A párhuzam akkor sem rossz, ha a híres-nevezetes amerikai filmben a hős szót ért még a farkasokkal is, lehet velük akár táncolni is. Megszelídíteni, ha nem épp domesztikálni őket. Mármint azt, amelyik erre alkalmas. Képmutatás volna azt állítani, hogy a fél világ nem erre, épp erre vár. Hogy akadjon valaki, aki kellő erővel, tekintéllyel és múlttal a háta mögött a farkast pórázra fogja. Putyin, mint nyájbéli, egyszersmind nyájtól elkóborló, elszánta magát erre. Mindent aláír, amit szövetségesei a terrorizmus ("farkasok") ellen kiötölnek, egyetért azzal is, hogy a Hamasznak le kell fegyvereznie magát, el kell ismernie Izraelt, tartózkodnia kell terrortól és erőszaktól, csak épp abban kóborol el a többiektől, hogy mindezt nem tekinti a Hamasszal folytatandó dialógus előfeltételének.

Nem igaz, hogy a Hamasznak átnyújtott moszkvai meghívás fogja legitimálni a többség által terrorszervezetnek, az oroszok által azonban nem ilyennek tekintett palesztin többségi - kormányalkotó - erőt. A Hamasz legitimálása a palesztin választói akarat által, szabadon és törvényesen, már megtörtént. De az, hogy a kétfajta legitimációs igény (külső és belső) által kreált űrbe az oroszok siettek benyomulni, senkit nem lephet meg. Moszkva, amint ez Irán esetében is látható, erőteljesen repozicionálja magát a közép-keleti térségben. Jogosítványai jobbak, mint partnereié. Bizalom van iránta, ha úgy tetszik, szovjet eredetű bizalom, amelyet egy olyan ember, mint a mai elnök, példás igyekezettel valorizál.

Ráadásul egyáltalán nem magányosan. Vele vannak a hagyományosan arabbarát spanyolok, természetesen a törökök, s nem utolsósorban a franciák: az EU, illetve a NATO három tagországa. Valamennyien a terrorizmus fölesküdött ellenségei, és mégis: a dialógus hívei. Itt jegyzem meg, ismervén a csecsen lázadás egész történetét, a csecsenek mögött álló iszlamista erőket: ostobaság volna feltételezni, hogy Putyin az iszlamistákkal kokettál. Nem, de messzebbre néz. Vezető szerepet akar magának a "Kvartettben" (ENSZ, EU, Egyesült Államok, Oroszország).

Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok és Izrael, noha mindkettő elzárkózik a Hamasznak a békefolyamatba való bevonásától, ha kelletlenül is, de tudomásul veszi az orosz jószolgálati készséget vagy azt, ami annak látszik. Magatartásukban azt a régi bölcsességet érzékelem, miszerint "nem az a lényeg, hogy kivel tárgyalunk, hanem az, hogy miről". Adni kell az oroszoknak egy esélyt, hátha kijön belőle valami. Aminek persze ára van, illetve lesz. El kell majd könyvelni, hogy az "orosz birodalom" kiszorítása a Közel-Keletről, ami a Szovjetunió bukása után befejezett ténynek számított, történelmi kifutásban csődöt mondott.