A leleplezési vita tétje
- Az új leleplezések által kiváltott vita még aktuálisabbá teszi, hogy szélesebb összefüggésbe állítsuk az ügynökügyeket. Nem azért, hogy bárkit elítéljünk vagy felmentsünk. Nem erre valók az általam mondottak, nem is ez volt a célom. Azt fejtegettem, hogy a titkos megfigyelés és adatgyűjtés csak az egyik, és nem is a legfontosabb hatalmi eszköz volt a kései kommunizmus korszakában. Hogy úgy általában ez mennyire érdekli ma az embereket, nem tudom. A legkevésbé sem bonyolult összefüggésekre hivatkoztam, hanem a hétköznapi tapasztalatokra. Például egy öreg szaki szavaira, aki valamikor a nyolcvanas években így fakadt ki az őt kérdezgető szociológusnak: "Itt mindenhogyan lehet b...ni, csak rendesen nem!" A régi rendszer utolsó huszonöt évében sem volt rá módja az embernek, hogy tegye a dolgát - rendesen, ahogy kell. Majd' mindenki megkötötte a kompromiszszumait, és ezzel hozzájárult a rendszer működtetéséhez. Nem azért alkudott meg, mert attól félt, hogy valami nagy baja lesz, és nem is a lelkét adta el. Az egészet egyre inkább a többség apró megalkuvásai tartották össze, nem egy kisebbség nagy bűnei.
- A "szembenézés a múlttal" vagy "a múlt lezárása" mindig a spiclikkel kapcsolatban válik aktuálissá. De csakugyan akarunk szembesülni a múltunkkal?
- Már megbocsásson, de ezek félrevezető és egyben árulkodó frázisok. Ki akar szembenézni kinek a múltjával? Ami pedig a lezárást illeti, a múlt nem olyan dolog, amit le lehetne vagy kellene zárni. Ez a frázis a hárításról árulkodik. Hozzuk nyilvánosságra ezt vagy azt az aktacsomót, s egyszeriben túl leszünk a dolgon. Már hogy lennénk? Nemcsak azért nem leszünk túl, mert eléldegélnek még egy darabig azok az emberek, akik felnőtt fejjel élvezhették a kommunizmust. Az őszirózsás forradalom és a kommün átélői már nincsenek köztük, de miért is lennénk túl rajta? Mindig marad elmesélnivaló, mert az új idők fényében másképp látjuk a múltat.
- Ön nem ért egyet a túlzásokra hajlamos morális purifikátorokkal, vagy ahogy cikkében nevezte: a "megtisztulás bajnokaival". Miért?
- Cikkemnek ezt a részét megbántam, mert nem az a fontos, hogy kinek milyen a lelke, menynyire megértő, megbocsátó vagy bosszúszomjas. Nem volt szép dolog, hogy egy kicsit úgy állítottam be a dolgot, mintha nem lehetne nemes szándékoktól vezetve törekedni az összes ügynök leleplezésére. Kizárólag a dolog politikumáról kellett volna beszélnem. Politikai értelemben pedig azt jelenti a purifikáció, hogy az emberek egész kategóriáit fosztják meg bizonyos jogaiktól. A magyar rezsimváltás úgy zajlott le, hogy senkit sem ért joghátrány azért, mert 1989 előtt ez vagy az, miniszter, pártfunkci vagy éppen spicli volt. Ennek megvoltak a következményei, talán szerencsésebb lett volna, ha másképp történik. De ma már, tizenhat évvel a rezsimváltás után kényes dolog elkezdeni egész kategóriák, adott esetben az ügynökként nyilvántartott emberek személyiségi jogait korlátozni. Ehhez súlyosabb okok kellenek, mint a múlt megismerése, amit más eszközökkel is elő lehet segíteni. A tét, ahogy Lengyelországban is, politikai. Ott is elmaradt a tisztogatás a rezsimváltás idején. Most a lengyel jobboldal egy új forradalom jelszavával nyerte meg a választásokat. Egész kategóriákat akarnak kisöpörni a közéletből. Tehát nem az a kérdés, hogy kit milyen motívumok vezetnek a leleplezésben, hanem az, hogy ki akar forradalmat, akár csak erkölcsit is.
- Egyre inkább úgy tűnik, hogy az egyik oldalon vannak a tiszták és az ártatlanok, a másikon a pártfunkcik, a titkosrendőrök és a spiclik. Ön írta, hogy ez nem állja meg a helyét, mert az előző rendszerben mindenkinek meg kellett kötnie a maga kompromisszumait. De valóban mindenki egyformán felelős mindenért? Ha viszont ez igaz, akkor senki sem felelős semmiért.
- Persze, hogy nem igaz. Nem állítottam vagy sejtettem ilyesmit. De félreérthető volt, amit írtam. Számomra is csak a lengyelországi fordulat után vált világossá, hogy mi az egész ügynökvita tétje.
