Palesztinok fenyegetiik a dán, francia és norvég polgárokat

Két palesztin fegyveres csoport azzal fenyegetőzött, hogy "célba vesznek" minden franciát, norvéget és dánt a Gázai övezetben, miután ezekben az országokban karikatúrák jelentek meg Mohamed prófétáról.

A Népi Ellenállási Bizottságok, valamint az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai "közös parancsnoksága" által kiadott közlemény egyúttal követelte, hogy zárják be az érintett országok palesztin földön lévő képviseleteit, ellenkező esetben lerombolják azokat.

A Népi Ellenállási Bizottságok szóvivője telefonon megerősítette: a fenyegetést komolyan kell venni, s kiterjesztik mindazokra az országokra, ahol a sajtóban ezek a karikatúrák megjelennek. A két csoport továbbá a három ország termékeinek bojkottjára szólított fel, megfenyegetve a kereskedőket és mindazokat, akik francia, dán és norvég termékeket árusítanak.

Számos európai ország lapjai a sajtószabadság nevében átvették az iszlám vallás alapítójának karikatúráit, amelyekkel a dán Jyllands-Posten korábban már kivívta a muzulmán világ haragját. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.