„Újra kell gondolni a globalizációt” - davosi világfórum

Kína 2010-re meg akarja duplázni az egy főre jutó bruttó hazai terméket(GDP), s a belső fogyasztásra bízza a gazdaság motorjának szerepét,Németország pedig azt szeretné, ha az innováció révén Európa a világlegdinamikusabb térségévé válna ugyanerre az időre. Magyar kormányzatiés állami résztvevő nincs jelen a davosi világgazdasági fórumon.

A következő évek fejlődési tendenciáiról a szerdán megnyílt davosi világgazdasági fórumon politikusok és társadalmi szervezetek képviselői tartottak előadást a világ kilencven országából érkezett, közel két és fél ezer résztvevő számára.

A megnyitó beszédet tartó Angela Merkel német kancellár Kínát és Indiát hozta fel jó példaként arra, hogy miként lehet helytállni a versenyben. Németország a kezdetektől jelen volt a számítógépiparban, mégsem tudott lépést tartani az iparág növekedésével. Kína, India és sok más ország viszont igen - mondta.

Merkel szerint Európában az alkotókészségre, az innovációra támaszkodva 2010-re el lehet érni, hogy ez legyen a világ legdinamikusabb térsége. Ettől függ a jövőnk - jelentette ki.

A kancellár a hidegháború befejezése óta eltelt időszakra utalva kijelentette: új kihívásokkal kell szembenézni, újra kell gondolni a globalizációt, és elérni, hogy a politikusok alakíthassák azt. Saját országát hozva fel példaként, elismerte, hogy reformokra van szükség a pénzügyekben, át kell alakítani a szövetségi struktúrát, csökkenteni a munkaerő költségeit, de mindenek előtt be kell fektetni a jövőbe, a kulcs az innováció.

Hasonló véleményt hangoztatott Moritz Leuenberger svájci elnök, aki szerint a jövőt sohasem lehet előre látni, de az alkotó ötletek, néha a forradalmi elképzelések teszik lehetővé, hogy az emberiség előre haladjon.

Kína már a világ negyedik gazdasági hatalmává vált, de az egy főre jutó bruttó hazai terméket (GDP) tekintve csak a 107. helyen áll, ezért Peking célja az, hogy 2010-re megkettőzze e mutató értékét. A gazdaság motorjának a szerepét egyre inkább a belső fogyasztásnak szánják - jelentette ki a kínai miniszterelnök-helyettes.

A következő években a fejlődésnek jobban kell támaszkodnia a háztartások fogyasztására, és kevésbé az exportra és beruházásokra. Kínának nagy, kihasználatlan tartalékai vannak a belső piacon, s ezért bátorítani akarjuk a fogyasztást - mondta.

Hangsúlyozta, hogy a kínai fejlődés mekkora lehetőséget teremt a világ többi része számára, s megemlítette, hogy az import öt év alatt meg fogja haladni a 4 ezer milliárd dollár értéket.

A politikus kitért a környezetvédelem kérdésére is, és közölte: a következő öt évben különleges erőfeszítéssel fognak törekedni a melegház-hatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére.

A kínai központi bank elnöke csütörtöki felszólalásában ehhez hozzátette, hogy Kína fokozatosan liberalizálni fogja kamat- és árfolyam politikáját, amit az Egyesült Államok követel. Az idén jobban megnyitjuk a szolgáltatási szektort, és ezen belül különösen a pénzügyi szolgáltatásokét - mondta.

Közölte, hogy reformokat terveznek a nyugdíj-, az egészségügyi és az oktatási rendszerben, csökkenteni akarják a normálisnál nagyobb megtakarítási arányt, és arra ösztönzik az embereket, hogy többet költsenek külföldön. Az ország viszonylag gyenge szolgáltatási szektora ugyancsak fejlesztésre szorul - mondta.

Az arab államok nevében az Arab Liga főtitkára közölte, hogy meg fogják vitatni, miként lehetne az ő katonaságukkal segíteni Irak stabilizálását. Amr Musza szerint ehhez egy szuverén bagdadi kormány felkérése szükséges, és az kizárt, hogy az arab csapatok amerikai parancsnokság alatt szolgáljanak.

Nagyobb gazdasági ösztönzést kért az oltóanyagok kifejlesztéséhez a nemzetközi AIDS-vakcina kezdeményezés nevű nem kormányzati szervezet. Seth Berkley elnök szerint a madárinfluenza ráirányítja a figyelmet a kérdésre, s arra az ostobaságra, hogy a kormányok nem tesznek hosszú távú intézkedéseket az oltóanyaggyártó modern technológia létrehozására.

Módot kell találni a kutatás felgyorsítására, finanszírozására és a vállalatok ösztönzésére - mondta, hozzátéve, hogy már önmagában a 2005. évi 4,9 millió új HIV-fertőzött mutatja, milyen kétségbeesett szükség van egy vakcinára az AIDS-járvány megfékezésére.

Egyelőre csak egy kisebb globalizációkritikus megmozdulás volt: Zürichben csütörtökre virradóra palackba töltött festéket hajítottak egy bank és egy pénzügyi szolgáltató épületére.

Bonoék humanitárius üzleti programot jelentettek be

Humanitárius üzleti programot jelentett be világmárkák részvételével az afrikai AIDS-betegek megsegítésére Bono csütörtökön Davosban.

A U2 együttes jótékonysági és emberbaráti tevékenységéről is nevezetes frontembere a Világgazdasági Fórum alkalmából tartott sajtókonferencián mutatta be a "Red" ("Vörös") márkát, amelynek keretében a Gap sportruházati cég, a Nike-csoporthoz tartozó Converse, az Armani divatház és az American Express pénzügyi szolgáltató cég olyan termékeket dob piacra, amelyek után nem csupán a bevétel egy részét utalják át az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni világalapba, hanem amelyek lehetőség szerint afrikai országokban is készülnek. Például a Nike olyan Converse kosárlabdacipőket forgalmaz majd, amelyeket mali művészek terveztek, míg a Gap trikóit Lesothóban gyártják. A termékek márciustól lesznek megvásárolhatók elsősorban Nagy-Britanniában és az interneten.

Az ír énekes hangsúlyozta: nem filantróp akcióról, hanem üzletről van szó, mert az említett cégek csak akkor tudnak részt venni az akcióban, ha továbbra is prosperálnak. Ugyanakkor leszögezte, hogy nem szándékoznak együtt dolgozni gyanús körülmények között működő cégekkel, figyelnek a dolgozók szociális érdekeire, de ennél is sokkal fontosabb megfékezni az AIDS-et, amely a fekete kontinensen havonta 150 ezer halálos áldozatot követel.

Bobby Shriver, a Product Red elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy a partnerek öt évre vállaltak kötelezettséget a programban. Giorgio Armani, a világhírű divattervező reményét fejezte ki, hogy ez a kezdeményezés hozzájárul a világkereskedelem negatív mellékzöngéjének eltűnéséhez. Bono elmondta azt is, hogy szeretnének további cégeket is bevonni a programba és hogy máris több távközlési társaság mutatott érdeklődést a "Red" iránt.

A 45 éves Bono, eredeti nevén Paul Hewson, öt évvel ezelőtt indította el nemzetközi kampányát a világ legszegényebb országai adósságának eltörlésére, amelynek eredményeképpen a tavaly júliusi skóciai G8-csúcson a legfejlettebb ipari államok és Oroszország 40 milliárd dollár értékű adósságot engedtek el, köztük több afrikai országnak. Bono Sir Bob Geldoffal együtt az ugyancsak a szegénység elleni harc jegyében rendezett Live8 koncertek fő szervezője volt, ezért mindkettejüket Nobel-békedíjra jelölték.

(forrás: MTI)

Merkel: Európában az alkotókészségre, az innovációra támaszkodva 2010-re el lehet érni, hogy ez legyen a világ legdinamikusabb térsége
Merkel: Európában az alkotókészségre, az innovációra támaszkodva 2010-re el lehet érni, hogy ez legyen a világ legdinamikusabb térsége
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.