Itt a férfiak whiskey-t isznak, s a nőkön is hiába keresnéd a fejkendőt. A palesztinok jó része nyelveket beszélő, világlátott ember - hiszen az elit valójában 1994 után, az oslói békemegállapodást követően tért vissza. Ramallah ebből a szempontból nem tipikus: a település a palesztin területek politikai központja, és kulturális centruma is. A Stones bármelyik európai nagyvárosban is felkapott hely lenne. A különbség, hogy itt a fiatalok nem a legújabb videoklipet mutatják meg egymásnak a mobiltelefonon, hanem - ahogy asztaltársam megnézeti velem - például egy, az izraeli hadsereg által végzett házrombolást Dzseninben. A rendőrviccekben is más a poén: - Azért jó a palesztin hatóság, mert nem kell aggódni, hogy megállít a rendőr ittas vezetésért - nevetgél a társaság a kocsiban, hiszen nincs is rendőr az utcán, vagy ha véletlenül van is, nem foglalkozik ilyesmivel.

A Hamasz választási győzelme óta Ramallah utcáin másféle viccek járják. Palesztin ismerőseim mutogatnak a boltok kirakatában elhelyezett sálakra: hamarosan kéne magadnak venned egy fejkendőt! - mondják nekem. A lerombolt gázai zsidó telepek körül lézengő fegyveresek (akik, ki tudja, kinek a felhatalmazására, és mit védenek) tréfálkozva közlik a választás másnapján, hogy a járőrkocsin hamarosan lecserélik a Fatah sárga zászlóját a Hamasz zöld lobogójára. Egy palesztin ismerősömet megállították az izraeliek a Nablusz előtti ellenőrzőponton. Kérdezték, hova siet. - Futok a Hamasz elől - mondta, majd gyorsan hozzátette, nem tudja hova menjen, hiszen most az iszlamisták és az izraeliek közé szorult.

Hitetlenség és enyhe ijedség a Hamasz győzelme után: a legtöbben azonban úgy vélik, a világias palesztin társadalmat nem lehet önmagából kiforgatni az iszlám kedvéért. Bár a ramallahi piacon egy tanár teljesen magától értetődőnek véli a saria (iszlám jog) bevezetését. De még egy bár: Kalkilíja városa Ciszjordániában tavaly hamaszos önkormányzatot választott, most viszont a Fatah képviselői nyertek.

Miniteszt. - Az iszlám engedi a vízipipát? - kérdezem. - Nem - mondja mosolyogva Moheeb, és sandán körbetekint. Körülöttünk több tucat férfi pöfékel.

A palesztinok egy része füst nélkül is levegő után kapkod. Demokratikus úton nyert a Hamasz többséget - erre senki sem készült fel, még a Hamasz részvételét kilobbizó amerikai vezetés sem. A palesztin területeken leginkább a fegyveres erők átalakításától tartanak. Az utcán mindenki a korrupció felszámolását várja a Hamasztól. Ezzel együtt senki sem akarja elveszteni a palesztin hatóságtól (és vele szimbiózisban élő Fatahtól) kapott fizetését. Pedig ez fenyeget. A nyugati hatalmak a Palesztin Hatóság támogatását ahhoz kötik, hogy a Hamasz hagyjon fel a terrorakciókkal és Izrael elpusztításának céljával. A nyugati segélyek megvonását zsarolásnak, a demokratikus választással ellentétesnek tartják. Ha a washingtoni adminisztráció demokrácialeckéket akart tartani a Közel-Keleten: a palesztinok jó tanulók voltak.

Úttalan utakon, sártengeren áthatolva, a helybéli meg tudja kerülni az izraeli ellenőrző pontokat, és gond nélkül eljut Ramallahból Nabluszba. Ez utóbbi Ciszjordánia legnagyobb városa. A völgyben elterülő Nablusz már nem olyan nyitott, mint Ramallah. Az intifáda óta a város sokkal vallásosabb, pénteken tökéletes szellemváros fogadott minket az ima miatt. A ciszjordániai falvakban csupán tengődik az élet. Itt minden utcának megvan a maga ura - az izraelieken kívül is. Az egymás közötti konfliktusok hallállal is végződhetnek. Egy Dzseninnel szomszédos városkában a Fatah jelöltje az odavalósi erősember, hat osztályt végzett, és egyszerűen "Hitlernek" szólíttatja magát. Ezt a becenevet 16 évesen találta ki, mert "Hitler erős vezető volt, és megvédte a népét". És kimondatlanul persze az is ott van az indokok között, hogy az izraeliek rosszul vannak tőle. Amikor helyi riválisáról kérdeztem, előadta, hogy jön az izraeli hadsereg osztaga és saját fegyvereseivel gyorsan kitessékelt sátrából. Ő egyébként még most is biztos parlamenti tag. De nem véletlen, hogy a palesztinoknak elege lett a gyakran arrogáns Fatah-mentalitásból.

A Hamasz megválogatta a jelöltjeit. Külföldön tanult tanárok, orvosok, két mártír/terrorista fiú anyja. Képviselői mind egy nótát fújtak - mint egy igazi kampányban. A Fatahban ehhez képest nagy volt az összevisszaság: ki vezeti a pártot, ki az első számú jelölt. A Fatah-jelöltek arcképeit látva egy járókelő azt sorolta, hogy melyik mennyi pénzt lophatott.

A víz és az áram Izraelből megy a palesztin területekre, tehát kapcsolattartásra szükség van. Inkább bebizonyosodni látszik az izraeli egyoldalú politika értelme - most aztán tényleg nincs partner. - Ha Saron felébredne, biztos megtámadná a palesztinokat - véli egy izraeli taxisofőr a kómában fekvő miniszterelnökről. Talán Saron már nem is akarná látni ezt. Az izraelieket egyébként jobban érdekli a saját, márciusi választásuk. Vezető kerestetik - aki majd kitalálja, mi legyen a Hamasszal.

Amúgy zsidók és arabok nem beszélnek egymással, az izraeli és a palesztin mobilok nem kommunikálnak egymással, hiába is próbálkozunk. A Gázai övezetben ráadásul a tavaly augusztusi kivonulás alatt az izraeliek magukkal vitték a rádiótelefon működtetéséhez szükséges tornyokat.

A Stonesban járva is előbb-utóbb meghallom a szót: "intihabat", azaz választás. A realitás szűken hagyott pályáján büszkén és izgatottan várták a palesztin törvényhozási szavazást. Egy demokrácia történetében pedig nem az első, hanem a második választás a legfontosabb. Míg az első egy nemzeti ünnepre hasonlít inkább, a második már igazi politikai választás az összes velejáró feszültséggel.

Most a palesztin hatóság történetében 1996 óta másodszor, Jasszer Arafat egykori elnök halála után először választott parlamentet a palesztin nép. Arafat és a második intifáda örökségének feldolgozásával még mindenki küzd. A néhai elnök marionettművész mintájára irányította az egész palesztin hatóságot: minden szál hozzá futott be, s azt hitte, örökké fog élni. Miután "üres kézzel" jött
vissza a 2000-es Camp David-i béketárgyalásokról, egyben kellett tartania hatalmát, és többek közt ezt a célt szolgálta az intifáda. Ez az utca ítélete. De Abu Ammarnak (Arafat) még a korrupciót is megbocsátják.
A rokoni és kvázirokoni kapcsolatok mentén működik ez a társadalom. Abu Ammar családjához mindenki hozzá tartozott. Az új családtagok azonban csak az intifáda örökségéből kérnek.

Amikor Izrael azzal fenyegetőzött, hogy ha a Hamasz indul a választásokon, akkor akadályozni fogja a szavazást, a Hamasz részvételéből nemzeti ügy lett. A voksolás tulajdonképpen késleltetett referendum volt az oslói megállapodásról és Abu Mazenről (Abbasz), aki - miután bejelentette, hogy három év múlva nem indul újra az elnökválasztáson - bevallottan is mellékszereplő volt az Arafat hagyatékán veszekedő kiskirályokhoz képest, egészen a Hamasz győzelméig. A Nyugat eddig nem serénykedett, hogy megerősítse Abu Mazent - most ő bizonyul az egyetlen "szalonképes", hivatalos palesztin vezetőnek.

Ramallah-Gázaváros, 2006. február

A palesztin gazdaság mutatói

• GDP: 3,3 milliárd dollár
• Lakosság: 3,6 millió
• GDP/fő: 934 dollár
• Külföldi segély/fő: 469 dollár
• GDP/főben érzékelt változás
• 1999 óta: -38%
• Szegénységi ráta: 48%
• (Csak a Gázai övezetben 81%)
• Munkanélküliség: 27%
• Exportbevétel: 270 millió dollár
• Összes évi segély: 2 milliárd dollár

(Forrás: Világbank/CIA Factbook)

Segélyek

• Tavaly az Európai Unió, mely
  a palesztin projektek legnagyobb donora, 500 millió eurót (612 millió dollárt) adott segélyként.
  2005-ben leállította a direkt átutalásokat, a magas kormányzati
  fizetések miatt.
• 1993 óta a palesztinok több mint másfél milliárd dollárt kaptak
  az Egyesült Államoktól, amely 2006-ra 234 millió dollárt irányzott elő a Palesztin Hatóságnak.
• Emellett a Világbankon keresztül is érkeznek pénzek a donoroktól (jelenleg egy 310 millió dolláros alap elosztása folyna), illetve
  a Palesztin Hatóság az öbölországoktól is kapott támogatást.
  Szaúd-Arábiából pusztán magán
  és alapítványi adományokból
  évi 150 millió dollár jött össze.

(Forrás: Reuters)