Minderről a pártok, úgy tűnik, hallani sem akarnak, majd pont a választások előtt teregetik ki terveiket, ha egyáltalán vannak ilyenek.

Ez a generáció csak legyint, ha a kampánymenedzserek személyeskedő médiabombáival találkozik, melyek uszodáról, szőlőbirtokról, gazdag politikusokról beszélnek. Piti dolgok ezek, első megjelenésükkor még talán kapnak valamennyi figyelmet, de az alkalmazott dózisokban csak a közfigyelem teljes kioltását eredményezik. Ezért persze a két nagy párt együtt felelős, mert egymásba kapaszkodva, az "úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött" elvét alkalmazva nem tudnak ettől a hibás stratégiától megszabadulni. Azért is tévút a személyeskedő kampány, mert egészen más berendezkedésű társadalmakból importálták, és nem vették figyelembe a hazai körülményeket. A pozíció nyújtotta befolyásolási lehetőség Nyugaton nagy bűn, nálunk a helyzet bonyolultabb, mi ismerjük azokat az időket, amikor jó összeköttetésekkel lehetett valamivel jobb lakáshoz jutni, de sem most, sem annak idején nem számított ez főbenjáró bűnnek, hiszen mindenki kereste az apró lehetőségeket, a kapcsolatokat. Ilyen volt a rendszer. Az erkölcsnek az a magasrendű foka, amikor ilyesminek még a gondolatát is elutasítja majd a polgár, még várat magára. Adóügyekben megint csak más a helyzet, két évet éltem Amerikában, és sokszor meggyőződtem arról, hogy az átlagamerikai számára a tudatos adócsalás felháborító, erkölcstelen dolog, de ha van valamilyen ravasz fogás, amivel az adót csökkenteni lehet, arról még az újságokból is lehet tájékozódni. Mindig érdeklődve olvastam a bostoni újságok adócsalási rovatait, amelyekben efféle tanácsokat szolgáltattak az érdeklődőknek; az ilyet nem tartják csalásnak, a törvény betűje a fontos. A törvény szelleme inkább Európában, a porosz típusú törvényhozóknak volt fontos, követendő. Mi most a két nézet között ingadozunk, de már nehéz antipátiát indukálni egy nem is bizonyított ügyeskedés vádjával.

Rosszak a kampánymenedzserek, nem Nyugatról kellene őket hozatni.

Ha nem személyeskedő, lejárató kampányt szerveznek a pártok, akkor rendszerint az összetartás, a puskaporszag, a közös, de csak "nekünk" közös érdek mentén próbálnak érvelni, és erre a választók egy része, kevesebb mint a fele persze még reagál. A szocialisták az idősebbeket, a Fidesz a fiatalabbakat próbálja ilyképpen motiválni. De mi lesz a választók másik felével? Ők még arra sem tudnak határozottan válaszolni, hogy egyáltalán elmennek-e szavazni. Vizsgálták, felderítették ennek a vastag rétegnek a finomszerkezetét, a figyelme felkeltésére alkalmas eszközöket kimunkálták már? Kötve hiszem. Az előző rendszer morális terrorja alól kiszabadulva meg a modern kapitalizmus befolyása alatt is egy teljesen új életforma alakul ki a társadalomban, amely nem jól reagál a kampánymenedzserek elképzeléseire. A hagyományos társadalmakban a politikai elkötelezettség csak kevesek számára racionális választás, ügyek, kampányok kérdése. Sokkal inkább az ideológiai elkötelezettség a fontos. Mi konzervatív vagy szocialista család vagyunk generációk óta, ennek megfelelően szavazunk. Ez a hozzáállás megszűnőben van. Az individualizáció olyan magas szintet ért el, hogy az most már a társadalom erőviszonyait is érdemben fogja befolyásolni. Nem azért csatlakozom ehhez vagy ahhoz a párthoz, mert a családom, a barátaim, a munkatársaim is odatartoznak, hanem azért, mert sokféle megfontolás alapján én úgy döntöttem. Az egyéni, befolyásmentes döntés értékké lépett elő, régen ezt lázadásnak hívták, ma egyre inkább ez az alapállapot. Ez persze azt jelenti, hogy nem egy "tábort", egy réteget, egy érdekcsoportot, a vidékieket vagy a pestieket kell meggyőzni valamelyik fél álláspontjának a helyességéről, hanem mindenkit, személyesen, külön-külön. Természetesen az autonóm vagy majdnem autonóm személyiségekből álló tömeg befolyásolására is alakultak ki módszerek. A manipuláció érzelmi és racionális szinten folytatható. Az egyénekből álló tömeg könnyen reagál aktuális érzelmi hatásokra, például a második választás idején Horn Gyula balesete biztosan sok szimpátiát ébresztett számára, de a dolog természetéből adódik, hogy az efféle hatások nagyon gyorsan el is múlnak, mert az egyénekből álló tömeg között nem épültek ki az érzelmi szinkronizáció hagyományos mechanizmusai. Érzelmek gyorsan fellobbannak, gyorsan elmúlnak, ha nincsen társas megerősítés. A racionális meggyőzés tartósabb hatású, de nehezebb létrehozni, megint csak azért, mert kevés és nem eléggé hatékony a racionális érvelést segítő szinkronizációs mechanizmus. Természetesen a média megteszi, ami tőle telik, azt az egészen keveset. Több is telne, ha valaki végre belátná, hogy az egyénekből álló tömegnek érdemes és szükséges racionális érveket szolgáltatni, modelleket bemutatni, alternatívákat kidolgozni, mert erre jól reagál. Emlékezzenek csak a magánnyugdíjpénztárak váratlan sikerére annak idején.

Százmilliók mennek el elavult, hibás koncepciókon alapuló kampányfogásokra, de arra, hogy mondjuk a közszolgálati televízióban felvilágosító sorozat mutassa be a működő társadalmi mechanizmusok természetét, melyet értelmes közgazdászok és más megfelelő szakemberek készítettek volna, nos, arra nem gondol senki. Pedig valami ilyesmi volt a pártállam idején is, a "magyarázom a mechanizmust".

Valami hasonlóval megtaníthatnánk az érdeklődőket arra, hogyan működik például a jelenlegi egészségügy, hogyan lehetne rajta változtatni, a változások kit hogyan érintenének, milyen jó modellek vannak már a világban. Ugyancsak jól el lehetne magyarázni az oktatás problémáit és a reformok várható hatását. Vitákat lehetne indítani, itt az internet, megint csak kihasználatlanul.

Kormány! Ellenzék! Csapjátok el a kampánymenedzsereket!