Pfeffer László évekkel ezelőtt izgatottan lapozta fel a budapesti telefonkönyvet, és a csé betűnél keresgélt, mint Csilik. Egy hölgy vette fel a vonal másik oldalán a telefont. Igen, ő is Csilik, válaszolta Pfeffer úr izgatott kérdésére, de csak egy meny. Csilik Ferenc és Anna, akiket az Izraelben élő úr valójában keres, az ő apósa és anyósa, sajnos már nem élnek.

Pfeffer László ekkor elmesélte neki, hogy sok évvel korábban, a világháború idején, amikor ő még csupán másfél éves volt, édesanyjával és nagynénjével együtt Csilikéknél bújtak el az üldöztetések elől. Szeretett volna köszönetet mondani - magyarázkodott Pfeffer László - az egykori házmester házaspárnak. Mert az azóta megszületett fiaival, no és azok fiaival együtt immár összesen kilenc lelket mentettek meg Csilikék.

- Az a legérdekesebb, hogy erről a történetről az apósomék soha nem beszéltek, pedig én már 1949-től velük éltem - töprengett hangosan tegnap a Jad Vasem ünnepségen a meny. - Lehet, hogy azért, mert egyszerű, hétköznapi dolognak tartották? Fel sem merült bennük, hogy valami rendkívülit tettek?

A Jad Vasem immár hagyományos ünnepség Magyarországon. A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet az idén Csilikékkel együtt újabb 31 magyar embernek - közülük huszonhármuknak már csak posztumusz - ítélte oda a Világ Igaza kitüntetést, amelyet Judith Varnai Shorer, Izrael Állam magyarországi nagykövete adott át tegnap a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Az elismerésben olyan nem zsidó származásúak részesülnek - eddig huszonnégy országból csaknem tizenhatezer embert találtak meg -, akik a vészkorszak idején, 1933 és 1944 között életük és egzisztenciájuk kockáztatásával, minden ellenszolgáltatás nélkül mentették az üldözötteket, barátaikat, munkatársaikat, ismerőseiket vagy ismeretleneket. Magyarországon eddig négyszázötvenen kapták meg ezt a kitüntetést.

A teremben ilyenkor felidéződik egy csipetnyi szomorú, hátborzongató múlt. A pulpituson egymás után sorolják a néhány mondatban összefoglalt történeteket, véletlenül összefonódott emberi sorsokról. Kész regények. Akik még életben vannak ezek közül a bátor megmentők közül, azt állítják magukról, tulajdonképpen semmi különleges nincs abban, ami történt. Hiszen csak úgy viselkedtek egy adott helyzetben, ahogy természetes és elvárható volt tőlük.

Ha így nézzük, Bécsy Lászlóné Seres Mária Róza például csak kölcsönadta egy zsidó lánynak a saját papírjait. Berkó Pál nyomdász csak hamis dokumentumokat szerzett a hozzá fordult zsidó barátainak és ismeretleneknek, bújtatta őket, élelemmel látta el. Besenyő István és felesége, Klára, légoltalmi parancsnokként csak kinyitottak egy lakást a gondjaikra bízott házban, ahol zsidók találtak menedéket.

Dávid Erzsébet debreceni írnokként csak ötven kitöltetlen, lepecsételt születési anyakönyvi kivonatot, keresztlevelet és étkezési jegyet szerzett, majd juttatott el kollégájával, Varga Istvánnal a pesti zsidó tanács vezetőjének. A Fittler testvérpár és feleségeik csak befogadtak zsidókat a házukba. Jaschik Álmos csak iskolalátogatási igazolásokat adott üldözött tanítványainak, és meghalt gyermeke személyi irataival segítette ki az egyik fiút. A Vanczák család csak élelmezett és bújtatott üldözötteket. Marossy Margit csak kihasználta, hogy a budapesti Siemens-gyár szociális osztályán dolgozott, és így a munkatársak dossziéjából kiemelhetett olyan iratokat, igazolványokat, amelyekkel például a gettóból megszökötteken segíthetett.

Maricsekék csak elbújtattak egy anyát a kisfiával. Mohácsiék csak kimenekítették korábbi szomszédaikat a csillagos házból.

Pattantyús Ábrahám Imre, a hajdani Magyar Vagon- és Gépgyár egykori győri igazgatója csak levett két családot az egyik Auschwitzba tartó vonatról. Rádai Lászlóné csak befogadta magához a barátnőjét és annak négyéves kisfiát. A Radics család csak segített hét embernek elbújni a háború végéig. Tátrai Anna csak komolyan vette nevelőnői megbízatását, és a vészterhes időben sem hagyta el a zsidó családot, ahol hosszú évekig dolgozott. A Zsille család tagjai csak búvóhelyet biztosítottak üldözötteknek a pincéjükben. Zsindely Ferencné Tüdős Klára csak élt azzal a lehetőséggel, hogy miniszter férje révén széles társadalmi kapcsolatokkal rendelkezett, így a saját villájukban és Darányi Kálmán volt, elmenekült miniszterelnök házában is menedéket adhatott zsidó származású gyerekeknek és felnőtteknek.

Ezen a néhány "csakon" azonban nagyon sok ember élete múlott akkor, hiszen 1944-et írtak. Ezek az emberek, akiknek a nevét és történetét felvették a kitüntetettek listájára, a legtöbbet tették, amit tehettek: emberséggel cselekedtek.

Ez emeli őket a Világ Igazai közé.