Társ, szex, meleg étel házasság nélkül is
Szilvia mosolyogva mutatja jegygyűrűjét. A hetedik hónapban lévő kismama elmagyarázza: lassan öt éve vannak együtt Péterrel, s bár összetartozásuk jelképe a gyűrű, házassági anyakönyvi kivonatra nem tartanak igényt. A polgári esküvőt kiábrándítónak, az egyházit képmutatónak, giccsesnek tartják. Ráadásul drága is. Arra a felvetésre, hogy farmerban és pólóban is lehet esküdni, csak nevetnek. Annál azért jobban kiöltöznének.
- Nekünk azonban nincs rá pénzünk, de a szülőket sem akarjuk felesleges kiadásokkal terhelni - mondja Szilvia, aki a rég nem látott rokonok összecsődítésének sem látja értelmét.
- A családban sokan váltak, biztosan ez is visszatart - folytatja Péter. - Csak azért, hogy javítsam a statisztikát, nem házasodom.
Szilvia szerint az esküvő főleg a férfiakat riasztja, mert ők jobban félnek a jövőtől, a felelősségvállalástól, s az is aggasztja őket, hogyan fogják eltartani a családot. Péter hozzáteszi: a felelősség gyerekkel persze papír nélkül is ugyanaz. Az esküvő talán mégis szimbolizál valamit.
Tóth Olga, az MTA Szociológiai Kutató Intézetének munkatársa is úgy tapasztalja, hogy a házasságkötés, ami egy kapcsolat szentesítése, veszített értékéből. Ennek oka lehet a mai fiataloknál megfigyelhető elhúzódó kamaszkor is. A húszon túli, illetve a korai harmincas generáció élvezi a felnőtt lét előnyeit, a keresetét magára költi, szabadon jár-kel, komolyabb elköteleződés nélkül létesít párkapcsolatokat, közben azért még a szülői gondoskodást is örömmel elfogadja.
A kutatások eredményei szerint a házasodási kedv a középosztályhoz tartozó csoportoknál változott legkevésbé. A hagyományokat elutasító viselkedési formák a felső, jól szituált, diplomás rétegeket érintik meg leginkább. Ott viszont, ahol nagy a szegénység és a munkanélküliség, éppen a tradicionális gondolkodás miatt nem mernek házasságot kötni a fiatalok, ők ugyanis azt gondolják, jövőkép nélkül, bizonytalan egzisztenciával nem szabad házasodni.
Tóth Olga szerint főleg a férfiak gondolkodnak úgy: társat, szexet, meleg ételt élettársi viszonyban is kapnak, minek ezt továbbcifrázni a házasságkötéssel.
A polgári törvénykönyv szerint akkor beszélhetünk élettársi viszonyról, ha a felek együtt élnek, közös háztartással rendelkeznek, köztük érzelmi és gazdasági közösség áll fenn. Az Alkotmánybíróság 1995-ben újraértelmezte ugyan az élettársi viszony fogalmát (élettársi kötelékek között nem csak nő és férfi élhet), de ettől még megmaradt az élettársi kapcsolat alacsony jogi státusa. Mindössze 50 éve ismeri el a bírói gyakorlat ezt az együttélési formát, és csak az 1960-as évektől kezdve került bele a törvényekbe is. Az élettársnak nincs például lakáshasználati és automatikus öröklési joga. Molnárné Fischer Zsuzsanna ügyvéd szerint, ha élettársi viszonyban élők vitáznak a vagyonmegosztásról, bonyolultabb jogi eljárás elé néznek, mint a házastársak, mivel nincs törvényes vélelem a közös vagyonról. Az húzza a rövidebbet, akinek távoznia kell a közös lakásból, ilyen értelemben mindegy, hogy házastársi vagy élettársi viszony bomlik fel. A gyerekkel maradó szülő viszont nehezebb helyzetbe kerül, mert az élettárstól bonyolultabb tartásdíjat kicsikarni.
Az új polgári törvénykönyv várhatóan alkalmazkodik majd a változó társadalmi viszonyokhoz. A tervezet elkészült, 2007-ben akár a parlament elé is kerülhet. Addig azonban az élettársaknak szembe kell nézniük a gyakran bonyolult, értelmetlennek tűnő bürokráciával, és több esetben vállalniuk kell, hogy joghátrányba kerülnek, ha nem házasodnak össze. A bíróság előtt komoly vitává fajulhat, vajon alkalmi kapcsolatról vagy tényleges élettársi viszonyról volt-e szó, az utóbbit bizonyítani olykor meglehetősen nehéz.
"Összeházasodunk, mert gyereket várunk. Nem meggyőződésből tesszük, hanem kényszerből: az élettársi viszonyban élőket szívatja a bürokrácia" - írja valaki az egyik internetes fórumon.
Réka és Robi hét éve él együtt, két évvel ezelőtt született meg az első gyermekük, Hanga, tavaly szeptemberben pedig a második, Borka. Rékáék nem kötöttek házasságot, azt mondják, nem akartak egy vadidegen, az életüket nem is ismerő személy előtt esküt tenni.
- Azért ha Robi most elém állna, és megkérné a kezem, igent mondanék - árulja el Réka. - Talán mindketten arra várunk, hogy a másik tegye meg a kezdő lépést.
- Ezer más dolgunk is van - szól közbe Robi.
Réka szerint az emberek csodát remélnek az esküvő napjától, és ez alól magát sem tartja kivételnek. Kicsit attól is fél, hogy a lagzi nem úgy sülne el, ahogy az a reményeikben él.
- Ezek nem komoly érvek, tudom, de ilyen apróságok miatt nem vagyunk házasok.
Réka és Robi 2004 márciusában - első gyermekük születése előtt egy hónappal - besétált a csepeli önkormányzatba. Úgy döntöttek, előre nyilatkoznak a baba nevéről: akaratuknak és a módosított családjogi törvénynek megfelelve így Hangát a szülők összekapcsolt családi nevén anyakönyvezték. Rékáék másfél évvel később, második közös gyerekük megszületése előtt is megjelentek az anyakönyvi hivatalban. Természetesen ugyanazt a családnevet választották a születendő babának, ám ezúttal elutasították a kérelmüket. Az indoklás szerint ez a jog - azaz a közös vezetéknév választása - valójában csak a házastársakat illeti meg.
Bármilyen abszurd is, a két testvért különböző családnéven anyakönyvezték. Az önkormányzatnál úgy informálták a családot, hogy az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalása alapján tagadták meg másodszor az összevont névviselés jogát. Ez a jogértelmezés pedig épp egy hónappal az első gyerek születése után érkezett meg az anyakönyvi hivatalokhoz.
Megkeresésünkre dr. Makai Katalin, az Igazságügyi Minisztérium civilisztikai és gazdasági kodifikációs főosztályvezető-helyettese elmondta: valóban félreérthető néhány paszszus a családjogi törvényben, ezeket a készülő polgári törvénykönyvben korrigálják majd. Rékáék azóta egyébként kérelmezték második gyermekük újraanyakönyvezését, ma már Borka is ugyanazt a nevet viseli, mint a testvére.
- A hivatalokban, ahol a névváltoztatást intéztük, értetlenkedve csak azt szajkózták: arra még nem gondoltak, hogy összeházasodjanak? - mondja Réka.
Tóth Olga szerint téves következtetésre jut az, aki úgy gondolja, az élettársi kapcsolatok számának növekedése az erkölcsök romlását jelenti, és nincs válságban a házasság, a család intézménye sem. Inkább arról van szó, hogy az emberek többféle életmód közül választhatnak. Ennek pedig természetes következménye, hogy új együttélési formák is megjelennek.
