Politikusok és gazdasági szakértők állítják: elég egy jól célzott huszárvágás, nevezetesen a munkabért terhelő járulékok jelentős csökkentése, és törvényszerűen nőni fog a foglalkoztatás. E hamis állítás alátámasztására egyes szakértők a televízióban, a rádióban, a sajtóban a magyarországi munkapiaci kutatások eredményeire hivatkoznak. Szerintük a kutatási eredmények azt mutatják, hogy a magyar gazdaságban a munkaerőköltségek egyszázalékos csökkentése a foglalkoztatás 0,3 százalékos bővítését eredményezi. Ha tehát a társadalombiztosítási járulékokat 30 százalékkal csökkentjük, ez a munkaerőköltségeket körülbelül 10 százalékkal csökkenti, tehát 4 millió foglalkoztatott esetén 120 ezer új álláshely jöhet létre.

Ezt az illúziót szeretném itt eloszlatni. Mi tagadás, azt sem szeretném, ha a hazai munkaügyi kutatások fontos eredményeit érvként használnák hibás gazdaságpolitikai javaslatok igazolásához. Magam is ezen a területen dolgozom, és az elmúlt években igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy ezek az eredmények a szakemberek és a politikai döntéshozók minél szélesebb körében ismertek legyenek. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézete évek óta kiadja a Munkaerőpiaci Tükör című évkönyvet, amelyben közérthető formában bemutatjuk a munkaügyi kutatások legfontosabb tanulságait. A 2000. évi kötet a bérek, a munkaerőköltségek jellemzőivel, a 2002. évi pedig a munkaerő-kereslet és -kínálat összefüggéseivel foglalkozott, részletesen tárgyalta a munkaerőköltségek és a vállalatok munkaerő-kereslete közötti összefüggéseket. Az évkönyveket megküldjük az államigazgatás felelős posztjain dolgozó szakembereknek, a parlament illetékes bizottságaiban dolgozó képviselőknek, az Európai Parlamentben dolgozó magyar képviselőknek, a szakszervezetekben és a munkáltatói érdekképviseletekben dolgozó kollégáknak.

A fent említett tévhitek azt mutatják, hogy van még tennivalónk a kutatási eredmények közkinccsé tételében. Az alábbiakban ennek jegyében, a részleteket mellőzve, röviden megemlítek néhány idevágó tényt.

A munkaerőköltségek és a munkaerő-kereslet közötti kapcsolat rugalmasságát leíró vállalati elemzések a kereslet és a kínálat egyensúlyi állapota körüli, kismértékű eltérésekre vonatkoznak. A becslések eredményei semmit, hangsúlyozom SEMMIT nem mondanak arról, hogy a költségek jelentős, sokkszerű csökkenése milyen következményekkel jár a munkaerőpiacon. A hazai és a nemzetközi összehasonlító vizsgálatok alapján NEM mutatható ki öszszefüggés a béreket terhelő adóterhek, a termékegységre eső munkabérköltségek és a foglalkoztatási szint között. A vállalatok munkaerő-keresletére ugyan hat a munkát terhelő költségek alakulása, de a számos egyéb tényező (például a vállalat termékei iránti kereslet, a munkaerő-kínálat menynyiségi és minőségi jellemzői) hatása együttesen jóval nagyobb. Most csak egyet említenék: a munkát terhelő adók és járulékok csökkentéséből eredő megtakarításokat a munkáltatók nem, vagy csak részben fordítják a termelés és így a munkáslétszám bővítésére. Ha a munkavállalók elég erős alkupozícióval rendelkeznek, a munkáltatók a megtakarításokat a bérek emelésére is fordítják, és a bérek emelkedése kiolthatja a járulékok csökkenésének hatását. Az ellentétes hatások eredményeként még az is elképzelhető, hogy csökkenő adóterhek mellett is csökken a foglalkoztatás szintje. A munka-gazdaságtani elemzések éppen arra alkalmasak, hogy elkülönítsék a különböző hatásokat. Nem alapozhatjuk érvelésünket egyetlen tényező kiemelésére, miközben nem veszünk tudomást a többiről.

Magyarországon valóban rendkívül alacsony a foglalkoztatottság szintje, és fontos társadalmi cél ennek növelése. Az alacsony foglalkoztatásnak sok, egymással szorosan összefüggő oka van. Ezek közül a legfontosabbak: az alacsony iskolázottságú népesség kiszorulása a munkapiacról, a cigányság foglalkoztatási szintjének drámai csökkenése, a hátrányos helyzetű térségek megállíthatatlannak tűnő leszakadása. Kétségtelenül nem könynyű feladat ennyi bajra megfelelő gyógymódot találni. Az iskolázottsági és területi hátrányok újratermelődése, az etnikai diszkrimináció olyan súlyos problémája a magyar társadalomnak, amelyre nincs példa sem az OECD-országok, sem a régi EU-tagállamok közelmúltbeli történelmében. Megoldást csak az erőforrásokat a legfontosabb területekre koncentráló, jól összehangolt kormányzati intézkedések sorozatától remélhetünk. Legyünk tehát gyanakvók a rövid távon látványos eredményt kínáló, de a költségekről, a nem kívánt hatásokról nem beszélő javaslatokkal szemben még akkor is, ha azokat összefüggéseikből kiragadott tudományos kutatási eredményekkel próbálják igazolni.

Végezetül szeretnék javaslatot tenni a "munkahelyteremtés" kifejezés száműzésére a köznyelvből. Munkahelyet ugyanis nem lehet "teremteni". Álláshelyeket ugyan létre lehet hozni a közszférában az adófizetők pénzéből, ennek azonban, mint tudjuk, súlyos ára van. A magánvállalkozások azok, amelyek megfelelő gazdasági környezetben, kedvező piaci impulzusok hatására valóban képesek arra, hogy tartósan bővítsék az általuk foglalkoztatottak létszámát, a maguk javára és az ország egészének hasznára. Az adófizetők pénzéből fenntartott közszférában dolgozók - magam is közéjük tartozom - annyit tehetnek a foglalkoztatás bővítése érdekében, hogy elvégzik a maguk feladatát egy tartós fejlődésre képes társadalom és gazdaság kialakításában és működtetésében.