Újra előkerült a titkos jelentés

A még 2002-ben készített Kehi-jelentés a Postabankról most új életre kelt, holott a titkosságát nem oldották fel.

Eörsi Mátyás (SZDSZ) kedden a parlamentben napirend előtti felszólalásában felidézte a Postabank Orbán-kormány alatti konszolidációját, amikor portfóliótisztítás címén 154 milliárd forintot vettek ki pénzintézetből, majd ezt követően 152 milliárd forint közpénzt tett az állam a Postabankba. A képviselő szerint azóta sem lehet tudni, hogy ezt az összeget mire fordították. Eörsi kifogásolta, hogy annak idején a témában alakult parlamenti vizsgálóbizottság nem fért hozzá egyes titkosított iratokhoz, ezzel szemben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése a napokban a Stop.hu internetes portálon megjelent. Eörsi javasolta, hogy a Postabank konszolidációjával kapcsolatos összes irat legyen nyilvános. Veres János pénzügyminiszter válaszában elmondta: a Postabank ügyében Kehi-egyeztetést kezdeményezett a minisztériummal, de a jelentést vissza kellett küldeniük. Így azt sem tudja megmondani, az mennyiben tér el a most megjelentektől. Szerinte indokolt lenne megvizsgálni a jelentésben szereplő tranzakciókat.

A képviselő által szóba hozott Kehi-jelentés néhány éve egyszer már bejárta a sajtót. Akkor annak kapcsán került az érdeklődés középpontjába, hogy a rendőrség - az ügyészség szerint jogellenesen - a Princz Gábor és társai ügyében folyó nyomozás iratainak ismertetésekor bemutatta a gyanúsítottnak. Éppen a titkosságra hivatkozva azonban sem Princz, sem védője nem kapott belőle másolatot. Másnap az ügyészség bekérette a Kehi jelentését. A nyomozás emiatt két hónapig állt. Egészen addig, amíg a Kehi a rendőrség kérésére három újabb másolatot el nem készített. A jelentés nyomán a rendőrség saját hatáskörben nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanújával. Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője ezzel kapcsolatban lapunknak azt mondta: a Postabank konszolidációjához kapcsolódó nyomozást a rendőrség 2005 februárjában bűncselekmény hiányában megszüntette.

A Kehi vizsgálati anyaga titkosságának feloldását már a Postabank-ügy nyomozásának vége felé is sokan felvetették, mondván: a közpénzek sorsáról szóló vizsgálati eredmények közérdekű adatok. Nemrég hasonló szellemű állásfoglalást tett közzé Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos is. Ennek ellenére a Kehi gyakorlata szerint minden vizsgálat valamennyi anyaga titkos minősítéssel kerül a kormány elé.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.