Kehi-jelentés, illetve jelentéstervezet.

A dokumentum elkészítését - mint korábban megírtuk - 1999 elején kormányhatározat rendelte el, így legfeljebb az lehetne kérdés, elkészült-e a Kehi az anyaggal. Titkosítása mellett a jelentés létezését bizonyítja ugyanakkor az is, hogy a dokumentumról annak idején maga Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt. A Magyar Televíziónak adott interjújában úgy fogalmazott a Postabank-konszolidáció vizsgálatáról: "Nagyon bízom benne, hogy most a Központi Ellenőrzési Hivatal jelentése után a rendőrség átveszi a dolgot, és akkor végére jár az ügyeknek."

Az interjú 1999. július 8-án készült, vélhetően még az előtt, hogy a miniszterelnök tudomást szerzett volna a Kehi-jelentés tartalmáról. Az időpont arra is utal, hogy a dokumentummal, de legalábbis annak első változatával, az eredeti, kormányhatározatban elrendelt határidőre, 1999 júliusára elkészült a hivatal.

Veres János szerint ma már nem kérdés, létezett-e  a visszaéléseket  feltáró Kehi-jelentés.
Veres János szerint ma már nem kérdés, létezett-e a visszaéléseket feltáró Kehi-jelentés.
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.