A magyar építészek kilógnak a sorból

Európai építészeti trend nincs, keleten és nyugaton is nagyon "problémaorientált" a tervezés. Magyarország az egyetlen kivétel, itt mintha lenne egy sajátos, regionális építészeti nyelv - állította lapunknak az Emerging Identities-East című, nyolc új EU-tagállam építészetét bemutató berlini kiállítás kurátora.

Kristien Ring, a Német Építészeti Centrum (DAZ) igazgatója azt reméli, hogy a kiállítás felkelti majd a német szakma érdeklődését a közép-európai építészek új generációja iránt.

- A magyar építészet az én szememben egészen különleges - mondta az építésznő lapunknak. A fiatal tervezők szemlátomást szívesen dolgoznak természetes anyagokkal, téglával, fával, és mintha e mögött tudatos elméleti háttér állna. A hagyományos anyagokat modern formákkal ötvözik, ami például a németekre egyáltalán nem jellemző: bár a vörös téglát Schinkel óta a németek is szívesen használják, de valamiért a konzervatív stílusú építészek ragaszkodnak hozzá.

A kelet-európai építészetet bemutató kiállításon többek között látható a budapesti Toldy Gimnázium új épülete (Földes László), az Audi győri konferenciacsarnoka (3H Építész Iroda) és a csornai szellemi fogyatékosok iskolája (Karácsony Tamás). - A többi országban inkább olyasféle épületeket láttam, amelyek nyugaton bárhol elképzelhetőek lettek volna. A magyar tervezők azonban jó értelemben kilógnak a sorból. A kiállítás összeállításakor arra is ügyeltünk, hogy leromboljuk a kliséket: a németek szemében a kelet-európai építészet sajnos még mindig a lakótelepekkel egyenlő. Pedig még ezen a téren is vannak nagyszerű megoldások: a szlovákiai Presovban például tribünszerűen alakították át a lakótelepet, mintha a házakat egy futballpálya köré orientálták volna. Rengeteg a jó ötlet, és gyorsan kiderül, hogy a kelet-európai építészek nyugati színvonalon dolgoznak.

A kiállítással párhuzamosan létrehoztak egy honlapot is, (www.baunetz.de/arch/east), amelyen keresztül akár kontaktust is teremthetnek egymással a keleti és nyugati építészek. - A közös munka, különösen a kelet-európai tervezők németországi munkavállalása még néhány évet várat magára - ismeri el Kristien Ring. - Berlinben ma már alig van klasszikus építészeti munka, a beruházásokat elviszik a nagy irodák, a fiatal építészek többsége kénytelen egészen mással foglalkozni. Bárokat, éttermeket alakítanak át, belső építészetre specializálódnak. Kicsit irigylik is az új EU-tagokat, mert lám, ott még valódi épületeket lehet tervezni.

A DAZ átfogó kiállításával párhuzamosan a berlini Collegium Hungaricumban fiatal magyar mesteriskolások művei láthatók. - Ez a nagy kiállítás kiegészítése, amolyan megbúvó építészet. Olyan alkotásokat kerestünk, melyeket kevésbé publikáltak - mondta lapunknak Sulyok Miklós művészettörténész, a kiállítás kurátora. Makettek, fotók és rengeteg, hálóra függesztett apró képeslap nyújt betekintést az elmúlt öt év magyar építészeti trendjébe. Kristien Ring lelkesen bólogat, szemlátomást elégedett az utánpótlással is.

A kiállításon látható a Toldy Gimnázium új épülete
A kiállításon látható a Toldy Gimnázium új épülete
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.