Mártírtemető és M-16-os
Dzsenin már a harmincas években is az arab fegyveresek kedvelt bázisa volt. Itt harcolt Izzadin al-Kasszam, akiről a Hamasz fegyveres szárnyát nevezték el. Az észak-ciszjordániai város nevét 2002-ben tanulta meg újra a világ. A második intifáda szörnyű veszteségeket okozott Izraelnek. A hírszerzés szerint a 2002 elején, öngyilkos robbantásban meggyilkolt csaknem 100 izraeli életének kioltására jobbára a dzsenini menekülttáborból indultak el a merénylők, elsősorban az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai sorából. Áprilisban az izraeli hadsereg behatolt a városba. Mindkét oldal komoly veszteségeket szenvedett. A palesztinok tömegmészárlásról kezdtek beszélni. Egy ENSZ-bizottság - mely nem volt elégedett Izrael együttműködésével - végül is nem találta a mészárlás bizonyítékát. Az izraeli hadsereg ma is mindennap járőrözik a városban. Az összecsapások 52 palesztin áldozatából sokan fekszenek a dzsenini temetőben.
Az 1953-ban létesített menekülttáborban négyzetkilométerenként 13 ezren élnek. A 2002-ben lerombolt házak (a tábor 90 százaléka) helyére az Egyesült Arab Emírségek adományaiból épültek újak. Vigasztalan hely. Az utcán az Iszlám Dzsihád és az Al-Aksza "aktivistája" jól megfér egymással. Együtt dolgoznak. Munka alig akad. Az utcán egy német rendszámú kocsi söpör el mellettünk. - Ez hogy kerül ide? - kérdezem. - Lopták - mondja dzsenini kísérőm. Az itteni élet természetes velejárója.
Zakariát megyünk meglátogatni. A Brigádok észak-ciszjordániai vezetőjét egyszerűen így ismeri mindenki. Oldalán M-16-ossal vár minket. Nem lehet több 23-24 évesnél. Bőre sötét, arcát foltok borítják. - A harc, a politika miatt lettem koravén - mondja. Ő a fegyveres kiskirályok egyike. Hiúak mind. Annak a harcoló alakulatnak a tagjai, amelyek Arafat halála után vezér, biztos támasz és pénzforrás nélkül maradtak.
Zakaria anyja és fivére a 2002-es harcokban halt meg. - Ha láttad a tévében: rosszabb volt, mint a falludzsai csata Irakban - mondja Zakaria a csaknem kéthetes dzsenini harcokról. Nem igazán emlékszik arra, mi történt.
- A működéshez szükséges pénzt is a palesztin nép adja - tudtam meg ezt a féligazságot. - A palesztin nép Abu Mazent (Mahmud Abbasz) választotta elnöknek, az ő kezében vagyunk, az ő programjáért teszszük, amit teszünk.
Ha kell, együttműködnek az Iszlám Dzsiháddal és a Hamasszal. - A fegyveres akcióink viszont attól függnek, hogy mit követnek el az izraeliek - közli fenyegetően, és mint aki a focieredményeket elemzi, lelkesen sorolja, hogy a Brigádok mennyivel gyorsabban bosszulták meg veszteségeiket, mint a Hamasz. - Ők politikai okokból csinálják, mi visszalövünk - mondja, hangsúlyozva, hogy a Brigádok csak a 67-es határokon belül hajtanak végre "katonai" cselekményeket, míg a Hamasz a 48-as határokon belül működik. Ez volt Marvan Barguti, bebörtönzött palesztin vezető stratégiája.
Zakaria egyébként adna egy lehetőséget a diplomáciának is - de fegyverrel a kezében. Ezt erősíti meg Abu Arrazs is, a Brigádok dzsenini vezetője. - Abu Ammar (Arafat) egyik kezében olajág volt, a másikban fegyver. A fegyveres harc mozgatja a politikai folyamatot, az tartja életben.
- A Brigádok sikere abban áll, hogy minden csoport a saját területén dolgozik. Mindenki a saját területén áll bosszút. A gyilkos akciók amúgy is személyes döntés eredményei, nem parancsra történnek - állítja Abu Arrazs. Nehéz elképzelni, de az akciókról Abu Arrazs elmondása szerint csak hárman tudnak: aki meghozza a döntést, és végigviszi az akciót, aki a gyilkos övet adja neki, és aki elviszi a célhoz.
Izrael keresi ezeket az embereket, itt mégis mindenki fesztelenül mozog körülöttük. Még ha nem is biztosan értenek velük egyet, megvédik. Izrael az elmúlt napokban egymás után likvidálta a Brigádok és az Iszlám Dzsihád kulcstagjait Gázában. Zakaria már biztosan gondolkozik a válaszon.
