Norvégia kissé futurisztikus terve a hatalmas növényi génbank építésére akkor lenne érvényes, ha valamely globális természeti vagy nukleáris katasztrófa elpusztítaná az emberiség élelmiszerforrásait. A méteres vastagságú falak, a zsilipkamrák, a robbanásbiztos ajtók és az állandó fagypont alatti hőmérséklet garantálná a készlet biztonságát az utókor számára. A jövőre kezdődő építkezés indoklására az északi ország szakemberei megjegyezték, hogy bár sok helyütt működik több kisebb, hasonló célú létesítmény, legtöbbjük olyan országban van, ahol politikai bizonytalanság, vagy környezetkárosító tényezők miatt a készletek nincsenek biztonságban.

Mintha hallottak volna rólunk, magyarokról. Ahol történetesen egy héttel korábban született az Országos Környezetvédelmi Tanács állásfoglalása, melyben a nem csekély tekintélyű testület aggodalmát fejezi ki a világ 15 legjelentősebb növényi génbankjához tartozó Tápiószelei Agrobotanikai Intézet átszervezése, összevonásnak nevezett leépítése miatt. A több mint százezer tételes, hosszú évtizedek óta működő maggyűjteményt az agrártárca készül költségvetési megszorításokra hivatkozva beolvasztani a teljesen más célt szolgáló Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézetbe. A fajtaminősítés és a biodiverzitás fenntartásának ütköztetése óhatatlanul veszélybe sodorhatja speciális hazai génkészleteink jó részét.

A távlatos jövőbe néző skandináv szemlélet és a rövid távú érdekekben elvesző hazai mentalitás úgy tűnik, valóban olyan messze van egymástól, mint Makó, mondjuk, ez esetben a Spitzbergáktól.