Van-e krízishelyzetben hatékonyan működő, a veszélyeztetettebb tagokat pótenergiával ellátó EU-mechanizmus - vagy a jelenlegi helyzet érvényes, amikor Brüsszelből pótolaj, gáz helyett legfeljebb bölcs intelmeket kapunk, hogy takarékoskodjunk a fűtőanyagokkal?

Van-e kiút Európa orosz (volt szovjet utódállamok) energiafüggőségéből? Szedjék ismét az atompirulát, visszatérjenek-e a szidott-dicsért-rettegett - ám viszonylag olcsó és környezetkímélő - atomerőművekhez, a környezetszennyező, üvegházhatást növelő szénerőművekhez? Feledhetjük-e Csernobilt? Terrorveszélyes korunkban a végzetet hívjuk ki magunk ellen a nehezen védhető, csábító célpontot kínáló nukleáris erőművekkel?

Brüsszelben az eurokraták évek óta a takarékosságot, energiafüggőség-csökkentést, a beszerzési források szélesítését, a zöldenergiát, ugyanakkor az atomerőművektől való idegenkedés leküzdését szorgalmazzák. De van-e reális hatáskörük? Mint brüsszeli tudósítónk, Szőcs László írja, nincs, az energiatárca a gyengébbek közé számít, az apparátusa is kisebb a szokásosnál hiszen a döntési jogkörök zömmel a tagállamok kezében vannak.

Az orosz-ukrán gázkrízis azonban serkentően hatott az irodatempóhoz szokott brüszszeli bürokratákra is, egy csapásra felfogták, meg kéne valósítani, amit tavaly ősszel Angliában, az EU-tanácskozáson sokan még fásult unalommal hallgattak: a közös energiapolitikát. Tavaszra, a szokásos márciusi gazdasági csúcstalálkozóra már megvan az egyik fő téma: a keleti energiától való függőség csökkentése a szállítások diverzifikálásával, az elmúlt hetek tranzitblokád-veszélyének a csökkentésével.

Van-e erre reális esély? Drámai függetlenedésre az orosz, keleti földgáztól aligha számíthatunk, a környéken ugyanis nincsenek jelentős készletek. A meglévők, a nyugat-, észak-európai, brit, holland, dán, norvég tengeralatti mezők előbb-utóbb kimerülnek. Európa készletei (Oroszország nélkül) a világtartalékok kevesebb, mint négy százalékát érik el. Csehországot éppen a napokban "hajtotta" el udvariasan Norvégia (mondván, nincs több fölösleges gáza), amikor Prága az orosz gázfüggőséget csökkentendő növelte volna norvégiai gázvásárlásait.

A világ gáztartalékainak kilenctizede politikailag kockázatos országokban van, ezek sorában Oroszország, mint szállító még nem is a legrosszabb változat (összevetve például Iránnal, Irakkal vagy Szaúd-Arábiával!). A jövő szükségszerűen Európa gázfüggőségének a növekedését hozza, mert a fogyasztás-felhasználás nagyobb ütemben nő, mint a saját kitermelés. A másik út, az alternatív energiaforrások olyan nagy ütemű kifejlesztése, hogy ellensúlyozzák a gázt, jelenleg alig elképzelhető a magas költségek miatt. Sajátos módon a krízis hozhatja a megoldást, hiszen, ha a válság feljebb hajtja a gáz- (olaj)árakat, egy csapásra "olcsóbbá" válnak a ma még drága alternatív források, a szél-, napenergia.

Jelenleg az Európai Unió évi csaknem félezer milliárd köbméteres gázfogyasztásának kevesebb, mint a negyede orosz behozatal. Az Eurogas ágazati szövetség figyelmeztet, Németország az EU legerősebb gazdasága egyharmad arányban függ Moszkva szállításaitól. Magyarország, új EU-tagjaink zömével együtt ennél sokkal inkább, kétharmad-négyötöd részben kiszolgáltatott, de a pálmát 100 százalékos ráutaltsággal a világ legversenyképesebb állama, az oroszok nyugati szomszédja, Finnország viszi el. A roppant környezettudatos (és a függetlenséget legalább ennyire becsülő) finnek mégsem aggódnak. Részben gazdaságuk alkalmazkodóképességében, részben az atomenergiában, mint alternatívában bíznak (ötödik magerőművük 2009-re készül el).

Markáns közös energiapolitika hiányában minden ország a maga módján boldogul. Európában a leginkább megosztott nemzet a németeké, sehol olyan indulatokat nem vált ki az energiavita (atomenergia) mint itt. Az új gazdasági miniszter, a konzervatív CSU-hoz tartozó Michael Glos a meglévő nagy szénkészletekre tekintettel a szénalapú áramtermelést is patronálná, ezzel a Kelet-Németországban és a Ruhr-vidéken még meglévő, gyengülőben lévő szénlobbinak kedvezve. Míg a szénreneszánsz alig hatott a közvéleményre, addig a szociáldemokraták hallani sem akarnak az atomerőművek működésének meghosszabbításáról (a végső határidő 2021). Az erősen atomenergia-ellenes fiatalabb zöld- és szocdem generációk körében nagy felzúdulást keltett az atomenergia rehabilitálásának a lehetősége, amelyre Glos is a minap célzott - jelenti berlini tudósítónk, Inotai Edit.

A gázkrízis új megvilágításban tünteti fel a szocdem-zöld kormányzat idején Schröder kancellár személyes patronálásával hozott döntést az Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő tenger alatti gázvezeték megépítéséről. A német sajtó túlnyomó része úgy véli, ezzel nemhogy csökkenne, de tovább nő Berlin energiafüggése Moszkvától. Ráadásul Putyin az energiacsapok ideiglenes elzárásával bizonyította, korábbi ígéretei ellenére nem megbízható üzleti partner.

Látható, a franciák kevésbé idegenkednek az atomerőművektől, mint a németek - legalábbis a kormányzatban. Hagyományos ragaszkodásuk a függetlenséghez energiapolitikájukban is kifejeződik. Atomenergia? Igen, tudjuk, veszélyeket is rejt, de alkalmazásával nem válunk kiszolgáltatottá - így filozofál a társadalom.

Igaz, a sajtó némelykor hisztérikusan fogalmaz, vészharangot kongat, miszerint "európai uniós országok energiaellátása került végveszélybe", és "a vita az unió gázellátását veszélyezteti". Jacques Chirac elnök az orosz-ukrán gázvita kapcsán pragmatikusabb nézeteket hangoztatott - számol be Petőcz András József párizsi tudósítónk. Újévi beszédében az ország energiafüggetlenségét az új generációs energiatermelők kifejlesztésével kapcsolta öszsze. Átláthatóságot szorgalmazott, egyben pedig egy atombiztonsági hatóság létrehozását is kezdeményezte, hogy a társadalom ellenőrizhesse a reaktorok megbízhatóságát.

Az idén megkezdik a "negyedik generációs", fúziós atomreaktor megépítését. Franciaország nagy nemzetközi lobbizással, harccal elhódította a jogot a riválistól, Japántól és a dél-franciaországi Cadarache-ban létesítik ezt a berendezést, hozzák létre nemzetközi összefogással a világ első (kísérleti) fúziós atomreaktorát, az ITER-t. Franciaországnak meg kell tartania előnyét nukleáris téren, de a napenergia nagyobb hasznosításáról sem mondhat le - vallja az elnök, aki egyébként nagy híve a bioenergiának, gépkocsija például biodízellel működik. Ezzel párhuzamosan megkezdődik a normandiai La Hague-ban az EPR (európai nyomottvizes reaktor - a harmadik generációs reaktor) francia-német megépítésének előkészítése is.

Miként a többi EU-államban, a gázsokk Olaszországban is azokat igazolja, akik "több hangszeren" játszanának, szétosztva az energiatermelési arányokat, csökkenteni a földgáz dominanciáját (60 százalék). Itália szokatlanul nagymértékben kiszolgáltatott az importgáznak, az energiatermelésben 60 százaléknyi a súlya - ad hírt római tudósítónk, Sárközy Júlia. A 2005-ben fogyasztott 85 milliárd köbméterből 24 Oroszországból érkezett, 20 az Algériából induló Transmed vezetéken át, 16 a norvég-holland Transitgason keresztül, és 8 milliárd köbméter Líbiából a Greenstream vonalán.

A Gazprommal 25 év óta problémamentes a kapcsolat, és a Berlusconi-Putyin barátság is garancia, de nem elegendő. Róma az észak-afrikai vezetékek kapacitásának növelését tervezi, ismét aktuális téma lett a csernobili katasztrófa után, 1987-ben népszavazással bezárt olasz atomerőművek újraindítása, ezenkívül az ENI állami kőolajholding a cseppfolyós gázt (LNG) szorgalmazza. Jelenleg egyetlen LNG-terminál működik La Spezia kikötőjében, újabb három 2008-2009-től, és további tíz tervezése van folyamatban az olasz tengerpartokon. Ám Rómában azt is tudják, az LNG kikötő-lefejtőállomások roppant drágák, s ez megdrágítja az egyébként "csőgázárban" eladott-vett LNG-t.