Újhelyi: a Déli Riport a Fidesz kampánystratégiájának része

A Déli Riport címen megjelenő, önmagát szegedi társasági magazinként meghatározó lap a Fidesz országos kampánystratégiájának része - jelentette ki Újhelyi István szerdán, Szegeden. Haág Zalán a lap főszerkesztője az MTI-nek elmondta, a lap nem kampánykiadvány, nincs pártkötődése.

"A választási kampány nyitányaként a békés, közös jövőről álmodó Szegeden megjelent egy olyan kampányújság, mely egy országos stratégia része" - mondta a szocialista párt alelnöke sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint a lappal "egyetlen baj van, hogy nem írják rá kik a valódi szerkesztői és feladói". "Mennyivel tisztább és egyenesebb lenne, ha (…) a Fidesz ráírná, hogy ez az ő kampánykiadványa" - tette hozzá.

Bár a lap igyekszik magát függetlennek feltüntetni, minden oldalon egy fideszes tisztségviselő, képviselőjelölt "szösszenete szerepel arról, miért tartják ők sikertelennek az elmúlt évek közös munkáját" - jelentette ki az MSZP alelnöke.

Újhelyi István elmondta, azt gyanítja, a lap az országos kampány része, hisz hasonló kiadványok jelennek meg a fővároson és Szegeden kívül az ország több más településén is. "Sok tízmillió forintos kampányról van tehát szó, amely minden szálon a Fidesz kampányközpontjához kötődik".

"Ez a kiadvány félrevezető, hangulatkeltő és a szegedieket sértő kampányújság, ma még óvatosan, néhány hét múlva egészen biztos, hogy vagdalkozóan akarja a szegedi közhangulatot megváltoztatni" - hangsúlyozta a politikus.

"Bíztam benne, hogy a Fidesz tanult abból, hogy egy ország nevetett azon, miképpen tagadják le azt a nyilvánvaló tényt, hogy nekik közük van a Vizslához. Aki ezt az újságot végig lapozza, és a hátterét ismeri, annak nyilvánvaló, (…) hogy ez is a Fidesz kampányújsága" - mondta Újhelyi István.

Haág Zalán, Déli Riport az MTI-nek elmondta, a lap nem kampánykiadvány, nincs pártkötődése, üzleti vállalkozásról van szó. Cikkeik elsősorban az emberek problémáiról szólnak és nem a pártpolitikáról. A főszerkesztő közölte, a lap vezetését a Magyar Nemzetnél végzett tudósítói munkája mellett látja el, ez azonban a véletlen műve, a lapcsoport más kiadványait nem a napilap munkatársai irányítják. Az ingyenesen terjesztett lapból eddig két szám jelent meg Szegeden és környékén.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.