2002-2005 között a Medgyessy-Gyurcsány-kormány alatt a fogyasztói árszint összesen 22 százalékkal emelkedett. Az Orbán-kormány idején ugyanakkor 51 százalékkal nőtt a fogyasztási cikkek és szolgáltatások árszínvonala. Vagyis a drágulás majdnem két és félszer nagyobb volt 1998-2001 között, mint a legutóbbi kormányzati ciklusban.

Hasonló arányokat kapunk, ha a termelői áremelés adatait tekintjük. Az ipar belföldi piacokra történő eladásainak árszintje az Orbán-kormány idejében 48 százalékkal nőtt, a Medgyessy-Gyurcsány-érában azonban csak 25 százalékkal. Az építőipari termelői árszint 1998-2001 között ötven százalékkal emelkedett, az utóbbi négy évben viszont már csak mintegy húsz százalékkal - holott az ágazat konjunktúrája erősebb volt, mint az előző kormányzati periódusban.

2005-ben a fogyasztói árak 3,6 százalékkal emelkedtek, ami a rendszerváltás óta eltelt másfél évtized legkisebb inflációs mutatója. Hasonlóan alacsony árnövekedést utoljára a hetvenes években mutattak ki az adminisztratív, merev szabályozású árrendszerben, aminek természetes kísérőjelensége volt a hiány és az elfojtott infláció.

2005-ben Magyarországon az unió átlagos árszinterősödésével szemben a fogyasztói árdrágulás jelentősen csökkent (az előző évi 6,8 százalékról 3,6 százalékra). Az alap(mag)infláció azonban - amelynek számításánál eltekintünk az időlegesen ható körülményektől, így például a benzin és az idényáras élelmiszerek árváltozásától - a teljes körre számított mutatónál is nagyobb mértékben zuhant. Az alap(mag)infláció az esztendő átlagában 2,1 százalékot jelzett, az év végén azonban már csak 1,2 százalékot.

A nemzetközi szakirodalom két százalék körülire teszi azt az áremelkedési mértéket, ahonnan kezdve már árstabilitásról beszélhetünk. A magyar alap(mag)infláció 2005-ben elérte ezt a szintet, és 2006-ban várhatóan a teljes fogyasztói körre számított áremelkedés is bele fog férni az árstabilitás kategóriájába.

Ezeket az eredményeket talán a Fidesz sem vonja kétségbe, csak nem beszél róluk, mert nem támasztják alá a "rosszabbul élünk" kampánytaktikáját. Az infláció csökkenése terén mutatkozó eredmények kétségbe vonásával nem mellesleg hatalmas öngólt rúgnának maguknak - túl azon, hogy megtévesztenék a választókat, ami a kormányzati pozícióra törő nagy párt esetében megbocsáthatatlan felelőtlenség volna. Öngólt rúgnának, hiszen a magát Fideszhez közelinek valló Járai Zsigmond jegybankelnök négyéves erőfeszítéseit és annak eredményeit kérdőjeleznék meg. A jegybank nem támogatta a szociálliberális kormány kínálatélénkítő gazdaságpolitikáját, hanem az infláció lassítására törekedett. A 2001. évi 9,2 százalékos drágulással szemben 2005-re 3,6 százalékot felmutatni mégiscsak eredmény!

A Fidesz frakcióvezetője bizonyára nem a jegybankra és nem a Központi Statisztikai Hivatal adataira támaszkodott, amikor az idézett titulust a kormányra kiszabta, hanem valami másra. Hogy mire, lelke rajta. Ha hivatkozott tételein megpróbálunk végigmenni, a következő eredményt kapjuk:

A villamos energia fogyasztói ára a Fidesz kormányzása alatt 60 százalékkal emelkedett, a mostani ciklusban 48 százalékkal. A gáz árát kétféle reprezentáns segítségével méri a KSH, megkülönbözteti a vezetékes és a palackos gázt. Lehetséges, hogy Áder János az előbbire gondolt, és a Fidesz plakátjain is ennek a 67 százalékos emelkedését hirdetik. Nos, a Statisztikai Hivatal adatai szerint 2002-2005 között a vezetékes gáz ára 34 százalékkal emelkedett, míg a Fidesz-érában 43 százalékkal. A palackos gáz tekintetében még ennél is nagyobb a különbség, hiszen az előző ciklusban 121 százalékos volt a drágulása, a mostaniban viszont csak 21 százalékos.

A Fidesz frakcióvezetőjének érvelésében szereplő szívgyógyszer és diákbérlet nem szerepel a KSH adatközlésében - a hivatal a gyógyszerek és gyógyáruk árváltozását összevontan mutatja ki. E szerint a Medgyessy-Gyurcsány-kormány alatt 36 százalékkal drágultak e termékek, harmadával annak, mint ami az 1998-2001 közötti időszakot jellemezte, akkor ugyanis 110 százalékos volt az áremelkedés.

Ha a diákbérletet a helyi tömegközlekedés reprezentánsával helyettesítjük, akkor e mutató szerint a Fidesz-kormány győzött, mert 1998-2001 között országosan csak 52 százalékkal nőttek a helyi tömegközlekedés tarifái, míg az utóbbi négy évben 54 százalékkal.

Ezek a nem gondolomra vett tények.

Nem vagyok naiv, tudom, hogy kampányidőkben csakis az számít, melyik tábor milyen erővel képes meggyőzni a bizonytalankodókat a saját vélt igaza felől. Mégis, talán lehetséges feltenni azt az eleminek tűnő kérdést: érdekel-e egyáltalán bárkit is a tárgyi igazság? Ha a kampányba nagy intenzitással keverik bele a számokat, akkor nem árt tudni, mi mennyi. Illetve, mi mennyi volt...

(Lásd az 1998-2001 és 2002-2005 közötti áremelkedéseket összesítő táblázatot.)