Szerinte az atomenergia használata alapvetően "műszaki és tudományos kérdés". Ugyan van példa rá, hogy a nukleáris erőmű működtetése során problémák merülnek föl (ld. a 2003. április 10-i súlyos üzemzavar a paksi kettes blokkban), de a szerző megnyugtat: "a szakemberek lokalizálták a problémát, szakértőkkel dolgoztak és dolgoznak az üzemzavar felszámolásán. A jelek szerint sikerrel". Annak, aki mást mond, nincs helye e vitában. A magyar közéleti viták szánalmas hagyományai szerint a vitapartnert olyasmivel diszkvalifikálhatjuk, hogy "badarságokat" beszél, "fáradhatatlanul terjeszti a zöldségeket", "elvakult hangulatot kelt". Évek óta ugyanazt látjuk: a magukat egyedül kompetensnek tekintő szakértők rendre azzal utasítják el a nem megfelelő végzettséggel rendelkezők érdeklődését, "beleszólását", hogy azok nem illetékesek, miközben ők, a kompetensek, ötven év alatt sem találtak megoldást a rendületlenül termelt nagy aktivitású hulladékok ártalmatlanítására. Ugyancsak ők már három éve nem tudták felszámolni a paksi kettes reaktor melletti áldatlan állapotokat.

Fábián úr téved, amikor azt írja, hogy az atomerőmű - a mi egyszeri hirdetésünkre - válaszként jelenteti meg PR anyagait. Ugyanis 2005. szeptember óta szakmányban jelennek meg azok a reklám cikkek, amelyek egész oldalon akarják meggyőzni a napilapok olvasóit arról, hogy miért olyan jó Pakson termelni az áramot. Vajon az-e a propaganda, amikor 80 méltán közismert személyiség alapos megfontolás után, kockáztatva hírnevét úgy dönt, hogy egy ilyen ügyhöz csatlakozik, avagy az, amikor reaktormérnökök arról próbálják meggyőzni a közt, hogy az iparág, amelyből élnek, miért olyan üdvös és nélkülözhetetlen, s hogy a megújuló energiaforrásoknak mennyire minimális szerep juthat csupán az energetikában?

Paksnak igenis van alternatívája, méghozzá egy olyan komplex energiapolitika megvalósítása révén, amely egyszerre aknázza ki a megújuló energiaforrásokban és az energiahatékonyságban rejlő hatalmas lehetőségeket. A hatékonyság nem a lámpaleoltást jelenti, ahogy azt Fábián István sejteti, hanem a komfort megőrzése melletti hatékonyabb energiafelhasználást: korszerűbb és jobban szigetelt épületeket, kevesebb energiával azonos szolgáltatást nyújtó berendezéseket. Persze a takarékosság sem elhanyagolandó, ami azt jelenti, hogy nem használunk energiát, amikor nincs rá szükség. A megújuló energiaforrások pedig - a hivatalos állásponttal ellentétben - jelentősebb mértékben is rendelkezésre állnak itthon, és arra várnak, hogy okosan használják őket. Értelmes és differenciált módon, valamint apró - de a mostaninál mindenképpen nagyobb és ütemesebb - lépésekkel igenis integrálhatók az energiarendszerbe, és fedezhetik energiaigényünk 12 százalékát még a mai szabályozók mellett is (lásd: Hargitai Miklós: Vita az energiáról: csúsztatások vígjátéka, január 12.). Ehhez persze átgondolt, szakmailag megalapozott, az ország hosszú távú érdekeit szem előtt tartó energiapolitikára és állami szemléletre van szükség. A jövő a kisebb erőműveké (decentralizáció), és a sok - lehetőleg helyi - erőforráson alapuló villamosenergia rendszeré (diverzifikáció). Lehet ezzel szemben az ötvenes években tanultakat szajkózni, de "csak" a gyerekeinkkel szúrunk ki.

A magyar kormány azonban nem a jövőre figyel, hanem tüzet olt. Tavaly egy kanyi fillérrel nem támogatta az energiahatékonyságot és a megújulók terjesztését, viszont folyamatosan és súlyos milliárdokkal dotálja a pazarlást. Ha pedig hirtelen probléma merül fel, akkor további százmilliárdokat is hajlandó áldozni a meggondolatlan kampányok miatt jelentkező gázhiányra, csökkenti a benzin áfáját, szénfillért vezet be, hogy életben tartson elavult, gazdaságtalan és szennyező erőműveket, s kampányt kezd az atomerőmű továbbéléséért, a közvélemény elvesztett szimpátiájának visszaszerzéséért. Hát ez a magyar energiapolitika! Ha ezt valaki felelősnek nevezi, az "nincs tisztában a fogalmakkal".

Ma Magyarországon 1700 MW-nyi szélerőmű vár engedélyezésre (ez nagyjából a Pakson termelt áram egyharmadát állíthatná elő), miközben a paksi erőmű élettartamának meghosszabbítását alátámasztó kormányzati dokumentum azt állítja, hogy nincs hazánkban befektetői szándék.

Fábián István a biztonságos atomerőmű és a biztonságos energiatermelés problémáját feszegeti. Bizonyára tudja, hogy a biztonság e szóösszetételekben más-más jelentéssel bír. Egy atomerőművi katasztrófa és egy áramkimaradás következményei között oltári nagy a különbség, különös tekintettel az emberi egészségre, a környezeti és vagyoni kárra. Nem mintha egy áramkimaradás a XXI. században megengedett lenne, hiszen manapság annyi mindent hajtanak elektronok, hogy még a gázt sem tudjuk begyújtani szikra nélkül. De mégiscsak kellemesebb eltölteni pár órát, esetleg napot villany nélkül, mint radioaktív izotópok között.

Fábián szerint az atomerőművek akkor lehetnek biztonságosabbak, ha "csak korlátozottan hozzák nyilvánosságra az érzékeny műszaki adatokat (pl. a kárelhárítással kapcsolatos kockázatokat? - Ámon Ada megjegyzése), és a környékükön nem engedélyezik a demonstrációkat". Eddig erről az összefüggésről meg nem hallottam. Innen már csak egy lépés, hogy az atomerőművek ellenzőit a nyilvános, tudományos diskurzus örve alatt, ne is engedjük szóhoz jutni. Hiszen valóban, az eddigi üzemzavarok és balesetek is bizonyára mind az atomerőművek környékén szervezett tiltakozásokra vezethetők vissza, s nem a szakemberek által elkövetett hibákra...