A londoni elemzőket aggasztják Orbán "populista ígéretei"

Londoni piaci elemzők szerint a Fidesz eddigi költségvetési nyilatkozatai sem a választások utáni gyors költségvetési konszolidációról győzik meg a piacot.

A Dresdner bankcsoport londoni befektetési részlege (DrKW) - a City egyik legnagyobb, a magyar makrofolyamatokat napi rendszerességgel elemző háza - a befektetőknek kiadott hétfői európai feltörekvő piaci helyzetértékelésében felidézte Rogán Antal Fidesz-kampányfőnök minapi kijelentését, miszerint a választások után új költségvetésre lesz szükség.

A jelentés szerint a cég maga is utalt már a választásokkal kapcsolatos költekezésnek és a költségvetési hiánycél ebből következő idei túllépésének magas kockázatára, ám "a Fidesz eddigi megnyilatkozásai sem meggyőzőek a gyors költségvetési konszolidáció esélyeit illetően".

A londoni Dresdner-elemzők szerint Orbán Viktor pártelnök "továbbra is populista ígéreteket tesz"; ezek közé sorolja a hétfői DrKW-elemzés a támogatott lakáshitel-rendszer kiterjesztését célzó reformjavaslatot. Mivel már a jelenlegi program is mintegy 233 milliárd forintba került tavaly, az ilyen változtatások csak tovább terhelnék a költségvetést, áll a londoni Dresdner-iroda hétfői elemzésében.

A cég a jelentés szerint ebben a környezetben fenntartja azt a véleményét, hogy a választások győztesének kilététől függetlenül valószínűtlen a gyors költségvetési konszolidáció, és emiatt fennmaradhat a magyar konstrukciókkal kapcsolatos befektetői hangulat romlásának rövid- és középtávú kockázata.

A londoni DrKW-részleg a múlt héten, a magyar választási kilátásokkal foglalkozó külön országjelentésében is már azt jósolta, hogy a magyarországi választások kimenetelétől függetlenül kétséges a gyors költségvetési konszolidáció a következő kormány alatt, és változatlanul elérhetetlennek tűnik a 2010-es eurócsatlakozás.

Ugyancsak a múlt héten a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő - miután stabilról leminősítést valószínűsítő negatívra rontotta a magyar szuverén adósosztályzat kilátását - szintén azt írta: egyik nagy párt sem állt elő koherens programmal a költségvetési egyensúlytalanságok kezelésére a választások utáni időszakban, sőt az áprilisi parlamenti és az őszi helyhatósági választások egyenesen késleltetik a költségvetési konszolidációt.

Az S and P a kilátásrontás múlt heti bejelentéséhez fűzött elemzésében 10,7 százalékra jósolta a nyugdíjreform-költségeket is tartalmazó idei magyar GDP-arányos államháztartási hiányt, és valószínűtlennek nevezte, hogy Magyarország 2014 előtt csatlakozhat az euróövezethez.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.