Kíváncsi vagyok, mit mondanak most azok, akik számára az a tény, hogy az ENSZ és a NAÜ listáin korábban szereplő fegyverzetarzenált az amerikaiak nem találták meg Irakban, utólag érv volt a háború ellen. Az ellenzők ugyanis - elsősorban Oroszország, Németország, Franciaország - nem abban különböztek a "militaristáktól", hogy nem hitték el az iraki fenyegetés tényét (különben nem szavazták volna meg az Irakot leszerelésre kötelező 1441-es határozatot), csupán a mértékét vitatták, és úgy látták, ún. "békés" eszközökkel, további tárgyalásokkal, a fegyverzetellenőröknek adott újabb és újabb esélyekkel rendezni lehet a kérdést. A támadás végül épp azért indult meg, mert nem tudhattuk biztosan, pontosan mikor milyen fokú veszélyt jelent Szaddám terroristarendszere. Irán esetében azonban, mivel mindent "realtime" nézhetünk, kevés az ok a kételyre. Az országot az emberi jogokat a legsúlyosabban sértő teokrata rezsim vezeti; mely nyíltan közli, hogy megsemmisítené Izraelt, gyűlöli Amerikát és a szabad világot; s ez a vezetés nyíltan belevág az urándúsításba... Hisz más célja nem lehet a NAÜ-pecsétek leverésének - tavaly Iszfahárban, most pedig a natanzi erőműben. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy az olajteokráciának illegálisan kell a békés atom, hadd legyen energiája a népnek. Amerikai, európai, izraeli és NAÜ-tudósok (sőt maga a háborúellenes al-Baradei NAÜ-főnök) sosem látott egységben állítják, hogy a teheráni vezetés rövid időn belül hozzájut a vágyott atomfegyverhez. A becslések fél évtől két évig terjednek.

Jó. Akkor most mi legyen, támadjuk meg Iránt? Nem, legalábbis ne most - mondom, úgy is, mint az iraki háború máig meggyőződéses támogatója. Most annyi kéne, hogy a szabad világ ne zárja ki eleve a katonai opciót. Az olyan alakokat, mint Irán törvényes elnöke, nehéz bármire kötelezni, akár az ENSZ keretében, akár az EU-trojka által. De ha érveinket még katonai erővel sem nyomatékosítjuk, akkor a CNN élőben fogja mutatni, amint az iráni atomprogram becsapódik Jeruzsálembe. De ez senkit sem érdekel. A senki alatt most elsősorban az úgynevezett civil szférát értem, polgárok autonóm kezdeményezéseit, milliós tömegtüntetésre képes NGO-it, amelyek valamilyen rejtélyes oknál fogva csak akkor foghatók hadra, ha Amerika, a Nyugat, a kapitalizmus és a "cionizmus" ellen lehet ágálni. Holott a "hivatalos" katonai nyomásgyakorlás mellé az is kéne, hogy sok millió civil tüntessen Irán ellen. Ezért is töltött el határtalan boldogság, amikor azt olvastam Léderer Pál tollából (Civil mozgalmak - ébresztő, amíg nem késő! január 17.): Irán bombázásának elkerülésére "a globális civil mozgalmak is felébredhetnének: hol van az megírva, hogy csak utólag, amikor már bekövetkezett a baj, és csak tömegtüntetéseken adhatnának hangot meggyőződésüknek, hogy tudniillik lehetséges egy más világ?"

Nem tudom ugyan, milyen "más világra" gondol a szerző, de a globális (ezen belül: a magyar) civilek bizony felébredhetnének. Hol van az megírva, hogy Szaddám és az al-Kaida helyett Bush és Blair ellen kell az utcára vinni tömegeket, mint Londonban? Hogy baloldali béketüntetéseken amerikai és izraeli zászlókat kell égetni, mint Berlinben? Hogy üres humanista-ökológiai frázisokkal, látványos pacifista giccsel ("Békejel") kell demonstrálni, milyen "más világot" akarnak, mint Budapesten? Miért úszhatja meg a kritikátlan nyilvánosság előtt a civil szféra, hogy ignorálja az iráni fenyegetést, a beígért népirtást, a holokauszt tagadását?

Vettem a fáradságot, és szépen ellátogattam az összes mérvadó pacifista, emberi jogi, ökológiai, antinukleáris honlapra, ugyan mivel foglalkoznak most az elkötelezett civilek? Sok mindennel, de Iránnal nagyon nem. Csak néhány példa: A Greenpeace honlapján az óceánok megvédése, a bálnák megmentése a fő kérdés, az antinukleáris menüpont alatt a békés atomenergia elleni harc és egy zavaros, globális tömegpusztító fegyverarzenál-térkép virít. Iránnal kapcsolatos, több diplomáciát sürgető felhívásukat a Nyugatnak címezték, nem Teheránnak. A hajdan legendás, nukleáris leszerelést sürgető brit CND honlapja Guantánamóval (!), az amerikai rakétafegyverkezéssel, a brit Trident atom-tengeralattjáróval tölti meg virtuális hasábjait. Iránnal kapcsolatos álláspontjuk: ha lehet, ne legyen atomjuk, de ha mégis, azt "respektálják", különben is, Amerika és Izrael élezi a helyzetet. Októberi konferenciájukon felszólalhatott az iráni nagykövet is. Az Amnesty International is Guantánamóval nyit, Irán sem a legfrissebb hírek között, sem a "cselekedj most!" rovatban nem szerepel. A Human Rights Watch honlapjának főoldalán a Bush-kormányzat bizonyítatlan kínzási gyakorlata dominál, holott kiemelhették volna friss világriportjuk horrorisztikus iráni fejezetének bizonyított tényeit is. A nemzetközi, antiglobalista indymedia.org a mali "szociális fórummal", a mexikói zapatisták istenítésével és a globális kapitalizmus többi "áldozatával" foglalkozik, míg magyar társoldala (néhány érdekes kommunista és antiszemita írás mellett) a házfoglalókat, a brit trockista Red pepper című lapot és a holokausztrelativista Chomskyt sztárolja. A "Békejel"-et szervező Humanista Párt ("erőszak és megkülönböztetés nélkül") minden embertelen rezsim antihumanizmusáról hallgat, de ellenzi a magántőke bevonását a hazai kórházakba (ha már humanizmus). Hadd ne folytassam. Iránt alig is említik. Nem tudom, lehetséges-e egy más világ, de én azzal is megelégednék, ha a civilek a jelenlegit meglátnák.

a Hírszerző internetes portál
főszerkesztője