Elhunyt Dalnoki Jenő
Nem attól lett legenda, amilyen futballista volt, bár 1952-ben, az olimpiai torna első fordulójában a következőkkel játszott együtt a románok elleni 2-1 alkalmával: Grosics, Lóránt, Lantos, Kovács I, Bozsik, Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. Szóval, évtizedekkel később nemhogy balhátvédet - bár az említett meccsen jobb-bekk volt -, hanem centert is alakíthatott volna (úgy nyolcvanszor...) a korábbiakkal egybevethetetlen válogatottakban.
A szellemisége tette igazán naggyá. Egyfelől mindig ugyanott, az FTC-ben futballozott, és bár - kőkemény közbelépései miatt - folyton ugratták, hogy "puha vagy, Jenő!", a szűnni nem akaró szurkolói zrika is azt fejezte ki, ami egyéniségéből kisugárzott: az együvé tartozást, a kötődést valahová. Elérte, amit nem minden sportoló érhet el: azok közé emelkedett, akiket azonosítottak egy klubbal. "Adhatott" bárkinek, még legfőbb bosszantója, a szélsőként és emberként egyaránt ellenállhatatlan Sándor Csikar is rendre a legnagyobb tisztelettel emlékezett meg róla. Másfelől a labdarúgás és az egyesület iránti alázatot edzőként ugyancsak közvetíteni tudta: ha nála valaki nem küzdött úgy, ahogyan ő megkövetelte korábban önmagától, majd játékosaitól, akkor az megemlegette, ha a jellegzetesen pipázó tréner átvitt értelemben is pipás lett...
Miközben olvasott magánemberként csöndes, nyugodt, nemegyszer bölcs humorú volt, a pályán, illetve a partvonal mellett nagyfeszültséget teremtett. Meg új - de légkörében a régi - FTC-t a hetvenes évek közepén. Az általa kialakított, igen-igen fiatal csapat - a többi közt a Liverpoolt és a Crvena Zvezdát kiejtve - a Kupagyőztesek Európa Kupája döntőjéig menetelt 1975-ben, majd a következő esztendőben megszakította az Újpest 1969 óta tartó, hétévados bajnoki aranysorozatát. (Igaz, a lilák nem egykönnyen adták meg magukat: az 1976 tavaszán játszott ötcsillagos meccsen - amelyen Fazekas öt gólt szerzett, és a sportlaptól 10-es osztályzatot kapott - 8-3-ra nyertek a zöldek ellen...)
A "puha vagy!"-ból is kitetszik: Jenőnek - később Jenő bácsinak - szólították, Dalnokinak sohasem. Noha még véletlenül sem dörgölőzött, közszeretetnek örvendett. (Talán éppen ezért is.)
A magyar futball olyan alakja ment el, aki mellett a pázsiton sem lehetett, és egyébként sem lehet csak úgy elmenni.
Még ha szavak most nem is nagyon jönnek a szájra.