Dzurinda átírja a vatikáni szerződést?

Mikulás Dzurinda pozsonyi kormányfőt láthatóan nem viselték meg az elmúlt heti belpolitikai események, mert a hét végén magabiztosan kijelentette, hogy saját maga írja át a kormányválságot kiváltó - a Vatikánnal megkötendő -, a szlovákiai lelkiismereti szabadságról rendelkező szerződéstervezetet. Úgy, hogy a dokumentum a fogadkozása alapján nemcsak a Szentszéknek felel meg, hanem valamennyi szlovákiai történelmi egyház híveinek, mi több: még az ateistáknak is.

Közben össze ült a Magyar Koalíció Pártjának Országos Tanácsa. Néhány héttel ezelőtt az MKP elnöksége Duray Miklós ügyvezető alelnököt bízta meg, hogy elemezze: vajon miért szerepelt halványan a szlovákiai magyar párt a tavaly decemberi megyei önkormányzati választásokon. Az elnökség többsége elvetette Duray értékelését, amely a pártvezetés, többek között Bugár Béla pártelnök hibáit, továbbá a kampányfőnök mulasztásait kifogásolta. Az MKP elnöke az értékelés elutasítását így indokolta: - A dokumentum szerint mindent elrontottunk. Ha ez így van, akkor viszont az egész elnökségnek le kellene mondania. Ezt a szemléletet elutasítottuk - mondta Bugár. Végül egyezség született arról, hogy aki a sajtóban vagy máshol bírálja az MKP-t, az nem kerül fel a jelölőlistára.

Tanácskozik az MKP vezetése
Tanácskozik az MKP vezetése
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.