Kupa Mihály: Nyugi, itt vagyunk

"Nyugi, itt vagyunk" - felelte Kupa Mihály arra a kérdésre, hogy miért van ekkora csönd a Centrum Párt körül. A pártelnök elmondta, vasárnap indul a kampányuk, és eldőlt: egyetlen párttal sem kötnek szövetséget, csak civilekkel fognak össze.

- Minden párt gőzerővel kampányol. Önökről nincs hír: meggondolták magukat, és mégsem indulnak a választáson?

- Nyugi, itt vagyunk. Február 12-én egy budapesti szállodában jelentjük be: a Centrum Párt elindítja a kampányát. Megjelennek a plakátjaink, nyilvánossá válik a programunk.

- Mit lehet tudni ennek részleteiről?

- Egyelőre semmit. Azt azonban megígérhetem, hogy mi csak pozitív kampányt folytatunk. A mások pocskondiázásának semmi értelme, és az országot járva látom és tudom: az ország nem ennyire bánatos, mint amilyennek az új plakátokon mutatják.

- Egyedül vágnak neki a küzdelemnek? Korábban hírlett, hogy összefognak az MDF-fel.

- Ez a kérdés már nincs napirenden. Ők is, mi is külön indulunk. Néhány fontos dologban nem értettünk egyet, és más az alaphelyzetünk is.

- Mit ért ez alatt?

- Például, hogy mi még nem voltunk kormányon. A Centrum Párt eldöntötte, egyetlen más párttal sem szövetkezik. Környezetvédőkre számítunk, de a mi zöldjeink egészen mások lesznek. Civil szervezetekre azonban támaszkodhatunk, és hiszek abban, hogy a segítségükkel elérhetjük az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöböt.

- Mint volt pénzügyminiszter, mit szól ahhoz, hogy a Fidesz tízszázalékos azonnali tb-járulékcsökkentést és 14. havi nyugdíjat tervez?

- Azt, hogy őrület. Semmi bevétel, csak növelem a kiadásokat. Ezt így nem lehet komolyan venni. De jöhet ilyen a másik oldalról is. Azt látjuk, hogy a két nagy párt üti-vágja a másikat. Mi ebben nem kívánunk részt venni.

- Pedig az első forduló után, akár mandátumhoz jutottak az első körben, akár nem, dönteni kell: kit támogatnak a második kanyarban.

- Téved. Nem fogunk sem dönteni, sem parancsot kiadni, hogy a szavazóink kit támogassanak. Ezt mindenkinek a lelkiismeretére bízzuk majd.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.