Az állításnak ellentmond, hogy az oltási naptár minden új eleme már 5-15 éve része a Nyugat-Európában ajánlott oltási naptáraknak: így a Sabin-csepp, a régi szamárköhögés elleni oltás és a higany megszüntetése. Ugyanakkor a hazai naptár még mindig tartalmaz olyan elemet, amelyet korszerűtlennek tekinthetünk, így a tuberkulózis elleni BCG-oltás, mely Ausztriában, Németországban már harminc éve nem kötelező, sőt a nyugati országok többségében kimondottan ellenjavallt, mivel hatékonysága kétes. A híresztelésekkel ellentétben a betegség húsz éve nem nő hazánkban, mára évenként 250-300-ra csökkent az esetek száma. Sokakban óhatatlanul felmerülhet a kérdés: akkor miért kötelező? E mögött nem egy "oltásellenes lobbi" zavarkeltését kell keresni. Ugyanis a helyzet sokkal inkább azt a túlhaladott állapotot tükrözi, amelyben évtizedekig néhány jól tájékozott szakember döntött az oltásokról, és amelyben a sokoldalú tájékozódás láthatóan zavart okoz. Tájékozatlanság és félelem, felhőtlen magasztalás és botrányszagú ellenkezés váltogatja egymást. Hiányzik a manipulációktól és elleplezett érdekektől mentes eszmecsere és tájékoztatás.

A régi szerkezetű oltási jogrend és az új, profitorientált gyógyszeripari érdekszféra összefonódása sajátos "magyar" helyzetet teremtett. Ugyanazon grémiumok (vagy grémiumok javaslatára) döntenek az oltóanyagok megvásárlásáról és az oltásra való kötelezésről, mint amelyek a szövődményeket lennének illetékesek a lehető leghatékonyabban követni és regisztrálni. Így talán érthető, a világszerte detektált szövődményeknek miért csak töredéke jelenik meg a passzív hazai jelentési rendszer útvesztőjében. A hazai egészségügy reformjakor elkerülhetetlen lesz az oltási rendszer gyakorlatának olyan uniós minták alapján történő átalakítása, melyben úgy nőhet az egyén mozgástere, hogy a társadalmi érdekek is biztosítva maradjanak, ahogy ez a fejlett nyugati országokban mindennapos. Amerikában ezt "informed consent"-nek, azaz "tájékozott hozzájárulásnak" nevezik.