Így a gól utáni egypontos szabadrúgást is beszámítva 10:0-ás Seattle vezetés helyett 7:3-ra a Pittsburgh állt jobban a félidőben, amikor érkezett a Rolling Stones, és sikerült alulmúlnia a bírókat. Jaggeréket rosszul hangosították, és ez nem használt az (I Can't Get No) Satisfaction című, 41 éve méltán népszerű dalnak. A detroiti közönségnek azonban mindegy volt, el volt foglalva a "borzasztó törülközőként" ismert sárga pittsburghi textildarabok lobogtatásával. A hetvenezres zárt arénában ugyanis elsöprő többségben voltak a sokkal közelebb lévő Pittsburgh szurkolói, akik elképesztő hangulatot teremtettek; mellesleg nem állták meg kiabálás nélkül a két, a közelmúltban elhunyt fekete polgárjogi legenda, Rosa Parks és Coretta Scott King emlékére tartott gyászszünetet sem.

A második félidőben a Steelers egyik viszonylag ismeretlen játékosa, Willie Parker a Super Bowl negyvenéves történetének leghoszszabb, 75 yardos szólójával növelte az Acélosok előnyét, majd egy seattle-i touchdown után jött az este legszebb akciója. Antwaan Randle El szélsőt játszik a Pittsburghben, ám korábban az Indiana Egyetemnél irányító volt. Most egy váratlan kombináció végén - Roethlisberger Parker kezébe nyomta a tojáslabdát, ő továbbította oldalra Randle Elnek - 43 yardos, hajszálpontos passzt adott a jobb oldalon elfutó szélsőtársának, Hines Wardnak. Az így 21:10-esre növelt vezetést már könnyű volt megőrizni. Annál is inkább, mert a Seahawks támadásai akadoztak, és az első ízben a Super Bowlba jutó csapat edzői is túl idegesek voltak: mindkét félidő végén rossz döntéseket hoztak, és ezzel elmulasztották a lehetőséget az eredmény szorosabbá tételére.

A mérkőzés abszolút hőse Jerome Bettis volt, aki pedig 14 kísérletből csak 43 yarddal mozdította előre csapatát. A Steelers veteránja azonban utolsó meccsét játszotta, ráadásul éppen szülővárosában, Detroitban. A 124 kilós futóhátvédet Busznak becézik, és a "jármű" most utolsó megállójához érkezett. A sikerből kijutott Bill Cowher edzőnek is, aki tizennégy éve áll a Steelers élén: ezalatt a csapat - ha egyáltalán megérte - rendre gyorsan elbukta a rájátszást. A sárga-feketék azonban most nyolc meccset nyertek zsinórban, és a jelenlegi lebonyolítási rendszer másfél évtizedes története alatt ők az egyetlen csapat, amely a legalacsonyabbról, 6. kiemeltként kezdve jutott a csúcsra.

Ha már csúcsokról esik szó, a meccs előtt Stevie Wonder és néhány helyi sztár adott rövid bemutatót Detroit saját stílusából, a Motownból. A hetvenes-nyolcvanas évek fekete rétegzenéje most is nagy sikert aratott. Arról nem a csodás énekes tehet, hogy a bírók az egészből nem a ritmust, hanem a vakságot emelték át a meccsre.