Hrabal aztán elhallgatott
Lentről pedig tegnap épp azt kiabálta vissza Veres püspök a Paskai László prímás jelentéseit nyilvánosságra hozó Élet és Irodalomra, hogy nem véletlen az időzítés. Politikailag. Tán arra gondolt, hogy a Filmszemle idején... Inkább szóljon tovább Pepin bácsi. Jöjjön "szegény, szegény Sacha Andersonunk", aki már nem olyan jó költő, mint amilyen jó író Hrabal, de legalább Nádas Péter esszéjének témájául szolgálhatott. A kelet-német művész a besúgás olyan extatikus állapotába jutott, hogy amikor áldozatát, az énekes Biermannt kiutasították az NDK-ból, Anderson is a tiltakozók között volt, sőt, a zavarodott Stasi emiatt még be is vitte. Később Anderson odáig jutott, hogy jelentette tartóinak: egy bizonyos Anderson Berlinbe készül, hogy megpróbáljon segíteni két, ellenzékieskedés miatt letartóztatott fiatal művésznek. Olvashatunk még majd ilyet magyarul is?
Nehéz ellenállni most már itt a groteszk csábításának, olyan mechanikus egyhangúsággal követik egymást a megrázó lelepleződések. Lassan átbucskázunk erkölcsi tengelyünk körül, s azt gondolhatjuk, hogy valamiféle minőségi tanúsítvány az ügynökmúlt, hiszen sorra a legjobb emberekről derül ki, hogy együttműködtek a szocializmus politikai rendőrségével. Tehát, aki nem állt oda be, abból mintha hiányzott volna valamiféle elementaritás.
Illő azért ezen a ponton idemásolni, mit írt arról Esterházy Péter, ahogy édesapja 22 éven át produkált jelentéseit olvasta: "milyen sokat sírtam-ríttam az elmúlt két év alatt. Csak úgy jön a könny abból az érzékeny, mafla testemből".
Nekünk, akiket (feltehetően) nem érint ilyen közelről az ügy, szintén fátyolosodhat azért a tekintetünk. Hová tegyük magunkat ebben a sorban? És mit gondoljunk például a szintén - kis segítséggel - bűnvalló Tar Sándorról, a komoly íróról, aki úgy tudjuk, igen nehezményezte, hogy kiadója Esterházy Javított kiadásával beelőzte az ő már készen álló önfeltáró ügynökírását.
Van-e valahol esély erkölcsi archimedesi pont felvételére? Vagy a jelentések csak a szocializmus természetéről szólnak, nem az ügynökeiről? Puha diktatúra puha jelentései? Lássuk be, Paskai bíboros gondosan semmitmondó szövegei vagy Szabó István kellemetlen, de állítása szerint ártalmatlanra állított jelentései egyaránt balekszínben tüntetik fel a fogadó felet. Bekajáltatták az "ávósokat". Megérdemlik, ha bevették. (De akkor ki az isten juttatta börtönbe a barátomat 1973-ban?!)
Teremthető-e itt legalább utólag valamiféle rend? Megbánást még senki sem mutatott. Onnan tehát nem. Igaz, meglehet, hogy a Kádár-rendszert nem lehet megbánni, az csak úgy volt. Büntetés? El tudom képzelni, hogy ennél az általános megbocsátásnál nincs is keményebb szankció annak, aki belső háborúban élte le az életét. Végképp nem menekülhet maga elől. Tény, hogy bár sok nívós alkotóról derült ki, hogy ügynök volt, a lelepleződés után egyikük sem hozott létre nagy művet.
Nem tudták elviselni a megbocsátást.
Félek, hogy a többiekkel, velünk is így van. A megbocsátásra nem vagyunk felkenve, az ítélkezéshez viszont bátorság, ok, alap, részletes tudás hiányzik. Megbocsáthatunk magunknak is, de valamiként erőnket veszi mindaz, amit megtudunk. Egy remény: a legkomolyabb írók, filozófusok a korábbi csendesítés után most hallgatnak. Templomi csendben.
Mi pedig hallgassuk tovább Pepin bácsit. Írója, Hrabal könnyed szomorúsággal vallotta meg: ő is ügynök volt. Aztán elhallgatott.