Elszomorító látleletet vett fel az SZDSZ állapotáról Lengyel László a Népszabadságban (Tudtukmertüktettük, január 21.), és a megoldás részeként Tölgyessy Péter visszatérését javasolta a pártba. Egy hétre rá a lap interjút közölt Tölgyessyvel (Csuhaj Ildikó: Nincs visszaút, január 28.), aki nemet mondott az ötletre. Vitám azzal van, amivel az elutasítást indokolja.

Tölgyessy elismétli ismert véleményét az SZDSZ átváltozásáról: "A régi reformértelmiségi küldetést követve belülről próbált segíteni. ... Ezzel azonban a magyar politikai tagoltság legmélyebb törésvonalán ugrott át." S az MSZP-vel való "koalíciókötéssel ... a párt elhagyta az egykori Ellenzéki Kerekasztal oldalát", a "polgári politizálást".

Tölgyessy 1990 őszén került konfliktusba az SZDSZ alapítóival, 1994-ben elutasította a szocialistákkal kötött koalíciót, és két évvel később távozott is a pártból. 1994-ben még nem lehetett tudni, miféle politikát folytat majd a Fidesz, ha egyszer kormányra kerül, sőt még azt sem, miképpen viselkedik majd a szocialista-szabad demokrata koalíció ellenzékeként. Ma már tudjuk. Amikor a Horn-kormány 1995 tavaszán rászánta magát a stabilizációs műtétre, amikor előrevitte a privatizációt, amikor bevezettette a nyugdíjreformot és az igazságügyi reformot, a Fidesz elutasította ezeket a "polgári" reformokat.

Amikor kormányra került, a választási programjában megígért, "polgárinak" tekinthető reformokból se az egészségbiztosítás reformját, se az adóreformot nem valósította meg. Leállította viszont - egy szűk baráti kör vagyonhoz juttatását kivéve - a privatizációt (sőt államosított), majd 2001-ben elindította azt a fedezetlen költekezést, amit azután a Medgyessy-kormány vitt tovább. De ami Tölgyessy interpretációjának vitatásakor ennél is fontosabb: szisztematikusan korlátozta a parlamenti demokráciát, kérdésessé tette a hatalmi ágak elválasztását. Háromhetenkénti ülésezés, a vizsgálóbizottságok megakadályozása, kétéves költségvetés, az APEH politikai furkósbotszerepe - ez volna az EKA öröksége?

Újra ellenzékbe kerülve a Fidesz ismét antikapitalista alapról bírálja a kormányt, mindenekelőtt a privatizációt és a külföldi tőke bevonását. És ahol módja volt a Fidesznek kisebbségből is hatalmi jogosítványokat gyakorolni, ott nem habozott a legdurvábban sérteni az alkotmányt - mint például a köztársasági elnök megválasztásakor.

Ilyen másfél évtized után nem állítható komolyan, hogy "a magyar politikai tagoltság legmélyebb törésvonala" egyfelől a szocialisták, másfelől a rendszerváltó célok mellett elkötelezett "polgári oldal" között húzódik, és ezen ugrott át 1994-ben az SZDSZ. Nem, a mai magyar jobboldal populista gazdaságpolitikát követ és tekintélyelvű politikai berendezkedést épít, és ezzel szemben a szocialisták és a szabad demokraták képviselik - még ha sokszor következetlenül is - a rendszerváltáskor megfogalmazott normákat.

És hogy az SZDSZ a koalícióban a belülről nevelgető reformértelmiségi szerepét vállalta volna?! Ugyan, dehogy. Hiába volt az 1994-1998-as ciklusban egyedül is többsége az MSZP-nek, az adott politikai térben nem nélkülözhette a fontos döntésekhez az SZDSZ egyetértését. Egyedül a Nagy Imre-törvényt és a 48 százalékos felső adókulcs bevezetését szavazta meg az MSZP az SZDSZ ellenére. A vatikáni megállapodás megkötéséhez a jobboldali ellenzékben talált az SZDSZ-szel szemben szövetségesre, de az abban foglalt egyház-finanszírozási modell így is kompromisszumot jelentett az egyház - Horn Gyula által felkarolt - igényei és az SZDSZ-es reformelképzelés között. A vízlépcső története megmutatta: amit az SZDSZ határozottan elutasít, azt Horn Gyula nem teszi meg, hiába lenne hozzá parlamenti többsége. Nem a parlamenti arányokon, hanem az SZDSZ vezetőinek politikai gyengeségén múlott, hogy a vízlépcső ügyében későn, más esetekben pedig egyáltalán nem éltek azzal, hogy politikailag nélkülözhetetlenek voltak a szocialisták számára.

A jelenlegi ciklusra sem áll, hogy az SZDSZ a reformértelmiségi tanácsadó szerepét töltené be. Amit az SZDSZ komolyan akart ebben a ciklusban - az oktatási tárca megszerzése, a személyi jövedelemadó csökkentése vagy a miniszterelnök lecserélése -, azt elérte. Amit nem ért el - mint az egészségügy reformját vagy a tiszta közélet garanciáinak megteremtését -, azt nem is akarta komolyan. Amiben a szocialisták a liberális elvektől eltérő politikát folytattak - különösen, ami az expanzív jövedelempolitikát illeti -, abban az SZDSZ kormánytagjai és képviselői készséges partnernek bizonyultak, és eszükbe sem jutott fékezni a fedezetlen költekezést. (Ha pedig eszükbe juttatták, hát gyorsan elhessegették maguktól a gondolatot.) Az SZDSZ tehát teljes értékű koalíciós partner volt mind a korábbi, mind a jelenlegi ciklusban, nem pedig belső tanácsadó.

Három ciklus tényei mutatják: "polgári politikát" csak ebben a koalícióban lehet követni. Az SZDSZ vezetőinek politikai tehetségén és bátorságán múlik, hogy mire használják a kisebb koalíciós partner lehetőségeit.

A szerző közgazdász, 1994-2002 között a SZDSZ országgyűlési képviselője