James Morris, a Világélelmezési Program igazgatója azt mondja, csak tavaly több mint hatmillióan haltak meg, mert nem volt mit enniük. Az éhínség és a járványok több emberéletet követelnek, mint az AIDS, a malária és a tüdővész együttvéve. A jelentés rámutat: évtizedeken át tartó előrelépés után, az éhező emberek száma ismét növekszik. Morris bírálta a világ vezetőit, amiért nem tesznek eleget vállalt kötelezettségeiknek.

Statisztikai adatok szerint a földön naponta huszonötezren halnak meg szegénységben és éhezésben. A világ népességéből nagyjából 852 milliót sorolnak az éhezők kategóriájába. A korlátozott pénzforrásokért, a segélyekért való küzdelem komoly feszültségekhez vezethet.

Az ételosztó központokba érkező, lesoványodott emberek gyakran elájulnak a hőségtől. Akiket a hatóságok nem találnak eléggé éhesnek, azokat egyszerűen hazaküldik - legalábbis ez történt Nigerben. A segélyszervezetek önkéntesei arról számoltak be: a sorban állók közül némelyek végigverekedték magukat az élelmiszerekig, ám a cél előtt a hatóság közbelépett, és megálljt parancsolt.

Jelenleg Malawiban vannak a legnagyobb gondok. A piacon naphosszat kénytelenek sorban állni a legszegényebbek, kukoricaosztásra várva. Az állami készlet rohamosan csökken, ezért korlátozzák az elosztást. Az utóbbi tíz év legrosszabb aratását és a kevés esőt okolják a hiányért. A malawiak - főleg a száraz déli területeken élők - hozzászoktak az éhezéshez, de a mostani helyzettel már ők is nehezen tudnak megbirkózni.

A G8-ak csúcstalálkozója után az afrikai kormányok vezetői üdvözölték a megállapodást az adósságelengedésről és a segélyek növeléséről. A kelet-afrikai Malawi kormánya viszont ismét a nyugati országokhoz fordul, mert ha nem tudnak mielőbb zöldségeket ültetni, komoly humanitárius katasztrófa alakulhat ki. Berito Chimtengo például a fiát gyászolja: a Mulanje körzetben található faluban az asszony fia, Benito ételvadászatra indult. Vad gyökereket hozott haza, amelyekről nem tudta, hogy mérgezők. A fiatalember meghalt, a család tizenegy tagja belebetegedett.

Jean Ziegler, az ENSZ különmegbízottja többször is bírálta a gazdag országok hozzáállását. Az ENSZ-tagállamok 2004-ben ezermilliárd dollárt meghaladó összeget fordítottak fegyverekre - miközben a Világélelmezési Programnál tett adományok 219 millió dollárral csökkentek. Arra kényszerültek, hogy rászorulók ezreinek csökkentsék az ételadagját. Jan Egeland, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős koordinátora a BBC-nek úgy nyilatkozott: a világ mindig csak akkor ébred fel, amikor a televízióban látja a haldokló gyermekeket.

Az Oxfam segélyezési ügynökség szerint egy tartalékalap létrehozásával el lehetett volna kerülni az éhínséget. A fagylaltra évente tízmilliárd dollárt költő európaiak és a házi kedvencekre évente harmincötmilliárd dollárt áldozó amerikaiak most eszméltek fel, hogy embertársaik megsegítése is fontos. A 2005-öt a természeti szerencsétlenségek évének nevező dokumentumban az Oxfam hangsúlyozta: a segélyek menynyisége attól függ, mekkora nyilvánosságot kap egy esemény. A kevésbé látványos válságokra kevesebbet fordítottak. Az afrikai éhínségekre rendszerint késve figyelnek fel, és alig reagálnak a világ vezetői.

A segélyezés módja is lényeges

Az afrikaiak szó szerint a fejlett világ levetett ruháit hordják. Nyugaton a nagyobb bevásárlóközpontokban gyűjtőládákat helyeznek el a segélyszervezetek, majd az összegyűjtött öltözékeket eljuttatják a rászorulókhoz. - Talán a segélyezők sem gondolnak arra, hogy nem ez a segítség legmegfelelőbb formája. Így megölik ugyanis a helyi textilipart - mondja Búr Gábor Afrika-kutató, az ELTE új és jelenkori egyetemes történeti tanszékének tanára.

Az elmaradottságon lehetetlen javítani a civil társadalom kiépítése nélkül; ez jelenleg gyenge lábakon áll. A másik gond, hogy a hatvanas-hetvenes években lelkesedésből, ideológiai okokból segítő országok elhagyták a szerintük reménytelen Afrikát. Nigériában például a magyarok autóbusz-összeszerelő üzemet és tanműhelyeket működtettek. A rendszerváltás után viszont a hazai fejlesztési együttműködés javai a Balkánra és a távol-keleti térségekbe vándoroltak. Ideje lenne a kistigrissé nőtt Ázsiából átcsoportosítani a pénzforrásokat a szenvedő Afrikába. A magyar gesztus e téren példaértékű. Etiópia 7,5 millió dollárral tartozott nekünk, és az adósság 90 százalékát a magyar kormány tavaly elengedte. Az etióp kormány ennek fejében vállalta, hogy a fennmaradó részt segélyprogramokra költi. Az EU új segélyezési stratégiája alapján Magyarország 2015-ig a GDP 0,33 százalékát, a régi tagállamok viszont GDP-jük 0,7 százalékát kötelesek segélyekre fordítani. (J. A.)