Hit, vallás
Meglehetősen kritikus hangnemben foglalkozott a Magyar Katolikus Püspöki Kar engesztelő imaévet meghirdető körlevelével Czene Gábor (Nemzetújítók, január 4.), elfeledkezve arról, hogy egy katolikus püspöki kari megnyilatkozás alapját - tartalmától függetlenül - a Szentírás képezi, bárhogy is vélekedjenek azok tartalmáról, igazságairól s magának a püspöki karnak, esetleg egész egyházuknak a legitimitásáról, Jézus Krisztushoz való hűségéről mások.
Ezért számomra a cikk legvitatottabb pontja nem az, hogy politikai szándékot sejt a körlevél mögött, hiszen Krisztus földi egyháza gyakorlatilag a kezdetektől fogva együtt él, és valószínűleg az idők végezetéig együtt is fog élni azzal a váddal, hogy önző, e világi célokat követ, a saját hatalmát kívánja építeni. Még az is vita tárgyává tehető, hogy a körlevél mennyire foglalkozik alapvető kérdésekkel, bár például "népünk életének lelki sebei" véleményem szerint minden időben, politikai és gazdasági helyzettől függetlenül, ebbe a kategóriába tartoznak. Ebben ugyanis Jézus figyelmeztetése visszhangzik: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában" (Mt. 10,28). Az pedig nem hívő szemmel is belátható, hogy lelki sebek ma is léteznek, és minden politikai és gazdasági szabadságunk ellenére is tovább nehezítik az életünket.
Nem érzem korrektnek azt a megjegyzést, hogy "(...) a katolikus püspököknek viszont nem kötelességük a teljes magyar társadalom nevében fellépni. Csak az nem világos, hogy akkor miért lépnek fel mégis". A püspöki kar nem a "teljes magyar társadalom nevében" lépett föl, a közös lelki és társadalmi problémákat vázolva valóban mindenkihez szól, mindenkit hív - a szerzőt is. Az sem titok, hogy "milyen módon akar hozzájárulni az egyház egy boldogabb világ megteremtéséhez". Mind az Ó-, mind az Újszövetségben benne foglaltatik (Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! Mt. 22,39), és közel sem csak az imádkozásról van itt szó, mert az még a katolikus híveknek sem elegendő. A "boldogabb világ" eljövetele azonban már nemcsak a püspökökön múlik, hanem azon, hogy szavaikat minél többen tettekre váltsák, váltsuk. Nem tartom korrekt dolognak annak felrovását sem, hogy miért nem ajánlanak más utakat a más nézeten lévőknek, köztük is az ateistáknak. Ha bárki, szabad akaratából más utat kíván követni, bő kínálatból válogathat - de miért kellene azt a püspöki karnak segítenie? Meggyőződésem, hogy ilyen püspökkari körlevél sem "legközelebb", sem később nem születhetik.
