Vagyonnyilatkozat után - Orbán még bővíti a házát

Még nem fejeződött be Orbán Viktor szabadság-hegyi házának felújítása és bővítése - derül ki az egykori kormányfő vagyonnyilatkozatából. A ház akkora, mint amekkoráról korábban - bár a Fidesz szóvivője ezt sérelmezte - beszámoltunk, nem látszik azonban, hogy miből finanszírozzák a még másfél éven át folytatódó építkezést.

Magyarázó megjegyzéssel egészítette ki új vagyonbevallását Orbán Viktor, hogy tisztázza: miért tüntet fel kétféle adatot XII. kerületi otthona nagyságaként. Az ingatlan-nyilvántartás szerint a volt miniszterelnök feleségével közösen egy 82+101 négyzetméteres lakóingatlant birtokol. Ugyanakkor - mint arról lapunkban már részletesen beszámoltunk - a család jelentősen bővítette és átépítette a Cinege utcai villát, amely így nagyobb lett a korábban feltüntetettnél. A politikus ezért a következőkkel egészítette ki nyilatkozatát: "az ingatlan felújítása és bővítése 2007 júliusában fejeződik be az építési engedély szerint. Jelenleg ideiglenes használatbavételi engedély alapján lakunk; 211 négyzetméter lakótér + 21 négyzetméter pince + 61 négyzetméter padlástér".

Decemberben a Népszabadságban azt írtuk: a lakhatás céljaira mintegy 290 négyzetméter áll az Orbán család rendelkezésére. Becslésünk tehát némileg lefelé tért el a valós értéktől, az összesen 293 négyzetmétertől.

(Decemberi közlésünk után a Fidesz szóvivője közleményt adott ki, amely szerint a párt arra kéri lapunk főszerkesztőjét, hogy kövesse meg a Fidesz elnökét. Ellenkező esetben azt kell tudomásul venniük, hogy a Népszabadság önszántából továbbra is szerepet vállal az Orbán Viktor ellen indított lejárató hadjáratban. Íme hát, a most nyilvánosságra került adat szerint sem lejárató kampányról, hanem az érintett által is megerősített tények közléséről volt szó.)

Kevesebb információval szolgál a vagyonnyilatkozat arról, hogy milyen forrásból finanszírozza a folytatódó építkezést a volt miniszterelnök. Orbán 2005 júliusában azt mondta: a ház megvásárlására 75 millió forintot, a felújításra, 35 négyzetméteresnek mondott bővítésére - mozgósítva a család minden tartalékát, bankkölcsönt is igénybe véve - mintegy 20 milliót költött. Az ezzel öszszecsengő adat a volt miniszterelnök és felesége vagyonnyilatkozatában olvasható is: 20 millió forint jelzáloghitel. Tavaly azonban arról is írtunk: az építkezés - és annak költségei - jelentősen meghaladták a korábban közölt mértéket. Csodaszámba megy, ha a nagyszabású munkálatok és a felhasznált anyagok, burkolatok, berendezések finanszírozásához mindez elegendőnek bizonyult.

Lévai Anikó nyilatkozatában szerepel ugyan egy ötmillió forintos jelzáloghitel, ám az a felcsúti földvásárlást és építkezést szolgálja. Ezen kívül már csak egy 3,5 millió forintos, a szüleitől kapott kölcsönt tüntet föl, ez azonban kevésnek tűnik másfél évi építkezéshez.

A pártelnök tiszteletdíja havi 662 ezer forint, amit a képviselői alapilletmény, illetve a frakcióvezető-helyettesi pótlék havi bruttó egymillió-nyolcvankétezer forintra egészít ki. Ebből kell tehát megoldani a héttagú, egykeresős család megélhetését, a 28,5 millió forint kölcsön törlesztését és a még másfél éven át zajló építkezés folyamatos finanszírozását.

Géczi ma dönt a vagyonnyilatkozati eljárásról

Ma dönt Géczi József Alajos arról, hogy indít-e vagyonnyilatkozati eljárást Orbán Viktorral szemben. A mentelmi bizottság elnöke a vagyonnyilatkozat alapos tanulmányozása után dönt. Az is elképzelhető, hogy összehívja a mentelmi bizottságot.

Géczi József Alajos január 31-én éjfélig felfüggesztette a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást Orbán Viktorral szemben. A volt miniszterelnök január 19-én levélben tudatta vele ugyanis: Cinege úti háza felújítási és bővítési munkálatainak eredményét a január 31-ig benyújtandó vagyonnyilatkozatában rögzíti. Orbán Viktorral szemben Déri Balázs, a stop.hu főszerkesztője kezdeményezett vagyonnyilatkozat-tételi eljárást.

A mentelmi bizottság elnöke ma küldi el Gyurcsány Ferencnek is felhívását, hogy nyilatkozzon a vele szemben kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárás ügyében. Vele szemben Varga Domokos György, a gondola.hu főmunkatársa kezdeményezett eljárást. Az újságíró szerint Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatában "nem került feltüntetésre a Budapest II., Szemlőhegy u. 42. szám alatti ingatlanra vonatkozóan fennálló, lízingszerződésből fakadó jogosultság". (Cs. I.)

Az Orbán család otthona
Az Orbán család otthona
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.