A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint a két nagy párt között meglehetősen kiegyenlítettek az erőviszonyok, és mellettük legfeljebb az SZDSZ érheti el az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Az MDF támogatottsága két százalék körül alakul, a többi párt pedig jószerivel labdába sem rúghat. A magyar választási rendszer sajátosságai miatt azonban elvben bármi megtörténhet - és annak az ellenkezője is. A közvélemény-kutatók által mért erőviszonyokhoz képest a konkrét egyéni választókerületi eredmények váratlan helyzeteket teremthetnek. A 386 parlamenti mandátum sorsa ugyanis három szinten dől el: az egyéni választókerületekből 176 képviselő juthat a parlamentbe, a fővárosi és a megyei listákról 152 mandátumot osztanak szét, végül az országos kompenzációs listáról 58 képviselői hely nyerhető el.

Egyéni választókerületek

Az egyéni választókerületekben “mindent visz" az a jelölt, aki az első fordulóban abszolút vagy a másodikban relatív többséget szerez. Az első körben ötven százalék felett egyetlen szavazatnyi különbség mandátumot hozhat, míg a másodikban, amikor legfeljebb hárman indulhatnak, a küzdelmet - a voksok nagyjából egyenlő megoszlása esetén - a szavazók valamivel több mint harmada is dönthet.

A nehezen kiszámítható egyéni eredmények kalkulálásában segíthet, hogy az eddigi választások alapján bizonyos tendenciák már kimutathatók. A Vision Consulting politikai tanácsadó és elemző kft. az 1998-as és a 2002-es adatok alapján az egyéni választókerületeket három csoportba osztotta. A társaság szerint 77 kerületben az eredmény biztosnak tűnik, s ezek közül 42 a jobboldalnak, 35 a balnak áll. 58 helyen az egyiknek vagy a másiknak van némiképpen nagyobb esélye van, 43 helyen inkább a jobboldalnak. További 41 mandátum sorsát “billegőnek" találtak, s az előzmények alapján bármit el tudnak képzelni. Az eddigi választási eredmények azt mutatják, hogy a dunántúli megyék többsége, az Alföld és a Tiszántúl bizonyos területei, valamint egyes fővárosi kerületek hagyományosan jobboldalinak tekinthetők, míg Budapest nagyobb részén és Észak-Magyarországon a szocialisták erősebbek. A Vision Consulting szerint így száznál több körzetben ma a Fidesznek állhat a zászló. Ezt más kutatások is megerősítik, de a kormánypártokhoz közeli források sem vitatják, hogy pillanatnyilag az ellenzék több választókerületben esélyes, mint az MSZP.

Területi listák

A közvélemény-kutatási adatok elsősorban a területi listás szavazás várható eredményére adnak többé-kevésbé megbízható előrejelzést, a lehetséges 152 mandátum megoszlására azonban itt is csak következtetni lehet. A képviselői helyek száma ugyanis korlátozott: Budapesten 28, míg Nógrádban csupán négy, ennyit kellene arányosan elosztani, így előfordul, hogy az ötszázalékos küszöböt éppen csak teljesítő párt a területi listákról alig vagy egyáltalán nem jut mandátumhoz. Például 2002-ben az SZDSZ-nek az 5,57 százalék négy ilyen helyet hozott, miközben az eredménye alapján több mint kétszer ennyi járt volna. A mandátumok elosztásának szabályai miatt az MSZP és a közös Fidesz-MDF-lista sem kapta meg hiánytalanul a rá eső részt, hanem a 152-ből 12 képviselői hely “felcsúszott" az országos listára.

Bár az összesen 386 mandátumnak a területi listákról csaknem negyven százaléka szerezhető meg, a listás eredmények két meghatározó, egymással többé-kevésbé kiegyenlített küzdelmet folytató politikai erő esetén alapvetően mégsem befolyásolhatják a választások kimenetelét. Ezt támasztja alá, hogy 2002-ben a 42 százalékos MSZP és a 41 százalékos Fidesz-MDF-koalíció is csaknem ugyanannyi - 69, illetve 67 - területi listás mandátumhoz jutott. A két oldal küzdelme ezért alapvetően nem itt dőlt el. Más a helyzet, ha kettőnél több párt szerez viszonylag sok listás szavazatot, hiszen 1998-ban a Fidesz 48 és a kisgazdák 22 területi listás helye állt szemben az MSZP ötven ilyen mandátumával. Igaz, akkor viszont 24 mandátum “csúszott fel" az országos listára, és a 82 kompenzációs helyből a szocialisták egymaguk harmincat kaptak, bár a koalíciós erővé avanzsált FKGP-nek is 14 jutott.

Most persze inkább a 2002-eshez hasonló helyzetre lehet számítani: a listákon fej-fej mellett halad majd az MSZP és a Fidesz, míg az SZDSZ-nek az ötszázalékos küszöb elérése lesz a tét. Ezért csaknem bizonyos, hogy amennyiben a fiatal demokraták a 176 egyéni választókerületből száznál többet vinnének el, ezzel a listákról már behozhatatlan előnyt szereznének. (Emlékeztetőül: 2002-ben 95 egyéni választókerület volt a Fideszé, és akkor a jelenlegi koalíció csupán tízfős többséggel alakíthatott kormányt).

Országos lista

Miután az országos listára nem voksolhatunk, az innen elnyerhető mandátumok elosztásánál a választói akarat csak áttételesen érvényesül: a területi listákon országosan ötszázalékos támogatottságot elérő pártok egyéni jelöltjeire és listáira leadott, s mandátumot nem hozó - tehát az “elveszett" - szavazatok kerülnek ide. Az országos lista a választási rendszer aránytalanságait kompenzálja, bár hatása korlátozott, hiszen itt mindössze az összes képviselői hely hatoda, vagyis 58-nak a sorsa a tét. A helyzet persze valamelyest bonyolultabb, mert a sajátos számítási szabályok miatt előfordulhat, hogy a területi listákról nem “fogy el" az összes mandátum; ebben az esetben a felesleget is az országos listához csapják hozzá. Ezért onnan 2002-ben hetven, 1998-ban pedig 82 képviselő kerülhetett a parlamentbe.

A bizonytalanságot tehát fokozza, hogy a végeredményt az országos listára “felcsúszó" mandátumok száma is befolyásolja. Ha azonban a területi listákról mind a 152 képviselői hely kiosztható, a kompenzációs listáról csak 58-an juthatnak be a parlamentbe. Ez a helyzet az egyéni választókerületekben győztes párt számára kedvezne, hiszen az elveszett szavazatok alapján másoknak kevesebb kompenzációs mandátum jutna. Egyébként a rendszer sajátossága, hogy a területi listás helyek akkor oszthatók ki a legnagyobb arányban, ha csak két nagy párt verseng egymással. A szűkebb országos lista pedig megint csak a Fidesz malmára hajtaná a vizet.

Esélyek

A fentiek alapján is egyértelmű, hogy aki győzelemre törekszik, annak minden követ meg kell mozgatnia az egyéni jelöltek győzelme érdekében. A Fidesz éppen ezt teszi. Kérdés azonban, hogy hány párt indul, vagyis a voksok hányfelé oszlanak meg. Bár elemzők szerint a jobboldal összességében egy-két százalékkal több szavazatra számíthat, de megosztottabb. A választást a Fidesz 2002-ben is azért veszítette el, mert az általa uralt politikai térfélen voksokat “lopott" a MIÉP és a Centrum párt; ketten együtt a listákon több mint nyolcszázaléknyi szavazatot vittek el. Ez csaknem félmillió listás és körülbelül ugyanennyi egyéni voksot jelentett, s ha a Fidesz ezeket begyűjti, más lehetett volna az eredmény.

Nem véletlen, hogy Orbán Viktor egy akolba terelné a híveit. “Egy a tábor, egy a zászló" - hangoztatta, s a Fidesz mára majdnem minden potenciális szövetségesét bedarálta. A módszer hatékonyságát mutatja, hogy 1998-ban az első fordulót követően a szocialisták egyértelműen esélyesebbek voltak, ám a kisgazda jelöltek visszalépése után vesztettek. Hiába állt ugyanis az MSZP jelöltje az első forduló után 113 körzetben az első helyen, ha a Fidesznek és az FKGP-nak hatvannál több választókerületben együttesen nagyobb volt a támogatottsága.

Az egységesen fellépő jobboldal ellenében most sem túl jók a jelenlegi koalíció esélyei. Ám ha önállóan indul az MDF, a Centrum és a Jobbik-MIÉP-páros is, együtt hat-nyolc százalékot bizonyosan elvisznek, és akkor a listán megint az MSZP lehet az első. De a szocialistáknak az egyéni választókerületekben ugyancsak szükségük lenne a jobboldal “támogatására", mert az ellenzék megosztottsága nélkül az ismételt kormányalakításhoz minimálisan szükséges 8O körüli egyéni mandátum megszerzésére sokkal kevesebb a remény. Sötét ló ugyanakkor az SZDSZ: ha nem éri el az ötszázalékos küszöböt, és nem szerez legalább néhány egyéni mandátumot is, 2006-ban nagy valószínűséggel a Fidesz szerzi meg a többséget. Ez különösen igaz akkor, ha az ötszázalékos küszöb átlépésében valószínűleg hiába reménykedő MDF néhány egyéni jelöltje befut.