hol a köztársasági elnök a bíró, ott remélhetőleg nem durvul el a meccs. Sólyom László mindenesetre óvatosan döntött: az első félidőt április 9-én, a másodikat 23-án tartják. Tehát a törvény által lehetővé tett lehető legrövidebb kampányidőszakot engedélyezett. Mintha azt is mondaná az időpont kitűzésével, hogy minél rövidebb ideig tart a kampány, annál kisebb kárt okoz.

Realista, de nem az egyetlen lehetséges megközelítés.

A választási lehetőségek köre sokkal nagyobb annál, mintsem hogy pusztán annak drukkoljunk, ne váljék szurkolói háború terepévé az ország. Soha annyit meg nem tudhatunk ugyanis citoyen önmagunkról, országunkról, a többiekről, mint ilyenkor. Igaz, ha valaki legfeljebb a végeredményre kíváncsi, vagy arra sem, mindebből biztosan kimarad. Aki csak győzni akar, az is. Mindenki más tényleges és mentális civil hatalmat is gyakorolhat ilyenkor. Esélye van rá.

Hogy ez mennyire kivételes és fontos helyzet, és nemcsak nálunk, hanem a modern társadalmakban általában, azt egy futballbálvány könyvelésével bizonyítanám.

Néhány hete hozták nyilvánosságra, hogy a világ messze-messze leggazdagabb labdarúgója az angol David Beckham. Becsült vagyona mintegy hetvenötmillió font. Vagyis körülbelül harmincmilliárd forintot futballozott és mosolygott össze a világ legsármosabbnak tartott sportolója, aki egyébként - ha nem is a futball Kurnyikovája - Spanyolországban azért nem kiemelkedő játékos. Másfelől kvalitásokat bizonyít, hogy csak-csak befér a Real Madridba, s az angol válogatottba. Nála sokkal jobb futballisták is vannak, jobban eladhatók, gazdagabbak azonban nincsenek.

Ez a két lábon járó fenomenális pénzgyár, David Beckham a legvagyonosabb magyarok listáján nem lenne az első. A mi pénzügyi, kereskedelmi vagy ingatlanfejlesztési spielereink lefocizzák a pályáról. Nem az igazságérzetünk vagy az ízlésünk tesztelésére hoztam a példát. A mieink egyébként sem kiemelkedően gazdagok. A legtehetősebb román (Ion Tiriac, aki sportolóként kezdte a felhalmozást, de üzletemberként lett igazán vagyonos), hogy az orosz elitről ne is beszéljünk, pénzfejedelmek ott, ahol a mi mágnásaink, listavezetőink csak a jól fűtött előszobákig jutnának. Ennek a licitnek nincs is értelme. De azon érdemes elgondolkozni, hogy a nemzetközi szórakoztatóipar legtermelékenyebb szereplője, David Beckham sem tud több profitot előállítani, mint egy igazán szerény kincsképző adottságokkal bíró kis ország legsikeresebb üzletemberei. Ez nem tanulság nélkül való. Jelzi, hogy a szervezett üzleti-gazdasági világ pénztermelő képessége, ereje olyan nagy, hogy nincs a tömegeknek az a félistene, aki önmagában versenytársa lehetne.

Hogy mi köze van Beckham vagyonának az április 9-re kiírt magyar választásokhoz? Annyi, hogy az ő vagyonának relatív csekélysége bizonyítja az ilyenkor számunkra adatott lehetőség nagyságát. A választásokkal ugyanis egy évi majd' tízezermilliárdos vállalkozás, vagyis a magyar állam körmére nézhetünk. Az egyébként lassan átfoghatatlanul szervezett világ egy olyan játékosát forgathatjuk ki és be tetszésünk szerint, amely egyébként a sok száz Beckham-szeres csúcskategóriában dübörög. Általában ehhez a szinthez nem fér hozzá az emberi kíváncsiság, még kevésbé a hatékony kritika. Itt azonban más a helyzet.

Az országgyűlési választásokon sajátos, már-már totális civil kontrollt lehet gyakorolni az állam, a politikai elit felett. A választást, a döntést megelőző kampányidőszak nagy lehetőség, még ha eltékozolására erősek is a hajlamok. Miközben pedig másfelől a politika maga a civil kontroll erős intézménye - is lehet. Az egyetlen olyan hatalmi erőtér, amelyre viszonylag erős civil befolyás gyakorolható, amellyel szemben a sajtónak is jól működtethető jogai vannak. Miközben ő maga fékrendszer és navigációs apparátus lehet a piac, a média vagy a tudomány óriás szervezetei számára. Azok egyenlő erejű partnerét hívhatjuk most tetemre, akikhez képest Beckham pénzgyára kéz(láb)műves kisvállalkozás.

Ennek az időszaknak a kivételes voltát támasztja alá, hogy egyébként pedig a civil kontrollt látszik szomjazni a közélet, még hogyha a kifejezés maga nem vádolható is azzal, hogy tele volna alkotó feszültséggel.

Hiányzik a kellően erős civil kontroll a magyar börtönök körül éppen úgy, mint mondjuk az egyetemi vizsgákról. Elsősorban protestáns vélemények szerint nincs kellőképpen jelen az egyházak életében vagy - még mindig - a kórházak világában, s meggyőződésem szerint sokkal nagyobb szerepet kellene kapnia az igazságszolgáltatásban, ahol mind a sajtó, mind a jogkereső laikusok lehetőségei igencsak végesek. Egy sor olyan nyilvános - jogilag nyilván korrekt - döntés születik így, amely alá jó érzésű civilek nem kanyarítanák a nevüket.

Van civilnek mondott kontroll viszont a közmédiumok felett, amelynek azonban csak annyi köze van a polgárok szuverén világához, hogy elveszik a kedvüket ettől a világtól. Mert az ám az igazi politika, amelyet aztán még a politika sem tud igazán kontrollálni: az álcivil, félhatalmi szervezetek rendje, amelyek oly szívesen iratkoznak be a közmédiumok kuratóriumaiba.

Eljöhet persze az ő világuk is a választások idején. Alakulhat, mint egy ciklussal korábban, "Választások Állampolgári Ellenőrző Bizottsága", mozgósulhatnak polgári körök, hogy farkasszemezzenek a választóhelyiségek szerintük villámcsuklójú, hálózatba kötött kommunista ügynökeivel, de elébük is vághatnak szépen, egyesével a valóságos polgárok - akik nem választottak, hanem választók akarnak lenni.

És kíváncsiak ilyenkor - magukra is. Végigmehet egy nép a választásokon úgy is, mint a futballklubok fanatikusai a bajnokságon: zászló a kézben, elkötelezettség a lélekben, figyelő szem a túlsó lelátón. Más dolgunk nincs, a csapatért, ha kell - mindhalálig. Bár ennél szerintem a futball is sokkal komolyabb ügy, s aki annak tekinti, ha kell, akár újraválaszt magának csapatot, de legalábbis kész erre. Ha ez vitatható is, a politikára mindenképpen áll. Tilos átüvölteni a meccset, ahelyett, hogy figyelnénk, ha pedig vége, amiként most nálunk a ciklusnak, ne csak a túlsó lelátóra figyeljünk, hanem a mieinket is kérdezzük végig. Aztán a többit.

Érdekes eredmények jöhetnek ki. Én például azt találtam, hogy szinte észrevétlenül a tőkéhez való viszony vált az egyik legerősebb különbséggé a két nagy párt, illetve vezetője között. Vizslákról, uszodákról, beépített hasznos négyzetméterekről sok szó esik, de közben nehéz észrevenni, hogy a fák mögött átrendeznék az erdőt.

Így vannak ezzel a választók is?

Tudható, hogy a politika bonyolultabb annál, mintsem hogy előre megírt szövegkönyveket lehessen kikérdezni balról, jobbról, liberális féltől. Hogy ki lehetne mondani, mi az, ami csak balról, ami csak a túlfelől fogadható el. Éppen a napokban tiltakozik például hevesen az indiai baloldal a szakszervezetekkel együtt, mert a jobboldali kormány privatizálni akarja két óriási repülőterét, mondván, hogy másképp nem lehet őket modern légi kikötővé tenni. Tehát a darab ugyanaz, mint amit itthon Budapest Airport címmel játszottak, csak ott kontraszereposztásban adják. Mindezt tudván, azért az itthoni jobboldal tőkeellenessége mégiscsak magyarázatra szorul. Különösen, hogy igazán erősen erre a ciklusra támadt fel, vált rendszerszerűvé. Miközben ilyesminek a baloldalon nyoma sincs. Fontos lenne tudni, érezni, hogy mi következik mindebből - a kampányra, és esetleg tovább.

Idézetek következnek Orbán Viktor közelmúltbeli beszédeiből: "A nehezen megkeresett pénz miért külföldön talál gazdára? A munka Magyarországon nem örvend kellő megbecsülésnek és a luxusprofitot is le kell törni... Ma Magyarországon a tőkejövedelmek előnyben vannak a munkajövedelmekkel szemben - és ez komoly erkölcsi probléma is. A tőke után szerzett jövedelem kisebb adót fizet, mint a nyolc-tíz órai munkával keresett munkabér.

Mit gondoljunk a Financial Times-szal folytatott szócsatának arról a fordulatáról, amelyben a Fidesz elnöke a szerinte hamisan neki tulajdonított idegentőke-ellenes minősítést támadta. Jogi eszközöket is kilátásba helyezett, mondván, ilyet soha nem mondott, miközben honlapjáról valahogy éppen az az egy évértékelő beszéd hiányzik - a 2003-as -, amelyben bizony az idegen tőke kerül szóba, és igencsak kevéssé bensőséges megfogalmazásban.

A kettős népszavazáson Orbán Viktor a tőkétől védte a kórházakat, az egészségügyet az üzlettől.

Van itt egyfajta folyamatosság: a 2002-es két választási forduló közötti túlfűtött szakaszban Orbán már úgy fogalmazott: Két világ határán állunk, el kell dönteni, hogy ismét a nagytőkések érdekében egekbe emelt gázárakat vagy a polgárok védelmét szeretnénk-e választani magunknak. Már a '98-as kampányban is előkerült ez a fordulat: "'94 és '98 között nem azért volt Magyarországon Bokros-csomag, mert arra szükség lett volna, nem volt rá szükség, hanem azért, mert ez állt a nagytőke és pénztőke érdekében. Soha még pénzt nem kerestek nagytőkések, pénztőkések, mint amennyit a Bokros-csomagon kerestek 1995-ben. Ugye, ami Magyarországot illeti, ott én úgy fejtettem meg a magam számára azt a jelenséget, hogy a választások után a tőzsde nálunk lejjebb jött és volt bizalmatlanság a kormánnyal szemben, hogy a nemzetközi tőke, sőt, a magyar tőkés osztály is úgy értelmezte a '94 és '98 közötti időszakot, hogy valójában a nagytőke van kormányon Magyarországon".

Amikor Orbán miniszterelnök volt, elmúlt felőle a tőkeellenes indulat. ("És Magyarországon a nagytőke megijedt, hogy nem lesz-e itt egy olyan gazdaságpolitika, amely a nagytőke rovására próbál egy tömeges felemelkedést előidézni a középosztályban. Azóta persze a kedélyek megnyugodtak." Reggeli Krónika, 2000. febr. 2.)

Most ellenzékben megint egyre erősebb a tőkeellenesség. (Igaz, ennek másik oldalán rendre megjelenik a hazai kis- és középvállalkozások feltőkésítésének ígérete, illetve Széchenyi-terves gyakorlata.)

Ezzel szemben a baloldalon maga a probléma is csak a megoldásba rejtve jelentkezik. Gyurcsány Ferenc az új magyar szociáldemokráciáról írt dolgozata szerint (Népszabadság, 2002. 09. 23.) bármely irányú egyoldalúság helyett arra van szükség, hogy az állam és a piac, az állami és a magántőke partnerként működjön együtt... A tőke és a munka konfliktusában a szociáldemokratáknak a munkások érdekeit jobban tiszteletben tartó új egyensúlyra kell törekedniük.

Könnyen belátható, hogy a két nagy párt vezetője nem azonos koordinátarendszerben mozog. A Fidesz küldetéses államfelfogással, radikálisan nyúlna bele az éppen adott viszonyokba, mintegy a nagytőke és a piaci folyamatok ellensúlyaként mutatja fel magát. Lévén a nagytőke Magyarországon meghatározóan nem hazai, a Fidesz így lehetőséget kap a korábbi kokárdás nemzeti retorika, a kisember és földvédő szenvedélyek felmutatására.

A másik oldalon pedig egy patchworkszerű, posztmodern politikai megközelítés, amely - százat lép ugyan, de nem rögzített menetirányba, hanem szükség szerint, arra, amerre elhárítandó akadályokat, továbbalakítható formákat talál.

A Fidesz azzal, hogy a munka/tőke konfliktusra fordította át a nemzet ügyét, tágas, ugyanakkor az irracionális megközelítés számára is komoly esélyt adó területen mozoghat. A civil kontroll ilyenkor ugyanolyan nehéz helyzetben van, mint mondjuk a szurkoló válogatott meccs idején. Kötelezőnek tűnik az elfogultság. De sohasem az. Mindenki végiggondolhatja, hogy mennyiben korlátozzák az életét a multik által gyártott autók, tévék, filmek, mobiltelefonok, gyógyszerek, az egyre multibb futball, mi a baj a mosóporokkal, illetve, hogy ha kiszolgáltatottnak érzi magát a munkahelyén, a boltban vagy civilként, akkor ebben mekkora szerepe van a tulajdonviszonyoknak. Hogy vajon a tisztán nemzeti kórházakban, bíróságok, hatóságok előtt, iskolákban a szabadság emeltebb lépcsőit érezzük-e a lábunk alatt. Hogy a szervezetek ereje gazdájuk honosságától függ-e. Ha nem ez a döntő, akkor fel lehet tenni a kérdést, hogy más kategóriákkal pontosabban, igazabban lehet-e beszélni a mi világunkról.

Lehet, hogy nem. Szerintem igen. Az olvasó is választhat, különösen, ha nem kímélve magát idáig követett. Mindenki számára kiváló idők jönnek most arra, hogy kontrolláljon. Még az újságírók, a média felett is gyakorolja civil hatalmát, de ne álljon meg itt. Ne kíméljen senkit, semmit. Beckhamnek is egy szavazata van ott, ahol élhet vele, Csányi Sándornak vagy a cikkírónak is itt. Nemcsak az egységes mindenségre vonatkozik a bölcseleti aforizma, hanem a választásokra is: az egyesnél nincs nagyobb szám.

Ez csak viasz. Egy látogató megérinti David Beckham fejét Madam Tussaud londoni panoptikumában