Miközben az iszlám világban dán zászlókat égetnek, és géppisztolyos tüntetők követelnek őrjöngve bocsánatkérést, hirtelen új értelmet nyer egy frissen bemutatott amerikai film. A "Los Angeles-i Woody Allen", Albert Brooks Vicckeresőben a muzulmán világban (Looking for comedy in the muslim world) című alkotása kicsit lassú és lapos film. Már úgy látszott, hogy a premier után azonnal megérdemelt helyére, a filmtörténeti szakdolgozatok lábjegyzeteibe kerül, amikor az élet megint bebizonyította, hogy a művészeknek különös érzékük van az igazi problémák megragadásához.

Brooks saját magát alakítja, amint az amerikai külügy felkéri annak kiderítésére, min nevetnek a mohamedánok. Erről 500 oldalas jelentést kérnek tőle, és kutatni küldik Indiába, illetve Pakisztánba. India - 140 millió muzulmán lakosa ellenére - nem iszlám ország. Viszont Brooks, bár azt mondta, lettek volna poénjai az arabokra és perzsákra is, zsidó létére nem forgathatott Szíriában, Szaúd-Arábiában vagy Iránban. Maradt tehát a hindu többségű India, ahol hiába tudnak sokan angolul, a film szerint nem nagyon értették az amerikai komikus vicceit. Ellenben a határ pakisztáni oldalán dőltek a röhögéstől a szakállas tolmács által fordított monológon. Közben Brooks akaratán kívül kirobbant egy kisebb, alig pár ezer áldozatot követelő indiai-pakisztáni határkonfliktust, majd elégedetten hazatér, anélkül, hogy kiderülne, min is nevetnek a mohamedánok.

A filmen aligha fognak, mert érzékenységükre való tekintettel a Sony eleve nem forgalmazza az alkotást az iszlám országokban. Az író-rendező-főszereplő azt nyilatkozta, nem az indiaiak vagy a pakisztániak számlájára akart jópofáskodni. Ha valaki nevetséges a filmben, akkor azok az amerikaiak, akik egyrészt nem értik az övéktől eltérő kultúrákat, másrészt merő jóindulatból képesek óriási kalamajkát okozni, aminek következményeit persze a helybeliek viselik. A moziból kilépve egy indiainak vagy pakisztáninak kinéző család beszélgetését hallottuk. A film szerintük is kicsit túl hosszú, de elég vicces. Azt senki sem sejtette, hogy hamarosan klasszikussá nemesül.

Albert Brooks