Gyurcsány: az MFB lesz a magyar vállalkozások bankja

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által koordinálva - a magyar vállalkozások bankjának most elindított megteremtése után - októberre feláll az egyablakos intézményrendszer, ahol minden szükséges dokumentumhoz hozzájuthatnak a vállalkozások - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken, a Magyar Fejlesztési Bankban tartott tájékoztatón.

A magyar állam egy igen bonyolult intézményrendszert, egy szinte átláthatatlan rengeteget tart fenn és működtet, hogy nemzeti és Európai Uniós forrásokból támogassa a hazai kis-  és középvállalkozásokat, amelyek az ország gazdasági erejének jelentős részét adják  és  döntő szerepük van a foglalkoztatásban - mondta Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök hozzátette: "ez egy túlérett döntés", a jelenlegi 9-10 tagból álló állami intézményrendszer összevonását már az előző és a jelenlegi kormánynak is meg kellett volna tennie. Véleménye szerint nem a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak kell megpróbálniuk eligazodni, hanem az intézményrendszernek kell támogatást nyújtania a számukra szükséges források megszerzéséhez.

"A magyar vállalkozások bankjának megteremtését elindító munkaértékezletet tartottunk" - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: a döntés milliárdos megtakarítást tesz lehetővé  annak révén, hogy a funkciókat összevonják, így kevesebb igazgatóra, felügyelőbizottsági tagra lesz szükség.

Elkezdődik a vállalkozásokkal foglalkozó intézményrendszer integrációja az MFB-be, a magyar vállalkozások bankjába. A jogi lépéseket részletezve a miniszterelnök elmondta: van, ahol a részvényesi jogok gyakorlását veszi át az MFB, van ahol vagyonkezelői szerződést köt, sor kerül összeolvadásra és módosítani kell az MFB-ről szóló törvényt is.

A folyamat eredményeképpen 2006 októberétől feláll az "egyablakos intézményrendszer", azaz a vállalkozások valamennyi államilag szükséges dokumentumhoz, illetve szolgáltatáshoz egy helyen juthatnak hozzá - jelezte a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a három hónapos "próbaüzem" után, 2007 januárjától már üzemszerűen működik a rendszer, mégpedig az ország háromezer pontján.

"Minden ponton az összes szolgáltatás igénybe vehető lesz, valamennyi hazai és európai uniós forrás, tőkeprogram, garanciaprogram, hitellehetőségek - mondta a miniszterelnök. Az is természetes, hogy az MFB az intézményrendszer átalakítása után újrarendezi szerződéseit a kereskedelmi bankokkal - tette hozzá. A most záruló kormányzati ciklusban 420 milliárd forint állami tőkejuttatás, kamatkönnyítés, hitel és vissza nem térítendő pályázati forrás jutott el a kis és középvállalkozásokhoz, hatszor annyi, mint az előző ciklusban - mondta Gyurcsány Ferenc, hozzáfűzve, hogy az elégedettség mellett a vállalkozások elégedetlenek is, ami az említett bonyolult, kusza intézményrendszerrel magyarázható.

A miniszterelnök szerint 2007-2013 között az EU révén megszerezhető források 650-700 milliárd forintra rúghatnak. Az MFB átalakításához szükséges kormányrendeleteket még ebben a kormányzati ciklusban meghozzuk, a szükséges törvénymódosításokat pedig az új parlamentnek kell meghoznia - felelte az MTI kérdésére Gyurcsány Ferenc. "Nem lesz lakossági gázáremelés" - válaszolta egy másik kérdésre a miniszterelnök.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.