A nyugati világ közvéleménye ma rengeteget foglalkozik az iszlámmal, ám elsősorban nem azért, mert a népesség egyre nagyobb hányada muszlim. Európa jó néhány nagyvárosában - Londonban, Párizsban, Marseille-ben, Brüsszelben vagy Berlinben - az önkormányzati iskolákba járó diákok 60 százaléka iszlám hitű, Brüsszelben még a katolikus egyházi iskolákban tanulóknak is közel 30 százaléka. A nyugati közvéleményt főként azért foglalkoztatja az iszlám, mert szorongva gondol a közbiztonság hiányára, a bűnözésre, főleg pedig a terrorfenyegetettségre - melyek mögött az iszlám szélsőségesei állnak.

Pedig az iszlám ma is éppúgy ezerarcú, mint a kereszténység. Mind a kettő missziós vallás, még ha a kereszténység az évszázadok során fokozatosan le is zárta erőszakos, kegyetlen hittérítő hadjáratait. Az iszlám szélsőséges, fundamentalista híveinek magatartása sok hasonlóságot mutat a középkori keresztények inkvizíciós gyakorlatával - ami semmiképpen sem lehet felmentés az iszlám szélsőségeseinek számára.

Reményt keltő ugyanakkor, hogy ha lassan is, elkezdődött valamiféle reformáció az iszlámban.

A kereszténység reformációja a Biblia fordításaival, egyéni értelmezésének elterjedésével kezdődött. Nagyszabású Korán-kritikai mű muszlim tudós tollából még nem született ugyan, de egy Christoph Luxenberg álnéven író német filológus, a sémi nyelvek tudósa 2000-ben Berlinben kiadta azóta több kiadást megért könyvét A Korán szír-arámi olvasata címmel. A mű a muszlimok többsége által isteni eredetűnek tekintett szent könyvet összehasonlító filológiai elemzés tárgyává tette. A könyv Európában jó kritikákat kapott, egy nemzetközi szakfolyóirat mérföldkőnek nevezte a Korán-kutatásban, a muszlimok többsége azonban blaszfémiát lát a Korán szövegét értelmezni merészelő műben, és éles hangon támadja a szerzőt.

Hasonló, a Korán szó szerinti értelmezését megkérdőjelező célokat már muszlimok is megfogalmaznak. Indonéziában már ötödik éve működik a Liberális Iszlám Hálózat (JIL), melynek követelései között szerepel az állam és a mecset szétválasztása, a Korán anyanyelvi használata és szabad értelmezése, az egynejűség bevezetése, a különböző vallásúak házassága. A helyi fundamentalista muszlim radikálisok hevesen támadják őket.

Ahogyan például dr. Kamar Oniah Kamaruzzaman profeszszor asszonyt, a malajziai Nemzetközi Iszlám Egyetem tanárát is támadják, aki Ausztráliában a Nemzetközi Iszlám Tanács vallásközi dialógusának vezetője. Kamaruzzaman nyitott, felvilágosult, művelt iszlám tudós, aki elkötelezett híve az ázsiai vallási békefolyamatoknak és a vallásközi dialógusnak: "A multikulturális társadalmakat nem lehet elképzelni a pluralizmus tiszteletén alapuló vallásközi dialógus nélkül" - mondta előadásában 2004 júliusában Barcelonában, a Világ Vallásainak Parlamentjén.

Vallásközi dialógus pedig nem lehetséges mindaddig - folytathatnánk Kamaruzzaman gondolatait -, amíg a felek el nem határolják magukat a velük azonos hitű fanatikusok tetteitől, a vallásuk nevében elkövetett erőszaktól. Mint tette ezt 2005. július 10-én a szaúd-arábiai Nemzetközi Iszlám Dialógus Fóruma nevű szervezet elnöke, prof. Dr. Hamid Bin Ahmad Al-Rifaie, aki nyilatkozatot adott ki, és nyilvános levelet írt Tony Blair miniszterelnöknek, melyben legmélységesebben elítélte a londoni terrorista merényletet, és azt az Isten elleni legnagyobb bűnnek nyilvánította. Hasonló szellemben nyilatkoztak az Egyesült Királyságban élő iszlám szervezetek is.

A múlt novemberi, franciaországi lázongásokra válaszul a francia imámok szövetsége elítélő nyilatkozatot adott ki. Daw Meskine, a Francia Imámok Tanácsának főtitkára írta: "elkötelezett muszlimok soha nem vesznek részt zendülésben, szabotázsban, erőszakos cselekményekben, mert az ellenkezik az iszlám alapvető tanításával". Valóban: a Párizs környéki imámok és hívő muszlimok nagy erőfeszítéseket tettek, hogy pacifikálják a feldühödött tömeget.

Az iszlám országonként, irányzatonként különbözik, változik. Nyugat-Európában is érzékelhető az iszlám megújulása: a Svájcban élő Tarik Ramadan vagy a németországi Bassam Tibi munkássága a felvilágosult nyugati iszlámot képviseli. Mindketten a zsidó-keresztény Európa (tágabb értelemben a "Nyugat") és az iszlám világának megbékélését hirdetik. Az európai muszlim közösségekben mind többen értenek egyet velük.

Az iszlámban zajló megújulási mozgalom csakis belülről lehet eredményes. Az említett hittudósok nem a más vallásúakat, hanem saját vallásukon belül a fundamentalista szélsőséget tartják a legveszélyesebbnek. Hirdetik az emberi jogok tiszteletben tartását, a nők egyenjogúságát, a demokrácia intézményeinek üdvös voltát. Az iszlám és a Nyugat akkor lesz képes kommunikálni egymással, ha mindkét oldalon őszinte, párbeszédre nyitott képviselők ülnek, s mögöttük tömegek állnak. Ez a folyamat megkerülhetetlen, és nemcsak Törökország uniós csatlakozási tárgyalásai, hanem sokkal inkább az Európai Unióban élő jó 30 millió muszlim polgár miatt is.

Nemcsak az iszlám, hanem a kereszténység palettáján is éles törésvonal húzódik a fundamentalistáktól a liberálisokig terjedő skála két végpontja között. A fundamentalizmus a kereszténységben eredetileg biblikus, karizmatikus protestáns kisközösségek vallását jellemezte, később a fogalom kitágult. Ma az életet a vallás fundamentumaihoz cövekelni kívánó, a vallás alapjaiba mint végső tekintélybe vetett hitet jelenti, azzal a követeléssel, hogy e vallási eszményeknek jogi érvényt is szerezzenek. A fundamentalisták saját vallásuk szent iratait szó szerint értelmezik, és tévedhetetlennek tartják. A vallási fundamentalisták, s közülük is a fanatikusok túlnyomó része az ábrahámi vallások (kereszténység, judaizmus, iszlám) szélsőséges irányzatait alkotja. Vissza a próféták hitéhez! A hol statikusnak, hol konzervatívnak, retrográdnak vagy szélsőségesnek mondott fundamentalista fanatikusok akár háborúzni is képesek hitigazságaikért, visszautasítják a racionális gondolkodást, a kizárólagosság elvét vallják, és elítélik azokat, akik másként gondolkodnak.

Elítélik a másként gondolkodó Gregory S. Pault is, aki az amerikai katolikus Creighton egyetem kiadásában megjelenő Journal of Religion and Society tavaly őszi számában megdöbbentő tanulmányt közöl a több fejlett demokrácia vallásossága és erkölcsi élete közötti összefüggésről. A londoni The Times szeptember 27-i száma erről a tanulmányról A társadalmak állapota rosszabbodik, mikor Isten az oldalukra áll címmel számolt be. Az International Social Survey Programme, a Gallup, az Interpol és más intézetek adataira támaszkodó vizsgálatok alapján Gregory Paul arra a következtetésre jut, hogy azok a társadalmak, melyek kifejezetten vallásosaknak számítanak - főként az Egyesült Államok -, sokkal rosszabb morális állapotban vannak, mint a szekuláris társadalmak: Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Skandinávia vagy Japán. A tanulmány által idézett adatok szerint a magukat vallásosnak tartó társadalmakban sokkal nagyobb a gyilkosságok, a szexuális promiszkuitás, öngyilkosság, abortuszok aránya, mint a szekuláris társadalmakban.

Ed Knudson amerikai lutheránus lelkipásztor, a Center for Public Theology (Nyitott Teológiai Központ) igazgatója Gregory Paul cikkét üdvözölve azt hangsúlyozza, hogy a most kialakuló vallási konzervativizmus a kereszténység legnagyobb ellensége. Szerinte a vallási konzervatívok száma nem azért növekedett az Egyesült Államokban, mert az emberek milliói meggyőződtek a vallási jobboldal igazáról, hanem, mert ezeket a közösségeket gazdag jobboldali alapítványok pénzelik, hogy rajtuk keresztül manipulálják az emberek lelkét - írja a Public Theology című, a weben is olvasható folyóiratban. Szerinte politikusok próbálják meg maguk mellé állítani és így kihasználni az erre kész vallási közösségeket. Ezt a fajta neokonzervativizmust vissza kell utasítania minden kereszténynek - írja -, aki egyháza tanítását komolyan veszi. Ed Knudson részben az úgynevezett Bible Beltre, Amerika déli államainak "vallásos övezetére" gondol, amelynek szerinte alapvető befolyása volt arra, hogy George W. Busht másodszor is megválasztották elnöknek.

A saját hazájában konzervatívnak mondott anglikán egyház sem egységes, az azonos neműek házasságának megáldása kérdésében például eltérnek az álláspontok: van, ahol bevezették ezt a liturgiába, van, ahol ellenzik. Mégis sok tekintetben az anglikánok sokkal liberálisabbak a mifelénk magukat nyitottnak mondó egyházaknál.

Anglia, Wales és Skócia katolikus püspökei The Gift of Scripture (A Szentírás ajándéka) címmel tanítói levelet intéztek a közel ötmillió főt számláló egyesült királyságbeli hívekhez, amelyben kijelentik, hogy a biblia egyes részei nem szó szerint értendők. A Szentírás egyes részei nem hitelesek a tudomány és a történelem mai állása szerint. Az evangéliumok üzenetét a változó időhöz és világhoz kell igazítani. A brit katolikus püspökök elítélik azokat, akik a Bibliát szó szerint értelmezik; a vallási fundamentalizmust nagyon veszélyesnek mondják rendíthetetlen intoleranciája miatt.

Az iszlámban, a kereszténységben és más világvallásokban egyaránt a felvilágosultaknak kell meggyőzniük a fundamentalistákat, hogy a hit védelme nem jelenthet kizárólagosságot, s nem szabad erőszakhoz vezetnie. A fanatikus, bigott vallásosság épp vallástalansághoz, a farizeusként hirdetett, de az emberek által be nem tartható és így be sem tartott elvárások a társadalmi problémák elkendőzéséhez, s így valóban erkölcsi romláshoz vezetnek. Csakis a múltjával és önmagával állandóan szembenéző, kritikus, nyitott egyház tud hitelesen megszólalni és átmenteni alapvető vallási értékeket, egyházi tradíciókat a jövőnek.

Csakis ez lehet a jövő fundamentuma, és ebben az értelemben mi is fundamentalisták vagyunk.

A cikk szerzője unitárius lelkész, vallásdiplomata