Az Egyesült Államokban általános tisztelet övezi a rendőröket - még akkor is, ha például New Orleansban évtizedek óta ők uralják a kábítószerpiacot. Az, hogy a "Nagy Laza" lakói pontosan tudják, kik a városban a legnagyobb bűnözők, nem jelenti azt, hogy vissza is beszélhetnek. Az amerikai rendőrök híresek róla, hogy nehezen viselik az ellenkezést, és a második figyelmeztetés után kényszerítő eszköz következik: jó esetben bilincs, rossz esetben gázspray vagy bot, legrosszabb esetben pisztoly.

Az utóbbi nem puszta paranoiából. Az amerikai rendőrök állandó életveszélyben dolgoznak, 2004-ben 153-an haltak meg szolgálatteljesítés közben, közülük 57-en lőtt sebekben. Minél általánosabban elterjedt egy-egy államban a fegyverviselés, annál idegesebbek a rendőrök. Egyszerű közlekedési kihágásnál sem szabad kiszállni az autóból, tanácsos a kormányra tett kézzel, éjjel a belső világítást felkapcsolva várni az utasításokat, és nem szabad feleselni. Washingtonban egy asszonytól azt kérdezte a járőr, mennyit ivott. Azt felelte "egy pohár bort, miért, csak nem akar érte megbüntetni"? A többit sejtheti a kedves olvasó. Most, miután az aszszony évekkel később és sok ezer dollárral szegényebben megnyerte a pert, a washingtoni rendőrök ugyanúgy saját hatáskörben döntenek arról, ki az ittas, mint addig.

A másik, amivel jobb nem próbálkozni, az a problémák kelet-európai "megoldása". Arra a kérdésre, hogy biztos úr, nem rendezhetnénk-e a dolgot egymás között, Amerikában bilincs és bírósági tárgyalás a válasz. Ez az országban mindenütt így van, pedig itt a városok és a megyék (sőt, az egyetemek is) önálló rendőrségeket tartanak fenn, és még abban sincs egység, hogy a rendőrt rendőrnek (police officer), biztosnak (constable), lovasnak-motorosnak (trooper) vagy seriffhelyettesnek hívják-e.

Az amerikai rendőrök Kaliforniában keresik a legtöbbet, az utcai járőrök évente bruttó 51 ezer dollárt (tíz és fél millió forintot), a telefonközpontban szolgáló diszpécserek 35 ezret (több mint hétmillió forintot).