A hazai demokrácia történetéből fakad, de mégiscsak tragikus, hogy Magyarországon a tagadás mozgalmává vált a környezet civil védelme. Mintha beledermedt volna a bős-nagymarosi diadalba, úgy viselkedik mindmáig a zöld gondolat legtöbb elkötelezettje. Nemet mond válogatás nélkül az útra, a hídra, a metróra, a lokátorra, az erőműre, a szeméttárolóra, a mélygarázsra - szajkózza a nemet, eltökélten, még akkor is, amikor lezárult perek sorozata figyelmezteti, hogy álláspontja tarthatatlan.

A baj az, hogy mostanra összemosódik a jogos nem és a rutinból odavetett nem. Túl sok volt már az olyan akció, amelyik a körülményeket nem nézve ésszerűnek tűnhetett ugyan, a végrehajtáskor azonban bebizonyosodott, hogy legfeljebb néphergelésre való. Még emlékszünk, hogy Budán a Lágymányosi híd fél évszázaddal korábban kijelölt levezető útját azért kellett a logikus nyomvonal helyett a fél városon átvezetni, mert a közvetlen lakókörnyezet önös védelme zöld álcában győzedelmeskedett a gyáva városvezetés fölött. Látjuk, hogy a pilisi agglomeráció falvai fuldokolnak a benzingőzben, mert a szélesebb, jobb helyen vezetett út megépítését újra és újra megakadályozzák a tömegközlekedés javarészt máshonnan odasereglett apostolai. Az ilyen esetek pedig óhatatlanul rányomják a bélyegüket az összes többire.

A kérlelhetetlen nem álláspontjából nem lehet értelmes vitát folytatni a Dunáról, Paksról, de még a bánáti bazsarózsáról sem. Aki sosem mond igent, vagy legalább egy gyönge talánt, az a saját igazát erőtleníti el. Aki minden útépítés ellen ágál, annak nem lesz esélye, hogy hatékony érveket hozzon, amikor tényleg környezetkárosító építkezésbe fognának. Aki erőnek erejével pokollá tenné az autósok életét, az még nem növeli szükségképpen a tömegközlekedők táborát; a zöld gondolat lesajnálóiét annál inkább. Aki szánalmas börleszkbe fordít egy fontos katonai beruházást, az megóvhat ugyan néhány tucat fát - de még nem kovácsol olyan erkölcsi tőkét, amely két heggyel odébb is útját állhatja a természet pusztításának.

Ez így nem fog menni. Rendkívül nagy feladatok várnának ugyanis a hiteles, széles körben elfogadott zöldmozgalomra. Elkötelezett és hozzáértő emberek nélkül sem egy reális energiastratégia kidolgozására, sem a közlekedés hosszú távú céljainak megfogalmazására nincs esély. A környezettudatos módon élők példája nélkül szeméthalomba fullad a fogyasztásba beleszédült ország, s a bulvárhíradók kis színesei közé kövülnek a legfontosabb kezdeményezések. A parlagfű kiirtásától a dunai hajózás felélesztéséig számtalan ügyben kell megtalálni a mielőbbi megoldást.

Gondolkodjunk hát végre azon is, mit igen.