Harc a belvárosi bizottsági helyekért

Szavazás előtt kivonult a teremből a belvárosi képviselőtestület MSZP-SZDSZ-frakciója, mert méltatlannak tartották azt a bizottsági struktúrát, amelyet az egy képviselővel többségben lévő jobboldal terjesztett az ülés elé.

A javaslat szerint ugyanis a bizottsági helyek és az elnöki posztok többségét - utóbbiból pontosan 6-ot - a Fidesz és a jobboldali pártok képviselői között osztották szét, s a baloldali politikusoknak csupán három elnöki helyet kínáltak fel, a kevésbé fontos területeken - nyilatkozta lapunknak Steiner Pál polgármester (MSZP). Úgy véli, a cserékkel a szakmaiság is csorbul, az oktatási és a pénzügyi bizottság élén ugyanis a korábbi, nagy tapasztalattal és gyakorlattal rendelkező MSZP-s és SZDSZ-es képviselők helyére sokkal kevésbé gyakorlott és nem is megfelelően képzett jobboldali politikusok kerültek.

Az V. kerületi képviselő-testület bizottságaiban pillanatnyilag csak jobboldali képviselők vannak, bár a koalíciós frakcióknak is fenntartottak néhány helyet. Ez azonban méltatlanul kevés és gyenge pozíció, amit nem fogadhatunk el - jelentette ki Steiner. A nagy elosztás mögött elsősorban hatalomvágy és zsákmányszerzés áll - fogalmazott -, hiszen a jobboldalnak most van olyan tagja, aki három bizottságban vesz részt, ennyi helyről kap pénzt. Ez több mint amennyit egy jól fizetett iskolaigazgató visz haza.

Puskás Andrást, a Fidesz frakcióvezetőjét lapzártánkig nem értük utol.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.