Nyomoznak a Nomentana-ügyben

Nyomozást kezdett intellektuális közokirat-hamisítás gyanújával a Nomentana-ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség.

A Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztálya a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki a nyomozásra a Nomentana-ügyben - mondta Keresztes Imre, a nyomozó főügyészség vezetője. Az eljárást ismeretlen tettes ellen, intellektuális közokirat-hamisítás gyanújával rendelték el három fideszes képviselő feljelentése nyomán.

A feljelentők azt állítják, hogy Gyurcsány Ferenc 1993 szeptembere és 1995 decembere között Nomentana Pénzügyi Tanácsadó Kft. néven egy nem létező, be nem jegyzett cég ügyvezetője volt. Később ugyanezen a néven, de más cégnyilvántartási adatokkal, telephellyel, tulajdonosi körrel és ügyvezetéssel új céget alapított. Utóbb a törvénytelenül működött első társaság nyilvántartási adatait tüntették fel a később bejegyzett társaság nevében készített beadványokon.

Gyurcsány Ferenc korábban cáfolta ezeket a vádakat, s a parlamentben felszólította a fideszes honatyákat, hogy jelentsék fel, ha úgy látják, bűncselekményt követett el.

Annak eldöntéséhez, hogy a '90-es évek elején-közepén hatályos cégjogi előírásoknak megfelelően működött-e a Nomentana Kft., az ügyészségnek az összes cégiratot be kell szereznie. Erre a 2003 júliusa óta hatályos büntetőeljárási törvény alapján csakis nyomozás keretében van lehetőség. (A módosított törvény hatálybalépése előtt a nyomozó hatóság feljelentéskiegészítés keretében szerezhette be azokat az iratokat, amelyek elengedhetetlenek voltak annak eldöntéséhez, hogy fennáll-e valamilyen bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja.) Keresztes Imre nem kívánt részleteket elárulni arról, az ügyészség milyen iratok beszerzésére készül, s találgatásokba sem bocsátkozott arról, hogy mikorra derül ki, lesz-e gyanúsítottja az ügynek vagy sem.

A Szalay utcai ingatlan felújításának törvényességét firtató "bejelentés" ügyében is döntött az ügyészség, a határozatot várhatóan ma postázzák az illetékeseknek. Keresztes Imre annak tartalmáról - jelesül arról, hogy megalapozottnak ítélték-e Deutsch-Für aggályait, s elrendelt-e nyomozást ebben az ügyben is, avagy végleg lezárta azt - nem kívánt nyilatkozni.

Gyurcsány Ferenc alaptalannak tartja az ellene kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást; a miniszterelnök a mentelmi bizottság elnökének hétfőn küldött nyilatkozatában azt írja, hogy 2004. évi vagyonnyilatkozatát a törvényi előírásoknak és a kitöltési útmutatónak megfelelően készítette el.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.