Vészkiáltás
Most már a nyilvánosság is tudomást szerezhetett a fenyegető veszélyről (Hargitai Miklós: Élet és Tudomány - meg a piac, január 27.): veszteséges az Élet és Tudomány meg a Természet Világa. A két nagyszerű tudományos ismeretterjesztő folyóirat az - aranykorára legfeljebb címével emlékeztető - Valósággal együtt évente mintegy 100 millió forint veszteséget termel. Ezt eddig "lenyelte" a többmilliárdos forgalmú, jócskán nyereséges Magyar Hivatalos Közlönykiadó, ahová korábban vetették őket. Mára viszont e vállalkozásnak is nehezebb a sora, riválisok léptek fel a liberalizált piacon. Nem meglepő tehát, hogy szabadulni szeretne a számára testidegen folyóiratoktól.
Százmilliós veszteség évente. Sok pénz ez? Sok bizony! És milyen kevés, ha összevetjük az országimázsra, ünnepségekre, óriásplakátokra, a már csaknem elkészült vízlépcső lebontására kidobott milliárdokkal. Elenyésző töredéke ezeknek. Egyébként is, a lecsupaszított pénzügyi egyenleg önmagában mit sem mond. Vajon veszteség-e egy beruházás előre lekötött tőkéje, miközben a felépítendő gyár, út, lakóház csak évek múlva készül el, és még további évek kellenek, amíg a pénzügyérek által is felfogható profitot hoz? A tudásba éppúgy be kell fektetni, mint a termelésbe, és ez a befektetés is csak évek múltán hozza a hasznot.
Vergődik a két kitűnő folyóirat. A szerkesztők energiájának jelentős részét az köti le, hogy pénzt hajtsanak fel a lap megjelenésére. Ami egyébként egyáltalán nem az ő dolguk, nem is lenne szabad, hogy törődjenek vele. Nekik az a feladatuk, hogy színvonalas, hiteles, érdekes lapot szerkesszenek. Nos, ilyeneket szerkesztenek, tessék csak elolvasni őket! Akár az idén hatvanadik születésnapját ünneplő Élet és Tudományt, mely virágkorában százezer körüli példányszámban jelent meg, akár az immár 136. évfolyamával büszkélkedő Természet Világát, amely nemcsak havi számaival szerez örömöt olvasóinak, hanem évente egyszer-kétszer megjelenő, kézikönyvként is használható különszámaival is. Ha megszűnnének, hazánkat - amelyben, ugye, derék politikusaink állandóan hangoztatott szóvirágai szerint a tudás társadalmát építjük - megrendítő veszteség érné. Nem százmilliós, hanem pénzben kifejezhetetlen veszteség. Kinek jutna eszébe ilyen dőreség, mondjuk, a Természet Világával hasonló korú, a XIX. század utolsó harmadában alapított, az amerikaiak büszkeségének számító Science folyóirat esetében?
Ijedten olvastam, hogy egyesek szerint a TIT-nek kellene visszavennie a kiadás feladatát. Csak ezt ne! Egyfelől a TIT maga is létfenntartási gondokkal küszködik, másfelől teljesen alkalmatlan valódi kiadói menedzsmentre. Az átkerülés az MHK-hoz valóságos megváltást jelentett a lapok számára.
Mihamarabb profi kiadóra és kiadási gyakorlatra van szükség. Hirdetések szerzésére, további olvasók szervezésére, ésszerű gazdálkodásra. Meg persze biztos támaszt jelentő tőkére. De nehogy bárkinek is az jusson eszébe, hogy ez a szerkesztőség dolga lenne! Isten ments! Szigorúan szét kell választani a szerkesztői-cikkírói munkát a kiadói tevékenységtől. Szakmai és etikai okokból is. Bátran állítom, mert jól ismerem őket, hogy a két természettudományos lap szerkesztői a szakma kiválóságai. Nagyon nagy baj, hogy drága idejüket és energiájukat támogatások felkutatásával, rémes - és a munkabefektetéshez képest roppant kis hozamú - pályázatok írásával kell elfecsérelniük. Ami ma e pályázatok nyomán befolyik, inkább alamizsna, mint tényleges hozzájárulás. De volt már olyan év is, amikor a Nemzeti Kulturális Alap egyszerűen ki akarta hagyni a természettudományos folyóiratokat.
Hogy is vagyunk ezzel a tudástársadalommal? Jólétünk csak gazdasági eredményességgel érhető el, amiben legfőbb kincsünk a tudás. Állandó panasz, hogy hazánkban nagyon kevés pénzt fordítanak a megújulásra, a kutatásra-technologizálásra. Ez igaz, de kiművelt emberfők nélkül az sem érne sokat, ha hirtelen megkétszereznék ezeket a pénzeket.
Missziót teljesít e két lap a tudástársadalom megalkotásában és működtetésében, ahogyan magas rendű küldetést szolgálnak azok a tudósok is, akik oda cikkeket írnak. Magyar nyelvű ismeretterjesztő cikkeket, amelyekkel aligha bővíthetik a publikációs listájukat, aligha javíthatják az idézettségi mutatóikat. Márpedig nemzetközi rangú szakfolyóiratokban való megjelenés nélkül nem nyerhetnek el tudományos pályázatokat.
Mi lesz e két nagyszerű lap sorsa? Életben tartásukhoz átmeneti megoldás lehet például, ha az évente több tízmilliárd forinttal gazdálkodó Nemzeti Kutatási és Technológia Hivatal megbízást kap a megfelelő kormányzati szervektől, hogy segítse ki e folyóiratokat addig, amíg megfelelő, jó gazdára találnak. Olyanra, amely legalább akkora szakértelmet mutat föl a kiadói munkában, mint a szerkesztők a lapkészítésben.
