Zöldek: nem vagyunk bajkeverők

Visszautasítják a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. állításait az M0-ás keleti szektorának M3-as és 3-as számú főút közötti szakaszát perelő zöldszervezetek.

A SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület, a Kisszentmihályért Egyesület és a Csömöri Érdekvédelmi Közösség tegnap közös közleményben tagadtak, hogy általában ellenezné a beruházást. Szerintük az NA Zrt. "bajkeverőknek és hamis színben" tünteti fel őket azért, hogy elterelje a közvélemény figyelmét a jogsértő és nemzetgazdasági szempontból is káros sztrádaépítési gyakorlatról.

A civilek emlékeztetnek Tompos Attila, az NA Zrt. EU-koordinációs igazgatójának nemrég tartott sajtótájékoztatójára, melyen egyebek között azt mondta: Magyarország eleshet az Európai Uniónak a teljes keleti szektorra szánt 284 millió eurós támogatásától, ha a bíróság helyt ad a civil szervezetek építést felfüggesztő kérelmének. A zöldek szerint azért nem igaz ez az állítás, mert a 4-es és a 3-as út közötti szakaszt a jogvita nem érinti, a keleti szektor pedig befejezhető a leendő M31-es gyorsforgalmi úttal, azaz az M3-as és a többi autópálya közötti gödöllői átkötéssel. Ha viszont valóban fennáll a támogatás megvonásának a veszélye, akkor azért kizárólag a hatóságok felelősek. Nem vették ugyanis tudomásul, hogy az unió tagjaként kötelességük betartani a nyilvánosság bevonására vonatkozó közösségi jogszabályokat - szögezi le a közlemény.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.