Nem a korszerűbb cementgyárra

Elavult lábatlani cementgyára helyett a nyergesújfalui ipari parkban építene egy korszerűbbet a Holcim Rt., de tervét a helyiek egy része ellenzi.

Egy tegnapi, Tát-depón tartott sajtótájékoztatón kiderült: az építés megakadályozására népszavazást kezdeményeznek. A környék civil zöldszervezetei azt kifogásolták, hogy határozatában frissen szántott területnek minősített az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség egy lakott területet, amelyet a Nyergesújfaluba tervezett 60 milliárd forintos gyár építéséhez venne meg a Holcim Rt. Szuhi Attila, az esztergomi Környezetkultúra Egyesület munkatársa szerint az érintett területen 140 ember lakik. A Holcim Rt. kommunikációs igazgatója, Márta Irén lapunknak azt mondta, az okozhatott félreértést, hogy a nagy kiterjedésű nyergesújfalui ipari parkban a cég egy jelentős területet akar megvenni, de Tát-depó lakott része nem esik bele a gyár védelmi övezetébe.

Az előzetes környezetvédelmi hatástanulmányhoz tavaly augusztusban helyszíni szemlén vizsgálták meg a vitatott területet, és fotókkal tudják bizonyítani, hogy az érintett földdarab akkor valóban frissen szántott volt. Megtudtuk, hogy a felügyelőség határozata alapján részletes környezeti hatástanulmány készül, ami minden vitatott kérdésre egyértelmű választ ad. A Holcim svájci központja egyébként még nem döntött az új cementgyár felépítéséről. A cég magyarországi vállalata viszont továbbra is szeretné megvenni a területet.

Tát polgármestere már korábban közölte, népszavazást ír ki, ha a hatóság engedélyezné a gyár felépítését. (Ö. Z.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.