Guruló Postabank-pénzek

Stumpf István, az Orbán-kormány egykori kancelláriaminisztere volt az, aki leállította a Postabank konszolidációja során törvénytelenségeket feltáró Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatát 2000-ben - derül ki a lapunk birtokába került dokumentumból.

Magánbirtokok állami konszolidációból - A Kehi vizsgálatát 2000-ben leállították

A Kehi egykori jelentéséből - vélhetően ez az, ami a napokban megjelent az interneten - és a nyilvános cégadatokból hat év elteltével annyi mindenesetre sejthető: a visszaélések felderítésére kezdeményezett "mélységi" vizsgálatokat azért állították le és a jelentést azért titkosították 20 évre, mert azok a Fideszhez közel álló személyek érintettségét mutatták ki.

A papírokból kiderül például, miként jutott Földi László egykori hírszerzőtiszt az Orbán-kormány idején számos állami megbízást kapott Defend Kft.-hez mindössze 2,5 millió forint előleg kifizetése után. Egy olyan céghez, amely 1999-től 2002 végéig összesen csaknem 17 milliárd forint bevételt termelt. Vagy miként szerzett meg egy a Fidesz egykori kampányfőnökének, Wermer Andrásnak a cégügyeit intéző ügyvéd az egykori Postabank-vagyonból 1,7 milliárd forint értékű cégeket alig tízmillió forintért azon a PB Workout Kft.-n keresztül, amelynek feladata a hitelintézet vagyonelemeinek értékesítésével az állami konszolidáció költségeinek mérséklése lett volna.

A Workout Kft.-n keresztül a jelek szerint sokmilliárdnyi vagyonhoz jutottak Fideszhez közel álló magánszemélyek, miközben maga a Workout nemhogy a veszteségeket nem mérsékelte, de tovább dagasztotta a konszolidáció állami költségeit.

Részletek: Kehi-ellenőrök kényszerüdülésen; Workout: veszteségcsökkentés helyett -növelés

Hotel Balatonfüreden - a Postabank üdülõjét birtokló társaságot félmillió forintért adták el annak idején
Hotel Balatonfüreden - a Postabank üdülõjét birtokló társaságot félmillió forintért adták el annak idején
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.