Az eseményekből azonban ennek az ellenkezője következik. Mert mit is kellene tudomásul venni? Azt, hogy nem létezik független nyilvánosság. Ezt vélik természetesnek és ezt tartják helyesnek azok a tömegek, szervezetek és hatalmak, amelyek különböző államokat tőlük teljesen független lapok közleményeiért felelőssé tesznek, bocsánatkérésre szólítanak fel, s bojkottálják az onnan származó termékeket. Tagadván nem csupán az egyház és az állam, hanem az állam és a nyilvánosság elválasztását! Azt, ami lehetőséget ad arra, hogy a hatalomtól függetlenül véleményt nyilvánítsunk, és a hatalomtól független véleményeket megismerjünk. Bármiről. Itt nem a sajtószabadság határairól van szó, hanem az alapjáról. Arról, hogy mindenki maga felel azért, amit nyilvánosságra hoz, és nem az állam, melyben nyilvánosságra hozza.

A Hamasz és a Hezbollah vezetői kinyilvánították, hogy nem nyugszanak, amíg az európai államok nem szűkítik le a szólásszabadságot az általuk kívánt mértékben. A cél tehát a vallási alapú cenzúra exportja. Exportverseny van: a szólásszabadság és a cenzúra exportjának versenye. Ezt a versenyt pedig nem adhatjuk fel szabadságunk veszélyeztetése nélkül. A globalizált világban a szabadságot pártoló és tagadó rendszerek folyamatosan és szükségszerűen irritálják s veszélyeztetik egymást. Azok az országok, amelyekben üldözik az államhatalomnak nem tetsző nézeteket, adottnak veszik - és vetetik az általuk meghatározott nyilvánossággal -, hogy amit egy állam nem üldöz, az tetszik neki. Azonosul vele. Ez a konfliktusok kiapadhatatlan forrása lesz.

Az exportversenyt a lehetőségek határáig békés eszközökkel kell folytatni, de folytatni kell. A demokrácia exportja nem egy világfelfogás exportja, hanem a világnézeti szabadságé. Aki exportálja, azt a lehetőséget követeli (a saját szabadságának védelmében is!) azok számára, akiknek exportál, hogy azt vallhassák, amit akarnak, azt válasszák, akit akarnak, azok lehessenek, amik lenni akarnak! Önmaguk. És ezzel az exporttal azok állnak szemben, akik úgy gondolják, hogy világnézetük létfeltétele a rákényszerítés és a dominancia. Nem hitek és kultúrák harcáról van itt szó. A szovjet blokk politikusai és sajtója ugyanazzal a logikával rágalmazták a Nyugatot, mint a Hamasz és a Hezbollah: amit nem tilt, az nem idegen tőle. A nem tiltás mutatja meg rejtett - rasszista, revansista, antiszemita stb. - lényegét. Ez a logika a demokratikus országokban is működik és rombol: amit nem akarsz betiltani, azt pártolod: a holokauszttagadást, az istenkáromlást, a pornográfiát, a nemzetgyalázást... stb. E logika rabjai a cenzúra exportőreinek látens szövetségesei. Nehéz is lenne elképzelni, hogy egy keresztény többségű országban betiltják Mohamed sértegetését, de Jézusét nem. És akkor Petri György posztumusz ismét a nyilvánosság határain kívül találhatja magát Scorsese, Nitsch és mások társaságában. Nagy és vegyes társaságban.

Természetes, hogy ki-ki fölháborodik, ha a hitét sértik. De szabadon fölháborodni, tiltakozni csak ott lehet, ahol szabadság van. Szabadság pedig ott van, ahol mindenki szabadon és nyilvánosan fölháborodhat és fölháboríthat. Irán például nem ilyen hely. Se zsidónak, se kereszténynek, se bahaistának, se szunnitának, se "másképp gondolkodó" síitának.

Nem a tiltakozással van tehát a baj, hanem azzal, ha a sértett nem azzal fordul szembe, aki sértette, hanem a szabad nyilvánossággal; ha nem belátást igényel, hanem betiltást követel.