Így azután nincs is szükség tilalomra. Ma ez a lehetőség a science fiction világába tartozik. Igen, megfordult az értékrend. Ma arra mondjuk kézlegyintéssel, hogy elképzelhetetlen, ami egyszerű, természetes, normális, azaz a tiszta versenyre, és azt tartjuk reálisnak, ami valójában szinte a tudományos fantasztikum világába tartozik: a géndoppingot, az örökletes emberi személyiség megváltoztatását a magasabb sportteljesítmény érdekében.

A zéró tolerancia valójában tünet, talán a legmarkánsabb tünete annak az említett, visszájára fordult közgondolkodásnak, amely nyilvánosan elítéli a doppingolást, de egyébként hajlandó együtt élni vele. A zéró tolerancia a hipokrita vezetők üzenete a versenyzőknek, edzőknek, mindazoknak, akik részt vesznek a felkészítésben, a teljesítményfokozásban. Lebukás esetén ránk ne számítsatok! Mi meghirdettük a zéró toleranciát! Ezt tartjuk kiútnak a csapdából. Szükségünk van a szponzorokra, szükségünk van a tőlük kapott hatalmas pénzekre, hiszen ezek révén sikerült átmenteni az olimpiai mozgalmat a világ legnagyobb médiaeseményei között. Ezért lett ismét nagy szám az olimpia rendezése, küzdenek érte a világvárosok, hajbókolnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság e gyébként ezen a szinten többnyire szóra sem érdemes tagjai előtt a nagy hatalmú kormányfők.

A nemzetközi élsporttól, egyfajta megközelítésben a látványcirkusztól újabb és újabb nagy teljesítményeket, rekordokat várnak. Ez a szponzorok igénye. Kapjunk a pénzünkért valamit. De doppingmentesen. A sport kiváló reklámhordozó, ezért is értékelődött fel ennyire a televíziós korszakban. De a csalással elért eredmény veszélyezteti a reklámot.

Tökéletes csapdahelyzet. A szponzor a pénzéért magas teljesítményt igényel, de doppingmentesen. A sportvezetés, élén a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, mossa kezeit, és zéró toleranciát emleget. A kör négyszögesítése a sportolókra és stábjukra vár. Kiváló teljesítménnyel kell kirukkolni, de csalás nélkül. Pontosabban: nem szabad lebukni. Mielőtt moralizálásba kezdenénk, lássuk be, így van ez minden bűnnel. Az áruházi tolvaj is csak akkor lopott, ha rajtakapták. Elvben természetesen a bűn elkövetése a tilos, de csak a bizonyított bűn nyomán marasztalható el a bűnös.

A zéró tolerancia meghirdetéséhez hozzájárult, hogy a sydneyi (2000) olimpia után került sor a NOB új elnökének a megválasztására. A belga sebészorvos, Jacques Rogge a nagy formátumú spanyol diplomatától, Juan Antonio Samaranchtól vette át a stafétabotot. A korábbi elnök több mint két évtizedes uralkodása alatt elvégezte a feladatok nagy részét, korszerűsítette a némileg elavult testületet és szabályait. A legfontosabb az volt, hogy lehetővé tette a pénz szerepének teljes érvényesülését, beengedte a formailag is hivatásos sportolókat az olimpiai játékokra. Ezzel megdőlt a legnagyobb tabu. Sikerrel korlátozta az olimpián akkreditálhatók számát, mérsékelte a gigantizmus veszélyét.

A megoldandó nagy kihívások közül a doppingkérdést hagyta utódjára. Rogge megértette a helyzetet, meghirdette a zéró toleranciát. Tehette ezt annál inkább, mert a gyakorlatban eddig is ez működött, csak nem vált ideológiai eszközzé. A nemzetközi doppingellenes ügynökség, a WADA megalakítása és működése annak az elvnek a következetes, olykor meghökkentően igazságtalan érvényesítése, hogy ha a tiltott anyag kimutatható a testben, akkor a doppingolás bizonyítva van, az eredmény megsemmisítése és/ vagy kétéves eltiltás következik, mind a zéró toleranciát jelenti.

Immár klasszikus példa a zéró tolerancia elv túlkapásos alkalmazására a sydneyi olimpián a román Raducanu aranyérmének az elvétele. A kiváló tornászlány már nyert egy aranyat, negatív volt az ezt követő doppingvizsgálat, de közben náthás lett. Az orvos - persze hibázott - tiltott összetevőt, ephedrint tartalmazó orrcseppet rendelt. Raducanu ismét győzött, de aranyérmét elvették, mert a doppingvizsgálat, ha nyomokban is, de kimutatta az ephedrint. Ha elfogadjuk, hogy a szer hozzájárult a tornásznő teljesítményéhez, bár ennek kicsi a valószínűsége, akkor ez éppenséggel az esélyegyenlőséget szolgálta, hiszen Raducanu egészségét állította helyre.

A zéró tolerancia elv alkalmazása tette reménytelenné az öt athéni magyar doppingeset szenvedő alanyainak a helyzetét. Két sportág kacifántos történetei. Két aranyérmes atlétánkat, a diszkoszvető Fazekas Róbertet és a kalapácsvető Annus Adriánt doppingvétségen érték, ezért elvették aranyérmüket és a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől két-két éves eltiltást kaptak. Fazekas a megkívánt 75 milliliter helyett csak 25 milliliter vizeletet produkált, elhagyta a doppingállomást, aláírta, hogy tudja, ez milyen következményekkel jár. Ő nem is vehette át az aranyérmet. Annusnál viszont lezajlott a doppingvizsgálat, negatív eredménynyel, tehát lezárult a történet. De Fazekas ügye után a NOB orvosi bizottsága úgy döntött, hogy még egyszer megvizsgálják Annust - erre a szabály lehetőséget ad -, mert Fazekas és ő egy városban, egy egyesületben, ugyanannál az edzőnél dolgozik. Annus kitért az újabb vizsgálat elől, ez doppingvétséget jelent, aminek a megítélése azonos a doppingolással. Ezért elvették aranyérmét. Ez a döntés több sebből vérzik, amit nem igazolhat a NOB végrehajtó bizottsága 16:0 arányú szavazása, illetve a lausanne-i Sportdöntőbíróság atlétáink számára kedvezőtlen határozata sem. Eleve kérdés, lehet-e visszamenőlegesen belenyúlni egy teljesen lezárt, szabályszerű folyamatba. De több eljárási hiba is volt Annus ügyében. A NOB saját szabályait sem tartotta be, a kétszeri írásbeli értesítést, a személyes meghallgatást illetően. A zéró tolerancia elv alkalmazását jelenti, hogy mégis minden fórumon elmeszelték a sportolókat. Nem a jog, még csak nem is az igazság az érdekes, hanem az üzenet. Mint mindig az ideológiák esetében. Fazekas és Annus története arról üzen, hogy aki bármilyen lehetőséget ad a büntetésre, az ne számítson jóindulatra. Mi mossuk kezeinket. Mi megmondtuk.

Érthető a hazai szűkebb szakmai és a tágabb szurkolói közvélemény megdöbbenése. Még mindig kérdezik, egy évvel Athén után, doppingoltak-e a fiúk. És ha igen, miért pont őket pécézték ki, vajon Annus ellenfele, a japán Murofusi tiszta volt-e. Vajon az amerikai atléták nem használnak tiltott szereket? A NOB orvosi bizottsága - feljelentések, gyanújelek, netán rejtett kamerafelvételek, ami tilos... alapján - meg van győződve arról, hogy a magyar atléták csaltak, idegen vizelettel manipuláltak. Sem az itthoni, sem az athéni kontroll nem tudta ezt bizonyítani az adott vizsgálati lehetőség - szemkontroll - révén. De emiatt - biztosak lévén nem bizonyított bűnösségükben - meszelték el őket minden szinten, megelégedve a doppingvétség bizonyítékaival, ami jogilag hasonló elbírálást nyújt, mint a valódi doppingolás.

Paradox helyzet állt elő. A két évre eltiltott atléták hangoztatták ártatlanságukat, azon az alapon, hogy a doppingolás nem lett bizonyítva, a vétség sajnálatos félreértés. Segíti őket, hogy a magyar sportvezetés - mind az olimpiai bizottság, mind az állam, a Nemzeti Sporthivatal - nehezen értelmezhető kétarcú magatartást tanúsít. Egyfelől a zéró toleranciát hangoztatva minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést és szankciókat helyezett kilátásba a szégyenteljes athéni doppingesetek miatt, pénzelvonással is büntetve az érintett sportágakat, másfelől mindmáig tartózkodott a vétkesek konkrét megnevezésétől és elmarasztalásától.

Mert valójában senki előtt nem lehet kétséges, hogy a magyar atléták doppingoltak a világversenyekre felkészülve, és ezt akarták elfedni az öntési manipulációval. Viselkedésükre - az aranyérmet veszni hagyták - nincs más magyarázat. Ezért is van a többség, Jacques Rogge-gal az élen, amellett, hogy a dopping sportvétség, a sportéleten belül kell szankcionálni. Nem bűnügy, ha vannak is büntetőjogi vonatkozások a szerek forgalmazóira vagy az esküjüket megszegő orvosokra, netán a gyermekek elleni bűntettet elkövető, kiskorú tanítványaikat tiltott szerek bevételére késztető edzőkre nézve.

A sportolókat tekintve azonban a sporton belüli szankcionálás a követendő út. A büntetőjogi minősítés még inkább megnehezítené a doppingellenes tevékenységet, még nagyobb lenne a hallgatás, a hárítás. Nehéz lenne az ügyek jogszerű lezárása is. A sportban a doppingvétség elkövetését a bűnösség vélelme kíséri. Ezért is marasztalták el atlétáinkat. A büntetőügyben az ártatlanságot kellene vélelmezni. Jellemző, hogy négy év után hirdettek jogerős ítéletet egy francia doppingperben. A bűnösnek talált edző és a versenyzők egytől kilenc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kaptak. Ehhez nem kell kommentár. Pereskedés esetén a magyar atléták ügye is évekig húzódna. Mire lenne ez jó? Egy megfelelő tényfeltáró vizsgálat - edzők, orvosok - meghallgatása mindent gyorsan tisztázhatott volna.

Feltehetőleg a hazai, nehezen érthető passzív vezetői magatartásban (állami sportvezetés, MOB) az is szerepet játszik, hogy a túlpolitizált közélet sajnálatos módon a sportot is elérte. Ezért ennyire visszafogott a kormány, az ellenzék és az általuk befolyásolt média magatartása. Emlékezetes, hogy éppen az olimpia időszakában, illetve azt követően zajlott le a hazai kormányválság, melynek meglepő fordulatai után a már lemondott sportminiszter avanzsált miniszterelnökké. Ha netán az állam következetesen kivizsgálná és lezárná az athéni ügyeket, lehetőséget nyújtana az ellenzéknek arra, hogy a kormányzat felelősségét, a sport területének átmeneti gazdátlanságát hangsúlyozza, akár felelőssé tegye az athéni vétségekért. A magyar olimpiai csapatért, sikereiért és kudarcaiért, konfliktusaiért az alapvető elvi felelősséget viselő olimpiai bizottság élén viszont a legnagyobb ellenzéki párt alelnöke áll. Ez magyarázza, hogy az ellenzék nem feszegeti az athéni ügyeket, pedig normális esetben ez természetes lenne. A kisebb szenzációkat is felkapó média furcsán óvatos, a tények közlésére szorítkozik. Pedig kiderült, hogy az érintetteknek eszük ágában nincs a bírósághoz fordulni, ha olykor megfogalmazódik, hogy bizony doppingoltak. Magatartásukra nincs más ésszerű magyarázat. Hazánkban nem bűncselekmény a doppingolás, a hamis tanúzás viszont az. Jellemző, hogy a súlyemelők orvosa, aki sokáig előremenekült - a hazai súlyemelő-szövetség elnökévé is megválasztották -, arra a puszta hírre, hogy a Sportegészségügyi Szakmai Kollégium a tárcának etikai vizsgálatot javasolt az orvosok és a gyúrók, tehát az egészségügyiek felelősségének a tisztázására, sürgősen távozott a sportágból.

A lebukott súlyemelők ügye tragikomikus, csak kisebb figyelmet kapott, mint a sportágak királynője, az atlétika. A súlyemelők is manipuláltak, idegen vizeletet produkáltak, sikerrel. Nem is lettek gyanúsak, őket senki nem jelentette fel. De a vizeletben gyenge hatékonyságú tiltott szteroid hormont találtak. A donorvizelet - az edzők adták a mintát - volt a hormonkészítménnyel szennyezett. Fatális történet, de nincs vele mit kezdeni. Jó képet kell hozzá vágni. Dúl a doppingháború. A zéró tolerancia üzenet és hadüzenet. Arról szól, hogy lebukás esetén nincs mozgástér. Ez megmerevíti a frontvonalakat. Az amerikai szesztilalom óta tudjuk, hogy a zéró tolerancia többek között a maffiát erősíti. Felértékelődnek a lebukás elkerülését lehetővé tevő módszerek. Összezár a doppingolásban érdekelt oldal. A megnövekedett kockázat felveri az árakat. Jól keresnek a doppingolókat segítők - skizofrén helyzetbe kerül számos orvos -, és jól élnek a WADA-ellenőrök. Jövedelmük hosszú távon garantált. Mindkét oldal a doppingolásban érdekelt. Időnként lebukik néhány, főleg szegény országbeli versenyző, ez is jót tesz az üzletnek, igazolja a rendszer létét.

Mi lenne a megoldás? Szinte egy fordított filozófia. Amely abból indul ki, hogy bár a sokat emlegetett liberalizáció elvileg és gyakorlatilag sem járható út, de a zéró tolerancia sem vezet sehová. Az egységes "elvek", "tilalmak" helyett a sportági különbségekre kellene a súlyt helyezni. A tudomány, a laboratóriumi technika fejlődését arra is használni, hogy elinduljunk, sportáganként, bizonyos megengedett adagok alkalmazása irányában. Nem lehet eredményt követelni, és klasszikus, meghaladott amatőr elvekhez ragaszkodni. Nem lehetett a pénz terén és nem lehet a gyógyszeres teljesítményfokozásban sem. Az olimpiai mozgalom vezetőinek figyelembe kell venniük, ha nem lenne olimpia, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet. Akkor minden sportág maga alkothatná meg e téren is szabályait. A Tour de France-on - az országúti kerékpársport igen doppingérzékeny - jelentős a szigor. A labdajátékok világversenyei is igénylik a figyelmet, de lényegesen szerényebb mértékben. A súlyemelésben indokolt - orvosilag is - egy viszonylagos liberalizáció.

Addig is folyik a csata. A doppingháború, mint minden háború, jó üzlet mindkét oldalon. Ezért is nehéz elképzelni a gyors befejezést.

A szerző sportorvos, egyetemi tanár