Lefátyolozott nők, turbánba rejtett bomba, a hetedik mennyország szüzeiért önfeláldozó fanatikusok. És talán nem is tűnt volna fel mindez, ha a sztereotípiákat a rajzolók nem Mohamed próféta személyéhez kapcsolták volna. Addig csak előítéletes lett volna. Alig különbözne a náci Stürmer zsidógyűlölően uszító rajzaitól. De mivel a gyűlölet tárgyát azonosították a hetedik századi vallásalapítóval, így az ügy világpolitikává, szentségtöréssé vált. Mi több, istenkáromló lett a muzulmánok sokasága szemében. A kínos az, hogy a nyugati világ nem észlelte a rajzocskákat, amikor azok tavaly szeptemberben megjelentek a dániai Aarhusban. Fel kellett volna talán figyelniük erre maguknak a dánoknak, rámutatni, hogy a karikatúrák a muzulmánok - Dániában, Európában kisebbség - szent érzéseit és emberi érzékenységét támadja egyszerre. Mohamed prófétában vallásuk, identitásuk ellen intéz akciót. A rajzok előítéletessége pedig kifejezi a közel-keleti bevándorlókhoz való türelmetlen nyugati viszonyt. Ez a felismerés, az iszlám és a muzulmánok elleni méltatlan támadás elutasítása azonban nem történt meg.

A mulasztásra a válasz nem maradt el. Napok óta tapasztaljuk, hogy az iszlám világ szinte önkívületi állapotba került. A stupid rajzok miatt egész Európát, de legalábbis az összes skandinávot támadják. Bocsánatot követelnek kormányoktól, az Európai Uniótól, ha tehetnék, az egész kontinenstől. Bojkottot hirdettek a dán sajtok, kefirek és egyéb termékek ellen, s a skandináv állampolgárok veszélybe kerültek. Akár egyetértenek a karikaturistákkal, akár nem. Azt gondolom, hogy a karikatúraügy jól jött sok muzulmán politikusnak, hiszen jól körülhatárolható ellenséget kínált. A szabados dán újság, amely megsérti az iszlám legszentebb tilalmát, ideális bűnbak lett. Megszemélyesíti a muzulmánokat érő megalázások, a kulturális támadások, s a mindennapi életben érzékelhető agressziók Európáját. Lehet és jó gyűlölni! És így aztán a dühroham végigsöpört ezen a világon.

Egy dologgal azonban nem számoltak. Az európai sajtó nagy része felsorakozott a dánok mellett. A rajzok újraközlésével és szerkesztőségi cikkekkel közölte: nem hagyja megfélemlíteni magát. Nem korlátozhatja a vélemény szabadságát egyetlen vallás, egyház sem. Egy francia lap leírta: kigúnyolhatjuk Istent is! És nekik is igazuk van. A fanatikus imámok által kivezényelt zászlóégetők ugyanazt a sztereotípiát, előítéletes gondolkodást személyesítik meg, mint a dán karikaturisták. A fő különbség azonban az, hogy a rajzolók senki életét, biztonságát, vagyonát nem fenyegették. A próféta becsületének és ábrázolhatatlanságának harcias hívei számára viszont az ügy ürügyül szolgált. Ürügyül egy újabb dzsihád számára, amelynek célpontja most már a nyugati típusú liberális világ egésze szabadosságaival és szabadságaival együtt. Ez az a pont, ahol nincs értelme már magyarázni, belátni a vallási érzékenység igazságát. A szabadság, a véleményformálás, akár az otrombasághoz való jog elleni fanatikus erőszak kényszeríttette az európai lapokat az ellenállásra. A szabadság védelmére. És ennek már semmi köze a kényszeredett, humortalan - és igazságtalan rajzokhoz.