Leállították az ország utolsó alumíniumkohóját

Az inotai alumíniumkohóban kedden leállították a 176 elektrolizáló kád még működő egységét, s ezzel 53 év után megszűnt a termelés; a döntés következtében 290 dolgozó munkahelye is megszűnt – jelentette be a Magyar Alumínium Rt. (MAL Rt.) vezérigazgató-helyettese kedden.

Csathó Géza elmondta: az ország egyetlen, még működő alumíniumkohóját gazdaságossági okok miatt kellett bezárni. A kohó további működéséhez több milliárd forintos környezetvédelmi beruházást és modernizálást kellett volna végrehajtani, ennek ellenére e rendkívüli ráfordítás megtérülését nem lehetett volna biztosra venni - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy a villamos energia egyre emelkedő ára és a gyenge dollár árfolyam milliárdos veszteségeket okozott a cégnek.

Csathó Géza ugyanakkor hozzátette, hogy a MAL Rt. Inotán nem szünteti meg teljesen a termelést, ugyanis a fémalumínium gyártása, a késztermékek előállítása megmarad, s ezzel együtt 346 dolgozó munkahelye is.

Közlése szerint a mostantól kieső mintegy 35 ezer tonnányi fémalumíniumot ezután hulladék-alumínium átolvasztásából, másrészt importból pótolják. A vezérigazgató-helyettes tájékoztatott arról is, hogy az alumínium termékek piacát meg tudták tartani, s például januárra rekordnak számító, 3 ezer tonnányi termékre kaptak megrendelést.

A vezérigazgató-helyettes elmondta: a 290 dolgozó elbocsátása folyamatos, s a felmondási időre járó bérükre és a végkielégítésükre 780 millió forintot különítettek el. Hozzátette: a dolgozók felmondási idő alatti munkavégzésétől eltekintettek. A távozó dolgozók közül 23-an korkedvezményes nyugdíjba mehetnek, ami 71 millió forintos pluszkiadást jelent a cégnek.

Csathó Géza elmondta: az elbocsátásra kerülő 290 munkavállalójuk közül 200-an várpalotaiak, a többiek pedig a környező községekből jártak Inotára dolgozni. Megjegyezte: a létszám fele 45 év feletti, s ugyancsak a felére tehető a szakképzetlenek száma.

Várpalotán 8,1 százalékos a munkanélküliségi ráta, ami körülbelül 0,1 százalékkal haladja meg a megyei átlagot - közölte Leszkovszki Tibor, a város polgármestere.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.