Regionális egészségügyi finanszírozási közösségeket ajánl a Fidesz

A Fidesz szerint a betegek és a dolgozók érdekeit szem előtt tartva változtatni kell az egészségügy jelenlegi rendszerén. AZ MSZP szerint is változásra van szükség, amit a biztosítási elv érvényesítésével lehet elérni.

"Változtatni kell, és erre a változásra azért van szükség, mert az ellátás jelenleg bizonytalan" - nyilatkozta Gógl Árpád, a Fidesz szakpolitikusa.

Az egészség érték, és nem áru; az egészség területe pedig nem piac, hanem szolgálat - mondta, bírálva a mostani kormányzat ágazati politikáját, amely véleménye szerint kaotikussá tette az egészségügy több területét, és az idősek kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek.

Arra az újságírói kérdésre, mit ért a Fidesz a szerkezeti átalakításon, azt mondta: az SZDSZ-en kívül mindenkinek az a véleménye, "beleértve Európát is", hogy az egészségügyi ellátásnak közfinanszírozottnak kell lennie, és szolidaritás-elvű rendszerben kell működnie.

Ez a rendszer, mint mondta, elképzelhető "regionális finanszírozási közösségek" létrehozásával. "Lakosságközeli rendszereket kell létrehozni" az alapellátásban, például a védőnői, fogorvosi és háziorvosi területen. Hozzátette: a mentő-sürgősségi hálózatot is lakosságközeli rendszerben kell működtetni.

Elmondta: olyan decentralizált sürgősségi kórházi, rendelőintézeti központokat kell létrehozni, amelyek biztonsággal szolgálják az egészségügyi ellátást. A rendszerben ugyanakkor "természetesen megjeleníthető kiegészítő biztosítási forma" is.

Gógl szerint a kormányzat által meghirdetett lépések és a valóság nem fedi egymást; a "szó és a tett ellentmondásaként" értékelte, hogy az ígért határidőre nem érkeztek meg az új mentőhelikopterek.

Kökény Mihály, az MSZP országgyűlési képviselője azt mondta: egyetértenek azzal, hogy változásra van szükség, ezt a célt szolgálja a Száz lépés programból az egészségügyre vonatkozó 21 lépés, valamint a gyermekegészségügy fejlesztése.

Mint mondta, valóban szükség van szerkezeti változásra, ezért kell világossá tenni, mi jár állampolgári jogon, mi jár biztosítási jogviszony keretében. Hozzáfűzte: el kell érni, hogy a biztosítási alapú egészségügyi ellátásokra csak ellenőrzött járulékfizetés keretében kerülhessen sor.

Kökény azzal is egyetértett, hogy nem kerülhet senki kiszolgáltatott helyzetbe, különösen nem az idős emberek, ezért helyesnek tartaná, ha Gógl tisztázná pártelnökével, hogyan képzeli a társadalombiztosítási járulékok tízszázalékos csökkentését.

A szocialista politikus elmondta: örül, hogy Gógl Árpád is felismerte, a javaslat rossz. Kökény Mihály szerint az ellenzéki képviselő nyilatkozata azt támasztja alá, hogy egy ilyen radikális járulékcsökkentés nem javítana az egészségügy helyzetén.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.