Hattonnás géppel a tű fokán
Azon a téli reggelen az éjszakai műszak vége felé Májer József hókotróvezető már az üzemterület felé vette az irányt, amikor egy frissen behavazott, meredek utcán megcsúszott alatta a hattonnás gép. Harminc méteres siklás után az utolsó pillanatban sikerült egy villa kerítésének nekikormányoznia. Ha nem teszi szakadékba zuhan. Azt mondják, néhány szezon után minden vezető hozzászokik, hogy telente egyszer-kétszer megcsúszik alatta a hókotró, különösen azóta, hogy a budai hegyoldalakba a leglehetetlenebb helyekre is épültek villák. Bár a hegyi kerületekbe jellemzően a legjobb vezetők kerülnek, ilyenkor könnyen előkerül az Úr neve. Ha egyszer a hókotró megindult a bejegesedett lejtőn, - ahogy egy öreg pilóta mondja - a negyvenmilliót érő járművet leginkább két dolog tudja befolyásolni: a gravitáció és a jó isten kegyelme.
Az éjszakára szolgálatba lépők körében békés hangulat fogadja az embert az FKF Rt. Erőd utcai üzemtelepén. - Mit főz az asszony Gyula úr? - kérdezik kollégái a terepről beérkező hókotróvezetőt, miközben kint gyorsan lemossák a járművet. - Fél órája még úgy volt, paprikás csirke lesz belőle - mondja Gyula úr, akinek hazaérve arra lesz ideje, hogy belapátolja az eléje tett ételt, és ledőljön aludni. Másnap reggel hatkor újra munkába kell állnia. Bár az éves szinten háromszáz órát meghaladó túlórázást és a tizenkét órás nonstop szolgálatot törvény tiltja, rendkívüli helyzetben - mint amilyen a szilveszter előtti harmadfokú készültség is volt - ez alól kivételt lehet tenni.
Szabó Sándor, a "vezír" ahogy a régi pilóták hívják a harmincnyolc éve ott dolgozó üzemegység-vezetőt, december 30-án kora reggeltől talpon volt. A prognózisok szerint a városban húsz-, a hegyi területeken akár harminccentis hóesésre is számítani lehetett. Ez sok, de messze elmarad a legendás 1987-es tél ötven centijétől.
A pilóták között a nyolcvanhetes nagy tél felemlítése nem maradhat el anélkül, hogy ne emlékeznének meg az előző üzemegység-vezetőről, aki akkor, szolgálatteljesítés közben vesztette életét, amikor a Zirzen Janka utcában megcsúszott a szolgálati terepjárója. Ilyen súlyos baleset szerencsére azóta sem történt - a budai területre a legjobbakat helyezik, többéves tehergépkocsi-vezetői gyakorlattal.
Szabó Sándor elmondja: nagyon nehéz újakat verbuválni. A viszonylag alacsony keresetek, a téli hosszú műszakok nem túl vonzóak a fiataloknak, és a felvettek közül is sokan rövid időn belül távoznak. Mégis az évek során erős törzsgárda alakult ki az erődben: a harmincnyolc pilóta többsége tíz-tizenöt évnél régebben dolgozó, tapasztalt gépjárművezető. Többen közülük a hetvenes években kezdtek, de olyan is akad, akit a stabil állás vonzott a maszekvilágból a hókotrók kormánykerekei mögé. Télen több szerződéses pilótát is felvesznek, és Szabó Sándor rendszerint közülük választja ki azokat, akikkel hosszú távon is dolgozni akar. Ahogy mondja: huszonöt év rutinja után azonnal látja, kiből lesz jó pilóta: tiszta fej, biztos kéz, precizitás és kötelességtudat kell ehhez a munkához.
Hajnali kettőkor először a hegyi területeken, majd a pesti síkságon is eleredt a hó. A szolgálati terepjáróban végigszáguldjuk a Békásmegyertől a Szabadság-hegyig elterülő terület viharos gyorsasággal behavazott útjait.
- Év közben a meglévő harminc kocsi is soknak tűnik, de amikor folyamatos a havazás, ezer is kevés lenne - mondja két telefon között. Az elsőrendű szempont a tömegközlekedési útvonalak, továbbá az óvodák, iskolák, kórházak és élelmiszerboltokhoz vezető utak megtisztítása, minden más csak ezután következik.
Ami a "minden mást" illeti: boldog-boldogtalan igyekszik minden létező kapcsolatát mozgósítani, hogy a főútvonaltól távol eső kis utcáját soron kívül takarítsák meg. - Ilyenkor derül ki, hogy a kerületben mennyi rendelő és óvoda van - jegyzi meg epésen Szabó Sándor, miután visszaérünk az Erődbe. Folyamatosan kapnak kamu hívásokat: többen jelentenek be elakadt mentőt, tűzoltóautót, szülő nőt, hogy a hegytetőn lévő kis utcába sürgősen odacsalják a hókotrót.
A terepről egy-másfél óránként érkeznek be a kocsik, hogy sót és homokot vételezzenek. A pilótáknak ilyenkor éppen csak annyi idejük van, hogy a pihenőszobába szaladva felhörpintsenek egy kávét, szusszanjanak egyet. A gépállomány nem csökkent, sőt az utóbbi években több modern munkagépet is beszerzett a FKF Rt., mint a pár éve hadrendbe állított ATEGO-k. A napfelkelte azonban mégis az egyik tízéves Mercedes Unimogon talál minket. Bihácsi János az egyik legrégibb pilóta a FKF Rt.-nél, 1964 óta dolgozik ott. A budai utcákon sokszor pár centire megyünk el a keresztbe-kasul parkoló autók között. Ilyenkor elég egy kis bukkanó, vagy a hóban egy nem látott akadály, és már neki is csattan a hóeke. Mivel az efféle kis balesetek kivédhetetlenek, a cégnél általában nem is foglalkoznak az ilyen esettel. A biztosító fizet, és a pilótának csak akkor kell felelősségre vonással számolnia, ha elmulasztja bejelenteni a balesetet.
Közben amerre megyünk a frissen leesett hóban, már mutatkoznak a városi élet első jelei - az autósok nekiindultak, óvatosnak tűnnek, de itt is ott is rostokol egy-egy elakadt autó. Hóláncot seholsem látok.
A pilóták fizetése változó, beosztástól és teljesítménytől függően hatvan- és százhúszezer forint körül visznek haza havonta. Hallani, itt-ott fizetnek a hókotrók vezetőinek, hogy soron kívül tegyenek egy kerülőt a járgánnyal. A kenőpénzből utcánként pár ezer, összesen havonta néhány tízezer forint pluszjövedelemre tehet szert egy sofőr. Szabó Sándor üzemegység-vezető ilyen esetről nem tud, elmondása szerint a munkagépek GPRS-rendszerrel vannak felszerelve, folyamatosan ellenőrzik őket, továbbá szigorúan meghatározott menetterv szerint dolgoznak, így nincs sok lehetőségük fusi körökre. A pilóták nyáron többnyire locsoló-, illetve takarítóautókon járják a várost.
