Euro-2012: "Teljes mellszélességgel együtt"

A magyar kormány a magyar-horvát közös labdarúgó Európa-bajnokság esetleges megrendezéséhez elsősorban a közutak, a vasút és a légiközlekedés fejlesztésével nyújt támogatást - mondta Gyurcsány Ferenc szerdán az MTI-nek adott interjúban.

A miniszterelnök kiemelte: a két kormány csütörtöki budapesti együttes ülésén megerősítik azt a szándékot, hogy Magyarország és Horvátország 2012-ben közösen rendezze meg a futball Eb-t. "Teljes mellszélességgel együtt" - fogalmazott a kormányfő, hangsúlyozva: a kontinenstornát a két ország szövetsége rendezi, abban kulcsszerepet játszanak az érintett települések, önkormányzatok, és csak ezután következik az állami támogatás.

A politikus kitért arra, hogy az Eb valamennyi tervezett magyarországi helyszínére már 2007-től autópálya fog vezetni, az érintett városokban folyik a repülőterek fejlesztése, és 2012-ig minden olyan településre, ahol meccsek lesznek, 160 kilométer/órás sebességgel közlekedő gyorsvasút fog elérni.

Hozzátette: a vendégek fogadásához, elszállásolásához szükséges infrastruktúrát, szállodákat, éttermeket alapvetően magántőkéből, a helyieknek kell megteremteniük. Gyurcsány Ferenc kiemelte, hogy a stadionok fejlesztéséhez közös erőfeszítések kellenek, de az állam csak támogatója a rendezőnek, nem maga a rendező.

"Soha senkinek nem adok biankó csekket semmire, így a labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére sem" - fogalmazott a miniszterelnök.

Leszögezte: a kormány támogatása a rendezéshez nem azt jelenti, hogy "a határ a csillagos ég, a feltétel pedig nulla".

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.